Levéltári Közlemények, 51–52. (1980–1981)

Levéltári Közlemények, 51–52. (1980–1981) - IRODALOM - F. Kiss Erzsébet: Guide to the public archives of Finland. Ed.: the National Archives. Helsinki, 1980 / 322–334. o.

Irodalom 333 legjelentősebb az 1945-ben alapított helsinki városi levéltár. A magánlevéltáraknak nyújtandó állami segítségről 1974-ben született törvény. Az iratok rendjét tekintve Finnországban általában az iratfajták szerinti időrendi sorozatok rendszerét alkalmazták. Az orosz uralom alatt - elsősorban a központi kormányszervek - a tárgyi csoportokat részesítették előnyben. A függetlenség elnyerése után, a húszas években történt irattári reform is teret engedett a tárgyi rendszernek. Jelenleg is sok állami szerv iktatási rendje nyugszik a tárgyi csoportosítás elvén. A finn levéltárak a proveniencia elvét követik a rendezésben és a segédletkészítésben. Történeti és kutatási szempontból azonban több gyűjteményt is kialakítottak. A Nemzeti Levéltárban is találhatók acta historica, biographica, topographica stb., amelyekben olyan iratok találhatók, amelyeket eredeti helyükre nem tudtak elhelyezni. A Nemzeti Levéltár a speciális levéltárak számára bizonyos rendezési sémát állított össze, amelyen belül azonban a levéltár szabadon határozhatja meg az iratok rendjét, aszerint, hogy milyet alakított ki az irattermelő szerv, vagy mi felel meg jobban a hivatali ügyvitelnek. Az egyházi szinódus a Nemzeti Levéltárral együttműködve határozta meg az egyházi levéltárak számára a munkafajták szabályait. Ezekben a levéltárakban az iratokat 4 fő csoportban őrzik, amelyek tovább tagolódnak sorozatokra és alsorozatokra. A magániratok rendje egyszerűbb: a levelek a levélírók nevének betűrendjében vagy a keltezés dátuma szerint stb. találhatók. Az iratok nyelve a középkorban a latin és a svéd volt. Az utóbbi egészen a modern időkig, a XX. század kezdetéig használatos volt. A finn nyelvet ritkán használták az iratokban a svéd és az orosz uralom alatt, majd fokozatos előnyomulás után az 1919-es alkotmány ismerte el a svéddel együtt hivatalos nemzeti nyelvként. Az 1922-es nyelvi törvény szerint a népstatisztika alapján tíz évenként határozzák meg az egy, ill. kétnyelvű körzeteket: kétnyelvűnek minősül egy terület, ha a lakosság 8%-a vagy 3000 fő valamelyik nyelvet anyanyelvként beszéli. A XVIII. századi iratok svéd, német és orosz nyelvűek. Az állami Secretariat és a kormányzói kancellária 1809-1918 közötti iratai elsősorban orosz nyelvűek. A francia nyelvű iratok sem hiányoznak e korszak iratai közül. Az angol nyelv a nemzetközi kapcsolatok erősödésével a XX. században és elsősorban a II. világháború után jelent meg, kiszorítva a franciát és a németet. A guide ezután röviden foglalkozik a Finnországban használt írásmóddal, a mérték- és pénzegységekkel A második fejezet teljes egészében a Finn Nemzeti Levéltár (National Archives) mai szervezetével, funkcióival foglalkozik. Vezetője a professzori címet viselő igazgató. Három osztály van: igazgatási (administration), kutatási (research) és az általános (generál). Az osztályvezetők mellett a tudományos (kvalifikált) személyzet levéltárosokból, asszisztensekből és gyakornokokból (junior archivists) áll. Ezenkívül van egy tudományos jogi titkár; egyházi és technikai személyzet. A Nemzeti Levéltárban 1978-ban 78 fő dolgozott. Az iratokat 6 csoportba osztva őrzik l-l levéltáros felügyelete alatt. Az általános osztály vezetője felelős az iroda (office), a kötészet (itt történik az iratok konzerválása is) és a fotórészleg munkájáért. Egy heraldikai bizottság a Nemzeti Levéltárral összeköttetésben dolgozik. A törvény szerint a Nemzeti Levéltár begyűjti, őrzi és kezeli a levéltári anyagot, a hivatalok, kutatók és magánosok rendelkezésére bocsájtja azt, valamint felügyeli és irányítja a levéltárak munkáját. A guide pontokba szedve jellemzi a Nemzeti Levéltár igazgatási funkcióit (az 1952-es levéltári dekrétum alapján), tudományos intézeti és őrzői feladatait. Az igazgatási funkció fontos jellemzője, hogy a Levéltár az egész finn levéltárügy vezető szerve. A tudományos kutatóintézeti jelleget nem azonosítják tudományos művek készítésével; ez csak e tevékenység része. A tudományos intézeti funkció alatt értik a rendezést és segédletkészítést, az anyaggyűjtést, a kutatószolgálatot, a családkutatást, a hivatalos megkeresésekre adott válaszokat stb. is. A levéltári anyag őrzőjeként a Nemzeti Levéltárnak kötelessége a központi állami szervek iratainak gyűjtése, az anyagvédelem, tájékoztatás, és hivatalos másolatok készítése stb. A guide az iratok használatáról szólva röviden meghatározza a közirat (public records) és a letétbe helyezett magánirat (private letters) fogalmát. Egy finn polgárnak joga van használni minden olyan levéltárbeli iratot, amely nem tartalmaz (állam)titkot. A titkos iratokra vonatkozó kutatási tilalom időhatárának és a levéltári iratok publikálási szabályának rövid összefoglalása után a guide ismerteti a Nemzeti Levéltár anyagának használatára vonatkozó tudnivalókat: a tájékoztató szolgálat, a kutatóterem, iroda nyitvatartási idejét, az ott található segédletek jellemzőit, az irathasználat, -másolás, -kölcsönzés módját. Foglalkozik a külföldi kutatókra vonatkozó előírásokkal is.