Levéltári Közlemények, 51–52. (1980–1981)

Levéltári Közlemények, 51–52. (1980–1981) - IRODALOM - F. Kiss Erzsébet: Guide to the public archives of Finland. Ed.: the National Archives. Helsinki, 1980 / 322–334. o.

* 332 Irodalom így viszont a sokat hangoztatott történeti szükségszerűségek fölött álló humanizmusnak a szellemét sugalló térkép szervesen kapcsolódik mindazokhoz a tanulságokhoz, melyeket a Monarchia népeinek sorsát tárgyaló kötet tanulmányaiból is leszűrhetünk. Miskolczy Ambrus GUIDE TO THE PUBLIC ARCfflVES OF FINLAND Editor: the National Archives Helsinki, 1980.501. A guide három fejezetben mutatja be a finn levéltárügyet: 1. a finn levéltári szervezet, 2. a Finn Nemzeti Levéltár, 3. a tartományi (vidéki) levéltárak, végül bibliográfia található a fenti tárgykörre vonatkozóan. A finn levéltárak története a középkorban kezdődik. A legrégebbi dokumentum, ami Finnországra vonatkozik, egy pápai bulla 1171-ből. Természetesen vannak utalások Finnországról korábbi emlékekben is (antik szerzők, skandináv legendák, orosz krónikák). A Nemzeti Levéltárban elég kevés a középkori anyag: csak 66 eredeti és 233 másolat maradt fenn. Folyamatos iratsorozatuk 1537-től veszi kezdetét. Az iratanyagot meghatározza és jellemzi, hogy Finnország csak 1918-tól független állam. Addig svéd, ül. orosz fennhatóság alatt állott. Az 1809-ig tartó svéd uralom korszakában a központi kormányszervek Stockholmban voltak. Finnországban az alárendelt állami hatóságok és az egyházi szervek működtek. Ebben a korszakban modern értelemben vett levéltári szervezet nem alakult ki Finnországban. Az orosz uralom kezdetén 1809-ben életre hívták a finn birodalmi szenátust (1816-ig kormányzó tanács). A szenátus a finn nagyhercegség kormányaként működött. A szenátus nemcsak saját iratait kezelte, hanem a Finnországot ülető, és Svédország által 1810—1811-ben átadott iratokat is itt helyezték el. Ide került ezután a finn hadsereg levéltára és később Pétervárról a „régi Finnországot" (az 1721 és 1743-as béketárgyalások idején Oroszországhoz, majd 1812-ben Finnországhoz visszakerült területek) illető okmányok. így a szenátus levéltára lett a finn nagyhercegség központi levéltára, neve szerint Finnország Általános Levéltára. 1869-ben a neve Nemzeti Levéltár lett. Az 1880-as években megkezdődött a különféle helyi levéltárak iratainak rendszeres beszállítása a Nemzeti Levéltárba. Az első szabályozás a levéltárról 1860-ból való; az első dekrétum (decree) 1918-ból, s a ma is érvényben levő 1952-ből. A helyi szervek iratait őrző tartományi levéltárak létrehozása iránti igény a múlt század végén kezdett mutatkozni. A megvalósítás soká váratott magára: többszöri nekifutás után, csak 1927-ben jött létre az első tartományi levéltár Hämeenlinna-ban. öt tartományi levéltárnak a harmincas években való létrehozása után a Finn Nemzeti Levéltár megszervezett egy olyan központi osztályt, amelynek az volt a feladata, hogy felügyelje a tartományi levéltárakat, valamint az állami szervek régi levéltári anyagát az egész országban, és elősegítse az iratok használhatóvá tételét. A Nemzeti Levéltárnak nem volt joga kötelező jellegű rendeleteket adni a levéltárak számára. Ehhez levéltári törvényre volt szükség, amely 1939-ben született meg (law). Ezt több más törvény és dekrétum egészíti ki. A törvény szerint a Nemzeti Levéltár a finn levéltári főhatóság, Finnország nemzeti levéltára és tudományos intézet. Finnország általános levéltárainak, közlevéltárainak (public archives) tekintendők a Nemzeti Levéltár és a tartományi levéltárak (provinciai archives), speciális levéltáraknak pedig a szakigazgatási, a helyi igazgatási valamint hatósági és az egyházi levéltárak. Egy 1974-es felmérés szerint a levéltárakban levő, a szervek által létrehozott iratanyag összesen 778 000 polcfm., ebből 82 000 van az általános és a katonai levéltárban, 696 000 a speciális levéltárakban. Magániratokat és magángyűjteményeket is őriznek a levéltárak, 5000 polcfm.-t. A hivatalok iratanyagából 406 000 polcfm. a kormányzó szerveké, 141 000 az oktatási és egészségügyi szerveké (központi és vidéki), 196 000 más vidéki és helyhatóságiaké, 35 000 az egyházi szerveké. Az évi növekedést 40 000 polcfm.-re becsülik. A Nemzeti Levéltár és a tartományi levéltárak mellett általános, központi jellegű levéltárak még a katonai, a külügyi, a nemzeti banké és a szociális biztosító intézeté. A városi levéltárak közül a