Levéltári Közlemények, 51–52. (1980–1981)

Levéltári Közlemények, 51–52. (1980–1981) - IRODALOM - Miskolczy Ambrus: Die Habsburgermonarchie 1848–1918. Szerk.: Adam Wandruszka–Peter Urbanitsch. III. köt. Die Völker des Reiches. Wien, 1980 / 330–332. o.

Irodalom 331 vizsgálata mellett a fent említett centrális és perifériális helyzet meghatározó jellegének az elemzése jól kiegészíthette volna az államért, a hatalom újrafelosztásáért folytatott nemzeti küzdelmek bemutatását és értelmezését. Kétségtelen, hogy az államért folytatott harcnak mint integráló tényezőnek a társadalomtörténeti elemzése egyik nagy eredménye a kötetnek. Ugyanakkor az integrációt biztosító társadalmi-politikai érdekeltség elemzését csak a politikai színtéren mozgó rétegekre és csoportokra korlátozzák. A parasztság magatartását, mentalitását, ideológiáját szinte teljesen figyelmen kívül hagyták. Többek között annak korszerű elemzését is, hogy mi és meddig biztosította a paraszti monarchizmus; a jó császár mítosz tartósságát. Márpedig ez 1848-ban a Monarchia fennmaradásában nagyon is jelentős szerepet játszott. Elemezni kellett volna azt is, hogy a polgári nemzeti mozgalmak vezető erői miként vetettek számot tömegbázisuk mentalitásának, ideológiájának és etnikai tudatosságának sajátosságaival, továbbá azt is, hogy miként viszonyultak a birodalmi vezetőkörök a paraszti monarchizmushoz. Igaz, Batowski utal az 18464 galíciai felkelés meghatározó jellegére, de csak utal. Nem tudjuk, hogy csak azért, mert nem akart különböző érzékenységeket bántani. Űgy véljük azonban, hogy a szociálantropológia módszerei lehetővé teszik a nemzeti érzékenységek megsértése nélküli tudományos vizsgálódásokat. Gondos szerkesztői eljárás eredményeképpen a kötetet a lajtántúli és a magyarországi nemzetiségi joggal foglalkozó tanulmányok, végül „metahistóriai" töprengések zárják. Gerald Stourzh azt mutatja ki, hogy a nemzeti egyenjogúság, pontosabban a nemzetiségek vagy egykorú gyakori szóhasználattal „a néptörzsek" egyenjogúsága elvének kidolgozása és érvényesítése körüli küzdelmekben milyen hatalmi érdekek csaptak össze, és ugyanakkor müyen történeti teljesítmények, értékek jöttek létre. S hogy a szerző értékelésében mennyire mentes az idealizálástól, azt például a szakirodalomban gyakran túlértékelt 1905-i morvaországi cseh-német kiegyezés körüli ellentmondások felvillantása, körültekintő értékelése is mutatja. 1848-49-re vonatkozó következtetéseinek megalapozottságát pedig az jelzi, hogy sokban egybevágnak L. Gumplowicz 1879-ben megjelent színes és élvezetes könyvének a máig is érvényes szellemes megállapításaival. A tanulmányok közötti munkamegosztás eredményeként a neoabszolutizmus nemzetiségi politikájának irányelveit kidolgozó Stadionról többet olvashatunk Ludwig Gogolok tanulmányában. Ezt a társadalomtörténeti realitások és a politikai törekvések Összefüggéseinek mélyre világító jelzései, az egykorú eltérő álláspontok komplex magyarázata teszik élvezetes olvasmánnyá. Tisztázásra vár még az a kérdésünk, hogy vajon az 1849-i szegedi nemzetiségi törvényerejű országgyűlési határozatban a nemzetiségek szabad fejlődésének hangsúlyozása, mennyire tudatos ellentételezése az olmützi alkotmányba foglalt un. nemzetiségi egyenjogúságnak. Viszont az általános ideológiai előzmények mellett célszerű lett volna az 1849-i szegedi határozat felé mutató törekvések felvillantása is: Szász Károly törvényjavaslata a román negyedik nemzetként való elismeréséről, az unió-bizottság és Wesselényi Miklós törvényjavaslatai. Ki lehetett volna térni a magyar forradalmi emigráció tervezeteire, törekvéseire is, eszmetörténeti jelentőségük, de még inkább a magyar belpolitikai életre gyakorolt hatásuk miatt is. Talán helyet kaphattak volna a magyar emigrációs tervezetek Robert Kann „metahistóriai" fejtegetéseiben is. A szerinte az ész és az érzelmek összecsapásában végzetszerűséggel aláhulló Monarchia után, ha lesznek soknemzetiségű államok, akkor azok már nemzeteket és nem un. nemzeti torzókat fognak összefogni. A problémákat oly sok vonatkozásban felismerő Kossuth helyett, viszont „Kossuth nemzetiségi politikájának sovinizmusáról" olvashatunk (1334), amivel kihívta a nem magyar nemzeteket, ahogy ezt az egykorú politikai publicisztika jó néhány terméke is hangoztatta. Ugyanakkor Kann valóban élvezetes komparatisztikai tanulmányt ad az olvasó kezébe, mely a „nacionalizmussal és nem legyőzésének illúziójával foglalkozik" (1310). Igen behatóan taglalja az etnikum s a társadalomszerkezet összefüggéseit, a magyar nemzeti törekvések elemzésekor pedig külön kiemeli az etnikai elszigeteltség érzésének motiváló szerepét. A Monarchia felbomlását sorsszerűnek tartja, miközben a szükségszerűségek felismerésének a fontosságát hangoztatja. A függelékben Stefan Pascu tanulmányát olvashatjuk Erdélyről. Bár a Monarchiára vonatkozó etnikai térképek készítésének nagy hagyományai vannak, a jelen kötethez készült térkép eltér az eddigiektől. Járásonként, a járás lakosságának nagyságával egyenes arányban álló kiterjedésű kördiagrammok színezésével jelzi az 1910-i nemzetiségi arányokat, és nem nagy színfoltokkal, meg ide-oda hintegetett pöttyöcskékkel, melyek némelyekben még vizuálisan is azt az illúziót kelthetik, hogy a nemzeti-nemzetiségi kérdés megoldása a kisebb foltok leradírozásából áll.