Levéltári Közlemények, 51–52. (1980–1981)

Levéltári Közlemények, 51–52. (1980–1981) - IRODALOM - Csizmadia Andor: Varga János: Deák Ferenc és az első magyar polgári büntetőrendszer tervezete. Zalai gyűjtemény 15. sz. Zalaegerszeg, 1980 / 327–329. o.

328 Irodalom alválasztmánya (44. 1.). A forrásul szolgáló Pulszky Ferenc, az alválasztmány jegyzője és előadója volt az, aki feljegyezte Deák kodifikációs munkamódszerét. A kodifikációs bizottság üléseit Deák budai lakásán tartották. Mindennap 9-től l-ig szorgalmasan dolgoztak. Deák mindjárt „első üléseinkben kimagyarázta nekünk - emlékezik meg Pulszky -, hogy a büntető törvénykönyvet nem annyira a bírák, ügyvédek és szaktudósok számára kell készítenünk, mint inkább a nagyközönség számára úgy, hogy minden vádlott, férfi és nő .. . megértse ... szóval törvény csak a szabatossága által különbözzék a mindennapi beszédtől: továbbá, hogy a büntetőkódex célja nem lehet sem az elrettentés, sem a javítás, hanem pusztán a megsértett erkölcsi közérzületnek elégtétele, mely követeli, hogy a bűntény büntetését ki ne kerülje". Ezután Pulszky megbízást kapott a külföldi büntetőtörvények, különösen a Code Napóleon tanulmányozására. Több német szöveget is áttanulmányozott, és minden cikknél előadta „ennek különböző íormulázását", kiemelte az esetleges eltéréseket. Erre a tagok elmondták véleményüket s megvitatták a tárgyat. „Deák reassumálta s felszólított - folytatta Pulszky -, hogy mindegyikünk formulázza azt. Bezerédi mindig az első volt, ki azzal elkészült, de ritkán találta teljes helyeslésünket, azután következett Eötvös, Klauzál és én. Minden javaslatot megbíráltunk, kimutattuk a hiányokat és hibákat, legszigorúbban Deák, ki vita után maga is hozzálátott a formulázásához, felolvasta előttünk, meghallgatta észrevételeinket, nem vette rossz néven, ha azt nem találtuk tökéletesnek, javított rajta s végre tollba mondta". „Ily módon készült szorgalmas és szakadatlan munka után a büntetőtörvénykönyv javaslata, melyben minden szó Deáké, soha elegendőnek nem méltatott mintája a törvényhozási irálynak. Képviselőink, államférfiaink nem ismerik, pedig tanulhatnának belőle olyan szabatos, magvas, tősgyökeres magyar s amellett egyszerű átlátszó írásmódot, minőt mostani törvényeinkben csaknem mindig nélkülözünk." (Pulszky Ferenc, Visszaemlékezések a büntetőtörvénykönyv kidolgozására kiküldött bizottság munkálataira. 1842-43. Jogtudományi Közlöny, 1890.393.1.) Nem véletlen, hogy ezt a kitűnő munkát nemcsak itthoni, de a külföldi tudományos közvélemény is teljes elismeréssel fogadta. Mittermayer német jogtudós, aki az elaborátum szövegéhez Pulszky és Szalay fordításai nyomán szinte azonnal hozzáfért, a büntető törvényhozás fejlődéséről szóló monográfiájában részletesen és oly méltánylással ismertette, amely nagyon is hízelgő volt alkotóira (Varga 111. 1.). Hangsúlyozta, hogy előtte egyetlen hatályos törvénykönyvet nem dolgoztak ki akkora eredetiséggel, mint éppen a magyart, amely kellően mérlegeli a hazai viszonyokat, éppen azért gyakorlati, azaz nehézség nélkül alkalmazható. A deáki büntetőtörvénykönyv-tervezet mindenekelőtt két alapelvet rögzített le. Mindenki a büntetőtörvény hatálya alá tartozik - a katonai személyeket kivéve, sőt ezek is, ha polgári személlyel együtt követnek el bűncselekményt. A másik alapelv az volt, hogy bírói úton kizárólag olyan cselekmény torolható meg, amelyre a kódex büntetést ír elő. A kegyelmezést mint felségjogot meghagyta ugyan, de korlátok közé kívánta szorítani. Mindegyik bűncselekménynél megjelölte, hogy hivatalból vagy magánpanaszra üldözendő-e és mikor? Nem ismerte a halálbüntetést. Legsúlyosabb büntetésnek az életfogytig tartót tekintette, a korlátozott idejűek közül legmagasabb a 22 év, különleges esetekben a 24 év rabság volt, elvüeg mondván ki, hogy az elítéltet a büntetés letöltése után semmi utólagos hátrány nem érheti. A bűncselekmények meghatározásánál a büntetés maximumának és esetleges fokozatainak kiválasztásánál Deákék tervezetében - a feudális büntetőjogi gyakorlathoz képest általában a humanizmus és egyfajta felvilágosult szemlélet érvényesült. Javaslataik összessége mutatta, hogy egyrészt hol tart, másrészt milyen szemléleti korlátokkal rendelkezik a hazai viszonyokat mindenben figyelembe vevő liberalizmus. Helyesen állapítja meg Varga János, hogy a kódexnek Deák által formába öntött része csaknem egész teljességgel öleli fel mindazon cselekményeket, amelyeket a polgári liberalizmus fenyítést vagy büntetést érdemlő tettnek minősít. Kihagyja viszont mindazt, ami az emberi szabadság felvilágosult értelmezése szeririt anyagilag vagy erkölcsileg senkit vagy semmit sem sért, illetőleg károsít. A bűntetteket a hazai valóságból és tapasztalatokból kiindulva veszi számba: büntetéstik nagyságának megszabásakor mindig tekintettel van nemcsak súlyosságukra és veszélyességükre, de gyakoriságukra is. Helyet kapnak a kódexben Európának például szolgáló elemek is, mint például a kísérlet és a tényleges cselekmény szétválasztása, illetőleg az előbbi önálló értelmezése. A kódex egészét annak a humanizmusnak szelleme hatja át, amely a cselekmény megítélésénél normának, az egyén általános emberi és szabadságjogait, valamint konkrét értékeit, az igazságszolgáltatás feladatának pedig mindezek védelmét tekinti (97.1.).