Levéltári Közlemények, 51–52. (1980–1981)

Levéltári Közlemények, 51–52. (1980–1981) - IRODALOM - Vass Előd: Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormányhatósági levéltárak. A Magyar Országos Levéltár kiadványai I. Levéltári leltárak 5. Budapest, 1973. / 313–317. o.

Irodalom 315 levéltárba helyezniük. Azon fejedelmeknek, akiknek működési központja egy időben Magyarországon, pl. Kassán volt, bizonyos iratanyaga a magyarországi hatóságok levéltárába is került. Ilyen eset pl. Thököly Imre vagy II. Rákóczi Ferenc is, akiknek levéltárából csak véletlenül jutott valami a gyulafehérvári káptalan országos levéltárába. A fejedelmi levéltárak állománya is megtizedelődött a levéltár egészének XVII-XVIII. századi pusztulása során. Trócsányi Zsolt leírásából megtudjuk, hogy az 1601. évi, s az 1658. évi dúlás elől az iratanyagnak csak egy részét menekítették Szebenbe, s így jelentős anyagrészek elpusztultak. Végül is 1755-ben a két hiteleshelyi országos levéltár állapotának megvizsgálására országos bizottságot (commissio regnicolaris) küldtek ki, amely rendezést (pontosabban elhatárolást) végzett a gyulafehérvári levéltárban, aminek eredményeként 4 :1 arányban a jogbiztosításra már nem használható okleveleket és más „haszontalan" anyagot kiselejtezett. A török portai iratanyagot is ekkor választották külön. A gyulafehérvári székesegyház tornyában őrzött levéltár anyagából 1785 körül a káptalan és a többi requisitor tudta nélkül sok irat eltűnt. Részben az erdélyi országos hiteleshelyi levéltár „Lymbusából" 1769 után hozták létre a kincstári jogokat biztosító erdélyi fiskális levéltárat, amelyhez kiemeltek kincstári jogokat biztosító iratokat is jelzés nélkül. Ezután Batthyány Ignác erdélyi püspöksége alatt érte komoly veszteség a levéltárat, amikor a könyvtárgyűjtő püspök a fejedelmek diplomáciai és egyéb titkos levelezését és udvartartásukat illető négy vaskos kötetre való iratot válogatott ki. Ez az iratanyag nem került többé vissza, de a róluk készült jegyzéket Kemény József közölte. Jelentős levéltári anyag jutott Kemény József és más magángyűjtők kezére is. A levéltár mai rendjét és segédkönyveit 1658 után kezdték kialakítani. Ez a rendezés lényegében csak a jogbiztosító iratokra terjedt ki. Ezeket először százasával csoportosították, s egy-egy százas egységet „centuriának" neveztek el. A munka folyamán a rendezők tárgyi és területi elvet alkalmaztak, így készült el: az „Armales", „Metales", a „Genealógia" vagy a „Qsta Comitatuum' külön-külön sorozata. Végső rendezését Beké Antal az 1870-es években fejezte be. Ez a rendezés a proveniencia elvét még nem alkalmazta, s az így kialakított rend tárgyi jellegű. A levéltár önálló története 1882-ben zárult le, amikor Budapestre szállították. Az F-I jelzeten elhelyezett erdélyi királyi könyvek (Libri regii) a személyes és a kollektív kiváltságokat tartalmazzák (az 1581-1680 közötti időszak 33 kötete közül a XL hiányzik). AzF-2 jelzet alatti Protocolla (hiteleshelyi jegyzőkönyvek, okmánygyűjtemények és formuláskönyvek) azokat a jegyzőkönyveket tartalmazza, amelyek az (1526-) 1540-1838 közötti időszakban egyszerre több requisitor működése során keletkeztek. Külön említésre méltó az F-I 2, Lymbus XVI-XVIII. századi iratanyaga, amely a gyulafehérvári káptalan országos levéltárának azt a részét foglalja magába, amelyet az 1658. évi Szebenbe történt menekítést követő rendezés és lajstromozás során a jogbiztosítás céljára alkalmasnak minősítettek. Az anyag mai rendjét a Beké Antal által készített repertórium kézirata őrzi. A kolozsmonostori konvent országos levéltárának története, 1527-1870-es évek közötti időszakból őrzött iratanyagának természete annyira egyező a tárgyalt gyulafehérvári káptalan levéltáráéval, hogy a szerző elegendőnek tartotta rövid áttekintését. A részletesebb ismertetést Beké Antal, „A kolozsmonostori konvent levéltára" (Budapest 1897) című munkájában a kutató minden esetben úgyis megtalálja. A Gubernium Transylvanicum levéltára általános bevezetőjében a szerző előrebocsájtja, hogy a Gubernium Transylvanicum története Erdélynek a Habsburg-birodalomban elfoglalandó közjogi helyzetét szabályozó Diploma Leopoldinummal kezdődik. A Gubernium vagy kormányzótanács az erdélyi rendek által jelölt, s az uralkodó által kinevezett főtisztekből és tanácsurakból álló testület. Működésének időszakát 1690-1849 között kilenc korszakra osztotta fel. A kilenc korszakban a Gubernium működésének történeti fejlődésében való áttekintését nyújtja. Minden egyes korszakban Trócsányi Zsolt a Gubernium tevékenységének sajátos jegyeit és változásait nagyszerű érzékkel állítja előtérbe. Az általános hivataltörténeti bevezetőt követőleg a szerző még külön a kutatás megkönnyítését szolgáló levéltártörténeti ismertetést is nyújt. A Gubernium kezdettől fogva rendelkezett irattárral, s ez a registratura jellegű anyagát tartalmazta. Az iratokat azonban csak az 1760-as évektől fogva lajstromozták, de mutatóval ezek sem voltak ellátva. Az iratokat 1771-től iktatták. A korábbi anyagot 1771 után rendezték, mutatóval látták el, részben pedig selejtezték. Az 1790-ben Kolozsvárra költözött Gubernium csupán a legutóbbi évtizedben keletkezett irattárát vitte magával, a többit Nagyszebenben hagyta, ahol nedves pincékben helyezték el. Az akkor Nagyszebenben maradt anyagot nevezzük „Archívum Vetus"-nak. Ezzel a régi levéltárral csak 1837-ben kezdtek ismét foglalkozni.