Levéltári Közlemények, 51–52. (1980–1981)

Levéltári Közlemények, 51–52. (1980–1981) - IRODALOM - Vass Előd: Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormányhatósági levéltárak. A Magyar Országos Levéltár kiadványai I. Levéltári leltárak 5. Budapest, 1973. / 313–317. o.

316 Irodalom Mike Sándor az „Archívum Vetus" helyzetéről 1838 márciusában vázlatos beszámolót készített. A „régi levéltár" további sorsára vet fényt szintén Mike Sándor 1842 novemberi részletes jelentése, amely 46 és 1/2 mázsa kiselejtezett irat az orláti papírmalomban történt bezúzásáról ad hírt. A megmaradt iratanyagot Kolozsvárra szállították és ott regisztrálták. Az iratok fentmaradó részeiből Mike Sándor külön gyűjteményt hozott létre 12 kötetben (CoUectio Historico-Diplomatica), s ekkor alakult ki külön gyűjtemény a Gubernium levéltárában található török iratokból is. Mike Sándor patrónusának, Gál Lászlónak, az Exactoratus Provinciális elnökének tulajdonítja a gyűjtemény rendezésének érdemét. Ezek az iratok ma a „Történelmiek" nevű gyűjteményben (F-126) találhatók. Az iratanyag további sorsa szintén Mike Sándor tevékenységével kapcsolatos, mivel a Gubernium Transylvanicum 1849 januári megszűnése után a levéltári hivatal vezetőjeként működött. A következőkben Trócsányi Zsolt az iratanyag egyes részeit ismerteti. Külön említést érdemel a Gubernium Transylvanicum elnöksége fondjanak 8 állaga. A Gubernium Transylvanicum in Politicis sorozat szintén 8 törzsszámozott egységre oszlik, ami együttesen 8402 csomót és 3007 kötetet őriz. Az erdélyi összeírások 4 állagot tesznek ki: a különböző évekből fennmaradt vegyes összeírások, az 1750. évi az országos adói, az 1785/86. évi és az 1819/20. évi robot összeírás tartozik ide. Az anyag következő nagyobb csoportja a Gubernium Transylvanicum Judiciale fondja. A szerző a 282. oldalon a „Cista Diplomatica" fond elé írt kis bevezetőben a királyi könyvek, a szabályrendeletek és a gyűjtemények csoportját sorolja fel. Az erdélyi országgyűlések (Diaetalia) anyaga 1692 és 1866 közötti. Az eredeti országgyűlések által elrendelt székely lustrajegyzékek és nemesi összeírások (F-I36) 1635-1737 közötti időszakból maradt 9 kötet és 1 csomó anyagában Maros Szék, Háromszék Szék, Udvarhely Szék és Aranyos Szék részletes, évek szerinti tagolódását találhatjuk meg. Az erdélyi országos főbiztossági levéltár iratanyaga időbelileg a XVII. századtól 1868-ig terjed. A szerző kisebb bevezetőjében a főbiztosság történetéről elmondja, hogy keletkezése a Habsburghadak 1686. évi Erdélybe nyomulásával esett egybe. Feladata a hadsereg ellátását (élelmezését, elszállásolását és szállításait), polgári részről országos fokon intézni. Az erdélyi országos főszámvevőségi levéltár kisebb bevezetőjében a szerző az egész Erdélyre kiterjedő hatáskört gyakorló szerv feladatát az országos jövedelmek számvételében jelöli meg. E levéltárnak 1833 előtt csak töredéke maradt meg, viszont az 1833-1848 közötti anyag szinte teljesen ép, s az 1861 utáni is teljesnek tekinthető. A következő nagyobb levéltári egység az erdélyi kincstári levéltár, amely több országos kincstári hatóság és számos más egymást váltó kincstári szerv vagy bizottság egykori irattárából és levéltárából tevődik össze. Vezetője az 1693. évi utasítás szerint a kincstartó (thesaurarius), az ország rangban negyedik fó'tisztségének viselője volt. A kincstári igazgatásban közvetlen alatta lévő négy főtiszt: a bányaügyi és a harmincadfelügyelő, a fiscalis jószágok felügyelője és a tizedfelügyelő támogatta. A továbbiakban a szerző kisebb bevezetőjéből még a hivatal történetére igen fontos átszervezésekről és változásokról is tudomást szerezhetünk. A leglényegesebbek Mária Terézia 1745/17 46-os évekbeli utasításai voltak, amelyek szerint az erdélyi kincstári igazgatás kettévált: külön Cameralia és külön bánya-pénzverésügyi igazgatásra. Az 1795. évi ügyintézési reform jelentette az új regisztratúra rendjének biztosítását. A kincstári igazgatás 1796 után Nagyszebenben működött. Levéltárának sorsát az Országos Levéltárba kerülése döntötte el végleg. Az ekkor megmaradó részt Budapestre, a többit pedig papírzúzdába szállították. Ezekből 9 ládányi 1853-1876 közötti iratanyagot visszajuttattak Nagyszebenbe, s azóta sorsa ismeretlen. Az 1849-i erdélyi magyar hatóságok levéltára egy külön korszak iratait őrzi. Trócsányi Zsolt kisebb bevezetőjében felvázolja a magyar kormány törekvését az unió megvalósítására, a Gubernium és más külön erdélyi illetőségű kormányszerv megszüntetésére. A végsőkig bonyolódott és éleződött politikai helyzetben azonban a kormány a központi magyar igazgatást csak átmeneti hatóságokkal volt képes megoldani, fgy jöttek létre a teljhatalmú országos biztosság s az alája rendelt kormánybiztosságok, miniszteri biztosságok, vagy pedig az alárendelt kincstári igazgatási szervek, valamint az erdélyi feltörvényszék és a számvevő bizottság. Az abszolutizmus és egyesítés korának erdélyi közigazgatási levéltára az 1849-1872 közötti korszak kormányhatóságai iratanyagát őrizte meg. Trócsányi Zsolt a korszak bevezetésében elmondja, hogy e levéltár országos közigazgatási hatóságok működése során rendeltetésszerűen keletkezett irattárak anyagát tartalmazza. 1872 szeptember végén az 1867-ben létrehozott erdélyi királyi biztosság megszüntette működését, s ez jelentette az önálló erdélyi közigazgatás megszűntét.