Levéltári Közlemények, 51–52. (1980–1981)
Levéltári Közlemények, 51–52. (1980–1981) - IRODALOM - Vass Előd: Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormányhatósági levéltárak. A Magyar Országos Levéltár kiadványai I. Levéltári leltárak 5. Budapest, 1973. / 313–317. o.
314 Irodalom lényegében hasonló jellegűek. Az udvari kancelláriai ügyvivők feladata a Gubernium és az erdélyi ítélőtábla mellett működő ügyvédekéhez volt hasonló. Feladatukat és működésük feltételeit, valamint eljárásaik módját a legrészletesebben az 1798. december 21-i instructio határozta meg az ügyfelek ügyvédi segítésében. A következőkben a szerző ugyanilyen körültekintő módon vezet be egy-egy azonos jellegű fondcsoportot. Dicséretes módszerét a kormányhatósági levéltárak („F" szekció) ismertetése során is végig viszi. Az egyes levéltárak kialakulásának történetiségét, s az iratanyaguk keletkezésének rendjét így világosan áttekinthetővé varázsolja. Mindig pontosan megjelöli a változásokat és más szabályozó normatívák tartalmát is. Az erdélyi udvari kancellária levéltára 18 fondból áll, ebből 3 állagos fond, 15 pedig állagtalan. Az iratanyag terjedelme 483,54 iratfolyóméter. Az említett 1952. évi alapleltáron kívül, a Bélay Vilmos által a „B" szekcióról készített áttekintő raktári jegyzék is a megőrzést szolgálja, s ennek, valamint az ismertető leltár adatainak alapján a kötet szerzője — annak leíró adatait csupán a szükségeshez képest helyenként összevonva - repertóriumot is készített. (Trócsányi Zsolt, Erdélyi Kancelláriai Levéltár. Repertórium. Levéltári Leltárak 68., Budapest 1976. 50 o.) A repertórium szerkezetében eltér mind az 1952. évi alapleltártól, mind az itt tárgyalt 1973. évi ismertető leltártól, s az Országos Levéltár 1974. évi fondjegyzéke sorrendjéhez igazodik. A kutatónak tehát az ismertető leltár megjelenése óta bekövetkezett változások következtében az itt tárgyalt kötet használatához az 1976. évi repertóriumot is fel kell használnia kiegészítőként. A továbbiakban az erdélyi országos kormányhatósági levéltárak („F" szekció) közül a gyulafehérvári káptalan országos levéltára (1527-1881) iratanyagát tárgyalja. A káptalani levéltárat bevezetésében kettős hangsúllyal is országos levéltárnak értékeü. Egyrészt az erdélyi római katoükus püspökség (egyházmegye) székeskáptalanjának, mint hiteleshelynek országos jellegű iratait tartalmazza. Ezen túlmenően országos levéltár annyiban, hogy iratanyaga által átfogott korszak Jó részéből" az önálló erdélyi fejedelemség „fejedelmi" levéltárainak bizonyos megmaradt töredékét is minden más ilyen töredéket tartalmazó levéltárnál „átfogóbban" őrzi. A gyulafehérvári káptalan levéltára a XIII. századtól az 1551-1556. évek között lezajló szekularizációig egyházi kezelésben működött. Az 1557. jún. 10-én megnyíló tordai erdélyi országgyűlés a szekularizációval a hite leshelyek új szervezetének kialakítását indította el. Világi levéltárosok (requisitorok) kerültek a káptalani levéltárak élére, akiket hol a fejedelem, hogy az országgyűlés állított a tisztükbe. A káptalani országos levéltár kettős, különös jelentőséggel rendelkezik a magyar levéltárak történetében mint első országos közlevéltár, amely nemcsak Erdély területére, hanem a mai Magyarország területére is vonatkozó középkori iratanyagot őrzött. A gyulafehérvári káptalani országos levéltár anyaggyarapodását szolgálta a török elől ide menekített aradi és Csanádi káptalan országos hiteleshelyi levéltára is, amelyeknek dél-tiszántúli területi illetőségük volt. A levéltár anyagának mozgalmas történetét a szerző vázlatosan ismerteti. Ebből megtudhatjuk, hogy a XIII. századi levelestárat először a tatárjárás pusztította, majd 1277-ben és 1308-ban a szászok törtek rá fegyveresen. Az anyagveszteség nyomában az anyaggyarapodást szolgálták a tcjrök elől ide menekített levéltárak, a fejedelmek kancelláriáján kiadott jogbiztosító oklevelekről vezetett másolati könyvek, valamint a fejedelmek diplomáciai levelezése (pl. a portai követek jelentései), belföldi levelezésük, akár magán, akár hivatali ügyekben történt. Ezenkívül a fejedelmi hivatali hatóságok másik nagy anyagcsoportja a kincstári szervek ügyviteli terméke volt. Erdélyben nemcsak a gyulafehérvári káptalan országos levéltára volt az egyedüli ilyen jellegű intézmény, hanem a határszéli Váradon és az északibb területen Kolozsmonostoron is működtek országos jellegű levéltárak. Váradon a szerző megállapítása szerint „feltehetőleg kevésbé" őriztek eszmeileg a fejedelmi levéltárba tartozó iratanyagot, de ilyen iratok kerülését a kolozsmonostori konvent országos levéltárába már valószínűbbnek tartja, ha sokkalta kisebb mennyiségben is, mint a gyulafehérvári káptalaniba. A váradi káptalani országos levéltár őrizetébe került egyes utalások szerint 1529 augusztusában a kalocsai érseki levéltár középkori anyaga is, amit Ferdinánd-párti egyházi őrzői a János-pártiak és a velük szövetséges törökök elől menekítettek ide. Ismét egy olyan kérdés, amely az erdélyi levéltárakat a mai magyarországi levéltárak középkori anyagának egyik gyűjtőterületeként tünteti fel. E levéltárak gyarapodásának további forrása a családok és magánszemélyek levéltárainak megszerzése vagy letétbe helyezése volt. Itt szintén megemlítjük az olyan családok levéltárait, amelyek Magyarországról a török elől menekültek Erdélybe, s levéltáruk korábbi, még magyarországi vonatkozású részeit is magukkal vitték, és az erdélyi káptalani országos levéltárakban helyezték el. A más, nem erdélyi területekről is származó fejedelmek halála után azok családja magához vette levéltáruknak azt a részét, amelyet az erdélyi törvények vagy a kialakult közjogi gyakorlat szerint nem kellett a
