Levéltári Közlemények, 51–52. (1980–1981)

Levéltári Közlemények, 51–52. (1980–1981) - Dóka Klára: A kultúrmérnöki hivatalok, 1879–1948 / 233–256. o.

238 Dóka Klára A vízjogi törvény és az azt kiegészítő rendelkezések a kultúrmérnökök munkáját megnövelték. A szakértői tevékenység mellett egyre több tervezési munkát végeztek, mivel az engedélyek tervmellékleteinek elkészítéséhez a tulajdonosok gyakran igénybe vették segítségüket.

i 6 Növelte a kultúrmérnökök szerepét az, hogy az öntözővíz használat vízjogi szabályozása után a fejlettebb nagy- és középbirtokokon öntözőtelepeket létesítettek,

17 és gyakran fordultak az érdekeltek tanácsért a kultúrmérnökökhöz vízerohasznosítási, malomépítési ügyekben is. A vízjogi törvény a társulatokat két csoportra osztotta: az ármentesítő és vízszabályozó társulatok a folyammérnökök, a vízhasználati társulatok (lecsapoló, öntözőtársulatok) a kultúrmérnökök felügyelete alá tartoztak. Míg a vízszabályozó társulatok minden esetben alkalmaztak mérnököket, a vízhasználati társulatoknak rendszerint nem volt műszaki személyzetük, így valamennyi szakmai feladat ellátása a kultúrmérnökökre maradt.

18 A megnövekedett feladatok elvégzésére növelték a mérnökök létszámát, és decentralizálással létrehozták a területi szerveket, a kultúrmérnöki hivatalokat. A területi vízügyi szervezet kiépítése régi előzményekre vezethető vissza. A XIX. század közepén létesített folyamfelügyelői hálózat továbbfejlesztésével az 1870-es évektől sorra alakultak a folyammérnöki hivatalok, amelyek a folyószabályozás, belvízlevezetés helyi irányítását, a hajóutak felügyeletét, a vízrajzi szolgálatot látták el. Illetékességi területüket a viziközlekedés szempontjából fontos folyók szakaszai szerint határolták el. A kultúrmérnöki hivatalok illetékességi területe a törvényhatóságokhoz igazodott. A hivatalok vezetőinek székhelyei fokozatosan vidékre kerültek, így a főnökök szorosabb kapcsolatba léphettek a helyi törvényhatósággal. Elődjeikkel szemben a területen intézkedési joguk volt, önállóan levelezhettek a vármegyék alispánjaival, a városok polgármestereivel. A vidéki szervezet irányítására 1886-ban a Földművelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztériumon belül létrehozták az Országos Kultúrmérnöki Hivatalt, amelynek vezetője a továbbiakban is Kvassay Jenő lett.

1 9 1886-ban 8 kerületi hivatal működött, amelyek területi beosztása a következő volt: /. kerület: Dunántúl, székhely: Székesfehérvár. Vezető: Faragó Lipót, személyzet: Kolossváry Ödön, Szalay Dezső, Igaz Lajos (és 9 rét mester). II. kerület: Felvidék nyugati része, székhely: Pozsony. Vezető: Lovass Sándor, személyzet: Kelen József, Birly Béla, Rozsnyay Károly (és 2 rétmester). III. kerület: Felvidék középső része, székhely: Miskolc Vezető: Domoszlay Ede, személyzet: Pech Béla, Gerő Ferenc, Halmay Ödön (és 8 rétmester). IV. kerület: Felvidék keleti része, székhely: Kassa. Vezető: Bolla Mihály, személyzet: Jancsó Jenő, Udránszky József (és 7 rétmester). V. kerület: Kárpátalja, székhely: Sátoraljaújhely. I6

OLK168. 1887-39-8571; 1888-39-5048, 27303,36820. 17

OLK 168. 1888-39-17328, 30906. 18

OLK 168.1888-39-6120. 1 »OL K 168. 1887-39-22738.