Levéltári Közlemények, 51–52. (1980–1981)
Levéltári Közlemények, 51–52. (1980–1981) - Trócsányi Zsolt: A Subdelegatio (Commissio) Neoacquistica és erdélyi hatásköre, 1719–1745 : adalék az erdélyi hatalmi struktúrák történetéhez / 171–219. o.
A Subdelegatio (Commissio) Neoacquistica 203 idősebb Neffzerrel a Neoacquistica-területek vám- és harmincadjövedelmeire nézve kötött bérletet. Az Udvari Kamara e jövedelmek növekedését várta attól, hogy újra saját kezébe veszi őket (megtartva, kincstári tisztviselőként, a bérlet korábbi adminisztrátorát). Az új kezelési forma azonban nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket: a Neoacquistica-vámés harmincadjövedelmek a kincstári kezelésbe vétel óta jelentősen (évi 40—50 000 Frt-tal) visszaestek. A bizottság 1738. április 17-én emlékeztette feletteseit, hogy más rend volna szükséges a Neoacquistica-vám- és harmincadügyben, de a török háború miatt ez későbbre maradt. Neffzer viszont 1739 tavaszán amiatt tett panaszt, hogy szerinte a Bánátban s Erdélyben igen zavarosan intézik 88 a vám- és harmincad ügyet: a temesvári kamarai adminisztrátor és Schmidlin erdélyi cameralis director vám- és harmincadügyekben rendelkezik, az erdélyi főhadiparancsnok és Schmidlien vámmentes borbehozatali engedélyeket ad ki Havasalföldéről. Hibáztatta Neffzer az Udvari Kamarát is, amely 1739. január 10-én, Neffzer Bécsbe felutazása kapcsán, úgy rendelkezett, hogy az adja át a nála levő iratokat és pénzt a bánáti kincstári adminisztrációnak, s az egész bánáti harmincadügyet, továbbá a Neffzer által Szegeden létrehozott bánáti vámkirendeltséget (Banatische Mauth Substitution) a bánáti adminisztráció alá rendelte. Neffzer vizsgálatot kért az ügyben. A bizottság, amely már 1738 tavaszán is Neffzert hibáztatta a bajokért, úgy látta (1739. április 23.), hogy az Udvari Kamara rendelete a Neoacquistica-területek harmincadügyének 1734-i általános szabályozásán alapszik, s a Neffzer által felhányt zavarok oka épp az ő távolléte: Bécsből nem lehet igazgatni a Neoacquistica-harmincadügyet. Azt javasolta, hogy Neffzernek rendelkezni kell: haladéktalanul újra utazzék le a Neoacquistica-területre, ott vezesse az igazgatást, tartson helyszíni szemléket (e célra országonként jelentős összeg kiutalását javasolva), amennyiben ez a háborús helyzetben lehetséges. Ha Neffzer nem akarna lemenni, rendelkezni kellene az illető területek cameralis administratióinak és directióinak, hogy vegyék át a harmincadigazgatást. Dietrichstein, az Udvari Kamara elnöke azonban úgy döntött, hogy az udvari egészségügyi bizottság (Sanitätshofkommission) úgy rendelkezvén, hogy Neffzer ne hagyja el Bécset, míg az ellene szegezett vádak alól nem tisztázza magát, a Sanitätshofkommission döntését kellene sürgetni, s addig függőben kellene hagyni a dolgot. Néhány nap híján egy év telt el, míg a bizottság (1740. április 13-án) visszatérhetett az ügyre. A tulajdonképpeni döntés másutt született meg: Neffzert (aki vám- és harmincad ügyi igazgatósága mellett a temesvári kamarai adminisztráció tanácsosi tisztét is viselte) Morvaországba helyezték át, s ez (a távolság miatt) összeférhetetlen volt a Neoacquistica-vám- és harmincadigazgatósággal. A bizottság valójában már csak a szükséges adminisztatív lépéseket tette meg, amikor Neffzer felmentését javasolta Neoacquistica-tisztségéből, s vám- és harmincadügyi jogkörének átadását a területileg illetékes országos, ül. tartományi kincstári igazgatási szerveknek. Dietrichstein udvari kamaraelnök mindenben egyetértett a javaslattal. Egy, a fejedelmi korszakban sem túlzott jelentőségű, a bizottság létrejöttekor pedig már félig-meddig feledésbe merült kincstári jövedelem, a szászok Szent Márton-napi censusa (census Sancti Martini) ügyével 1721-ben (október 21., 24.) foglalkozott a bizottság. A szorgalmas Haan kiderítette, hogy I. Lipót 1693-ban csak a török háború idejére engedte el azt a szászoknak, akiknek évi adóterhei akkor enyhe számítás szerint is kb. hetvenszeresét tették ennek a szolgáltatásnak. A török háborút rövidesen követte 8 8 „Sehr confus tractirt werde".
