Levéltári Közlemények, 51–52. (1980–1981)

Levéltári Közlemények, 51–52. (1980–1981) - Trócsányi Zsolt: A Subdelegatio (Commissio) Neoacquistica és erdélyi hatásköre, 1719–1745 : adalék az erdélyi hatalmi struktúrák történetéhez / 171–219. o.

204 Trócsányi Zsolt előbb a Cameratica Commissio tevékenysége a fontosabb erdélyi kincstári jövedelmek ügyének rendezésében, majd a Rákóczi-szabadságharc, így a census Sancti Martini ügye nem került újra napirendre. Minthogy a szász natio, Haan igényeire reagálva, újból kérni akarta e szolgáltatás elengedését (hivatkozva a Rákóczi-szabadságharc alatt őket ért károkra,, a háromszori pestisre s a census jogalapjának állítólagos hiányára), Haan a census netaláni elengedése esetén legalább azt tartotta volna kikötendőnek, hogy a szász natiónak ez a kötelezettsége csak az Udvari Kamarával szemben álljon fenn. A bizottság, megdicsérve Haan ügy buzgalmát, végső soron azt tartotta volna jónak, hogy a szász natio a census fejében „arányos, külön hozzájárulást" vállaljon a szebeniek által egyébként is emelendő kaszárnya építésében és fenntartásában. (Ez a javaslat nem valósult meg. Az erdélyi kincstári igazgatásnak egy ideig külön ágazatát képező ügykörrel, az Apafi-hagyaték ügyével a bizottság egy ízben foglalkozott (1726. július 15.). Szentkereszti András, akkor tárgyalt folyamodványában, szóvátette azt is, hogy 10 000 Frt-os követelése van az Apafi-hagyatékkal szemben. A bizottság a Sinzendorff osztrák főkancellár elnökletével az Apafi-hagyaték ügyének rendezésére kiküldött udvari bizottsághoz utalta Szentkereszti igényét. A szorosabban vett kincstári ügyek csoportjában külön ismertetjük a kincstári javak bérletének a bizottság előtt is megforduló ügyeit. A nem nagyszámú ilyen ügyből egy a háromszéki kincstári kénbányával kapcsolatos. Haan 1719 nyarán, úgy ítélve, hogy a kincstárnak sokkal előnyösebb e bánya bérbeadása, mint saját üzemeltetése, két évre bérleti szerződést kötött Thomas Böhm olvasztómesterrel és Kostur Gáspár ottani bányásszal a bányára nézve, elbocsátva tisztéből a feleslegessé vált inspectort, Sindersperger tüzér századost. A szerződésben az a megkötés is szerepelt, hogy kénsav addig nem importálható Erdélybe, míg kellő mennyiségben és megfelelő áron szállítani tudják azt. A bizottság (1719. december 18-án) helyeslőleg tudomásul vette a béfbeadást, csak a behozatali tilalomra vonatkozó szakaszt hagyta ki a szerződésből, azzal, hogy ez már Politicum. Dietrichstein udvari kamaraelnök egyetértett ezzel a korrekcióval. A vajdahunyadi kincstári vashámorok már a bizottság megalakulása előtt, 1719-től bérbe voltak adva Georg Steinhilbertnek; a bizottság (1720. február 8-i és 12-i ülésén) csak jóváhagyását adta a bérleti szerződés Haan által javasolt meghosszabbításához. A tizedbérletek ügyei is csak néhány ízben kerültek a bizottság elé, hiszen a tized bérbeadásának rendszere részben már a fejedelmi korban kialakult, részben pedig a Habsburg-uralom első évtizedeiben. Amikor 1720-ban a szász natio újabb 4 évre tesz ajánlatot a szász tizedek bérbevételére, már csak meghosszabbításról van szó; a bizottság ratifikálandónak tartja az új szerződést (1720. május 23.). Egy ízben fordul meg a bizottság előtt a szász natio kérelme tizedbérletösszegének csökkentése iránt (1723. május 13.). Néhányszor tárgyalt még a bizottság Kraszna megyei (1724. augusztus 18,, 25.) és vegyes egyéb tizedbérletügyeket (1722. április 27.). A bizottság erdélyi hatáskörének másik nagy ügykörcsoportja a katonai-kincstári vegyes ügyeké, elsősorban a tágabb értelemben vett hadellátási ügyeké. Az első ilyen kérdéskör Erdély adójáé s a vele közvetlenül vagy közvetetten összefüggő ügyeké. Még Erdély adója összegének kérdése is megfordult néhány ízben a