Levéltári Közlemények, 51–52. (1980–1981)
Levéltári Közlemények, 51–52. (1980–1981) - Kumorovitz L. Bernát: Tótsolymosi Apród János mester küküllői főesperes kancelláriai működése / 5–29. o.
16 Kumorovitz L. Bernát nemcsak azért, mert a királyi kancellária több osztályával ismertetnek meg bennünket 4 * — jelezvén azt is, hogy maga is melyikben működött, hanem azért, mert az 1365. december 30-i oklevél a nápolyi hadjáratok idejére mutat vissza, amikor az említett notaria-bdn teljesített notarius-i szolgálatot. 42 A következőkben tehát azt kell tisztáznunk, hogy 1. mikor és milyen beosztásban találjuk Kükülleit újból a királyi (nagy)kancelláriában; 2. melyik nápolyi hadjárat idején volt a notaria jegyzője, s mit kell értenünk e notarián? 1. Életrajzírói ismételten említik Steinherznek azt a megállapítását, hogy Küküllei 1351 után kivált a kancelláriából és egyházi pályára lépett, mert 1352. április 22-én Lajos király már mint aradi olvasókanonoknak erősítette meg családja részére Tamás országbíró 1351. december 8-i ítéletlevelét 43 1352-ben ehhez megkapta még az egri lectorságot, 1353-ban pedig zágrábi (és székesfehérvári) kanonok, 44 majd Készei Miklós püspök kancellárja lett. Ezeket betetőzte küküllői főesperessége, melyhez haláláig ragaszkodott. 45 Ezekből az adatainkból viszont az is kiderül, hogy Küküllei már a század ötvenes éveiben Készeihez kötötte sorsát, s talán ő irányította az egyházi pályára is. E véleményünket a következőkkel támaszthatjuk alá: Jánost, a királyi kápolna ispánját 1348. április 11-e előtt veszprémi püspökké választották, 46 örökébe pedig 1349. május 4. e. Készei Miklós esztergomi prépost lépett, 47 kit 1350. február 3. k. még zágrábi püspökké is választottak, 4 8 s 1350 nyarán (augusztus?) Aversában szenteltek fel. 49 1351 júniusáig azonban még ő a kápolnaispán; ekkor László csázmai prépost váltja fel, 5 ° ő pedig az év vége felé Tatamér fehérvári préposttól — mint alkancellár — átveszi a királyi kancellária vezetését. 51 Abból pedig, hogy 1351. december 28-án Küküllei még kancelláriai nótárius, 1352. április 22-én pedig már aradi lector, arra következtethetünk, hogy még notariussága előtt határozta el magát arra, hogy egyházi pályára lép, s talán már 1348-ban, a Készei Miklós esztergomi prépost által vezetett királyi kápolna keretében kezdte el teológiai tanulmányait, ami azután lehetővé tette, hogy négy év múlva (1352) kanonoki javadalmakat nyerhessen. Megerősíti ezt a megállapításunkat az a tény is, hogy 1355-ben 4 ' Nevezetesen: a) a nagykancelláriával, b) a specialis nótárius és c) a secretarius nótárius vezette kancelláriai osztállyal. Ezekről, illetőleg I. Lajos király kancelláriájának valamennyi osztályáról olv. a 15. jegyzetben idézett Osztályok .. . c. értekezésemet. 4 2 Lásd a 39. jegyzetet és a hozzátartozó szöveget. 43 Magister Johannes lector ecolesie Orodiensis. Fejér: CD. IX/3. p. 662-665. - Fekete Nagy: Küküllei 116.1. 44 Dékáni: Küküllei János 23.1. - Fekete Nagy: Küküllei 116-117.1. * s Bossányi Árpád: Regesta supplicationum. A pápai kérvénykönyvek magyar vonatkozású okmányai. Budapest, 1918. p. 290-291. - Fekete Nagy: Küküllei 117.1. 46 MODI. 51472. Nos Johannes . . . electuset confirmatus ecclesie Vesprimiensis, aule reginalis cancellarius, in iure canonico licentiatus, comes capelle et secretarius cancellarius domini Lodovici regis . . . (1348. április 11.) 41 MODI. 76923. A nagypecsét alatt: r(elati)o Nicolai prepositi Strigoniensis, comitis capelle regié per Mathe notarium. (Lajos király 1349. május 4.) 48 MODI. 4113. Nos Nicolaus ecclesie Zagrabiensis electus confirmatus, comes capelle et secretarius cancellarius domini regis . . 49 Küküllei: 18. fejezet. - Dékáni: Küküllei János 124.1. -Pór: Nagy Lajos 218., 236.1. 50 MOD1. 4205. 1351. június 9. A Pécsi káptalan 1361. január 8-i átírásában. 51 Szentpétery: Oklevéltan 168-169.1.