Levéltári Közlemények, 50. (1979)
Levéltári Közlemények, 50. (1979) 1. - Maksay Ferenc: A levéltári anyag történeti-statisztikai feldolgozásának hazai eredményei, módszere, problémái / 51–67. o.
A levéltári anyag történeti-statisztikai feldolgozásának hazai eredményei... 59 geit vagy a városok még változatosabb összetételű s még dinamikusabban változó népességét. Most ahelyett, hogy mindenre kitérnék, hadd említsek meg csupán néhány olyan újabb kísérletet, amelyek a társadalomtörténeti problémáinkban való előbbrejutást kívánták szolgálni. A várostörténei-Kutatás több oldalról is igénybe vette a számítógépes módszert. A XVI. századi Kassa összeírásokba fölvett lakóinak pl. ún. mechanikus topográfiai eljárással vetítette térképre a foglalkozását, a terméskészletét, az adókategóriáit, a családszerkezeti jellemzőit, és még sok más ún. „faktort", amelyeknek egymáshoz való viszonyításából (a térbeli analízis jegyében) új összefüggések bontakoztak ki (pl. az, hogy a kézművesfoglalkozás és az igazi jómód Kassán sohasem jártak együtt). Kibontakozott továbbá a város utcáinak, negyedeinek egymástól társadalmilag alapvetően különböző képe. Egyik apró tanulság: a jó borok nagy készletei túlnyomórészt a belvárosi polgárok háztartásaiban halmozódtak föl. 3 6 A másik példa: ún. „faktoranalízis" segítségével, megannyi tényező kombinációja alapján kísérelték meghatározni, melyek voltak a múlt század 20-as éveinek valóságos magyar városai (azaz: városi funkciójú települései), és hogy milyen volt ezek rangsora. Kiindulásul az 1828-as országos összeírás szolgált: figyelembe vették mindenekelőtt a piaci vonzáskört, azután a lélekszám és a városterület nagyságát, a központi (igazgatási és kulturális) intézmények számát, az ipar és kereskedelem differenciáltságát, segédeinek— inasainak számát stb. Látszólag harmadrendű püspöki városok, mezővárosok kerültek így a legfejlettebb városok kategóriájába. 3 7 A középkori magyar birtokostársadalom mobilitására vonatkozó szórt iratanyag számszerű értékelése számítógép nélkül, hagyományos módszerrel is meghozta a maga eredményeit, pl. azt, hogy a középnemesi réteg tagjai melyik korban milyen mértékig (és milyen eszközökkel) tudtak bejutni az arisztokráciába; a XVI. századtól még plebejus származásúak is a főpapok közé. 38 Az 1549. évi rovásadójegyzék most folyó munkálataiból már a végleges feldolgozás előtt is kiolvasható volt a királyi birtokállomány még mindig tekintélyes nagysága (valamennyi jobbágyporta 4,5%-a volt az uralkodóé, egyedül a váradi püspök birtokai múlták felül ezt a terjedelmet). Megtudtuk továbbá, hogy az ország jobbágyportáinak csaknem felét (41%-át) mindössze 28 birtokos tartotta kezében, vagy azt a fontos adatot, hogy a nemesség együttes száma (a birtoktalan nemesekével együtt) 16-18 000 család, 80-90 000 személy volt, a 3—3,5 millióra becsült népességnek 2,5—3%-a. A nemesi arány tehát, ha kiugrott is a nyugat-európai országokbeli 1—2%-os átlagból, távol esett a lengyel uralkodó osztály 8%-os arányától és távol a XVIII. századi 5%-os hazai aránytól is. A levéltárak a demográfusok és társadalomtörténeti kutatók mellett az egykori gazdasági élet kutatói számára szolgáltatják a legtöbb kvantitatív adatot. Helyes lesz talán, ha itt is csak néhány kérdéscsoportot ragadok ki ismertetés céljából; nem térve ki többek között azokra az eredményekre sem, amelyek szinte minden más gazdaságtörténeti ágazathoz nélkülözhetetlen alapanyagot szolgáltatnak, a történeti metróiógia eredményeire. * 6 GranasztóiL, A.történész és a mérés. Egy modell korlátai, TSz 1978. 315-324. 37 Bácskai V.-Nagy L., Matematikai módszerek alkalmazási lehetőségei a történettudományban, TSz 1979. 283-292. 3 *FügediE., A 15. századi magyar arisztokrácia mobilitása. 66. s köv.
