Levéltári Közlemények, 50. (1979)

Levéltári Közlemények, 50. (1979) 2. - FORRÁSKÖZLÉS - Ember Győző: Szekfű Gyula 1918-ban írt cikke a bécsi levéltárakról / 311–323. o.

316 EMBER GYÖZÖ megtiltja az 1815 óta létrejött bizalmas és titkos akták, valamint 1830-tól kezdve mindennemű külügyi vonatkozású irat közlését, használását. A berlini levéltárba a külügyi akták két sorozatban kerülnek: az egyik sorozat a közölhető, a másik a nem közölhető. A londoni levéltár kutatóinak a diplomatiai aktákról készített jegyzeteiket czenzúra végett a levéltári igazgatóság elé kellett terjeszteniük. Ezen nyílt vagy leplezett reakczióval szemben a volt monarchia külügyi képviseletének fentebb részletezett eljárása valóban liberálisnak mondható. A baj csak az volt - s ez így volt ez egész tönkrement monarchiában, - hogy a rendelet végrehajtása annyiféle záradékba, kautélába és fenntartásba ütközött, hogy végül is a liberálisan megengedett kutatási szabadság helyébe bizonytalanság, aggály és reakczió lépett. A házi és külügyi szempont uralma alatt a levéltári személyzetnek kötelessége volt 1847-ig minden aktát nyilvánossá tenni, de úgy, hogy abból a házi és külpolitikai érdeknek sérelme ne legyen. És ha sérelem esett, a levéltári személyzet viselte a felelősséget. Arneth mint igazi tudós a legnagyobb örömmel megnyitá a levéltárat a tudós közönségnek, de sem tudománya, sem magas állásai (a bécsi tud. Akadémia elnöksége és titkos tanácsosság) nem használt neki, mikor egy 18. századi aktának publikálásán az orosz császári udvar megbotránkozott és panaszt emelt Ferencz Józsefnél. Ilyen esetekben a levéltár felettes hatósága, a külügyminisztérium bölcsen hallgatott vagy vállat vont, és esze ágában sem volt a tudomány érdekeit az udvar előtt képviselni. A helyzet a 20. században mind rosszabbá vált. Ferencz József körül az udvari életben mindinkább növekedett a cseh feudálisok befolyása, a cseh érzelmű, magyar- és németellenes főurak reakczionarius uszályukkal a liberálisabb kezelést annál könnyebben megakasztották, mivel lépéseik mindenkor a kulisszák mögött történvén, védekezés és elhárítás szinte lehetetlen volt. Arneth

10 utódjainak, Winter

11 neves osztrák jogtörténésznek és Károlyi Árpádnak,

12 Bocskay történetírójának, sikerült idők folyamán egyes esetekben az 1847 utáni aktákat megnyitni, az ő fáradozásuk eredményeként írhatták meg nálunk Wertheimer,

1 3 az osztrákoknál Friedjung

1

4 a legújabb kor történetére alapvető műveiket. Ezeket a kivételeket és velük a reményt, hogy a kivételből szabály legyen, 1913-ban egyszerre megszüntette a külügyminiszter egy rendelete, melyben „kellemetlen tapasztalatokra" hivatkozva „lehető legnagyobb rigorozitást" parancsol a tudós kutatás elé adandó akták kiválasztásában. Mint ma megállapítható, ez a rendelet Ferencz Ferdinándnak, a cseh-feudális reakczió vezérének kulissza mögötti közbelépésére történt, e sötét sorsú sötét emberrel szemben a levéltár főhatósága meg sem kísérletté a tudomány védelmét. A két, osztrák és magyar delegatióban pedig nagyműveltségű, írástudó emberek évről-évre újra kezdték és abba nem hagyták „közjogi" és személyes vitáikat és a tragikus kényszerűséggel közelgő katasztrófát ép oly kevéssé vették észre, mint a delegatiók alá rendelt nagy kultúrintézetet, melynek emberei tudományos védelem hiányában alig várták az órát, melyben helyüket tisztességgel elhagyhatják. Amit politikusok tájékozatlansága, diplomaták nemtörődömsége és jogvégzett hivatalnokok korlátoltsága nem, azt meghozta a közép-európai térségeken diadalmas forradalom. Az új németosztrák államtanács a közös intézmények likvidálásáig ideiglenes kezlésébe vévén a volt házi, udvari és állami levéltárat, annak minden aktáját, kivétel nélkül megnyitá ez év deczember 1-étől kezdve a kutatók számára. Mivel a levéltárban a diplomácziai iratok 1894-ig vannak meg, ez az év a használati határ. Ezzel a levéltár a művelt nemzetek hasonló intézetei közt legelső helyre szökött, - meglátjuk, fogják-e a többiek követni. Külön kérdés, és most, a levéltár feloszlásakor, kevéssé aktuális, a hivatalos levéltári publikácziók dolga. A tudományos főhatóság hiánya e téren bosszulta meg magát leginkább. Míg belga, franczia, olasz levéltárak kötetszámra adják ki évtizedek óta inventariumaikat és katalógusaikat, míg a porosz levéltárak tudományos anyagának kiadása száz köteten jóval felül jár, addig a házi, udv. és áll. levéltár a legnagyobb fáradsággal tudta a külügyminisztérium érzéketlenségét annyira megeleveníteni, hogy a legelső általános inventarium elkészítésére papírost és skatulyákat vehetett. Ebben a sorsban egyébként osztozik a magyar állam és a volt osztrák állam levéltáraival, melyek vele együtt tudománytalan, adminisztratív hatóságok igáját húzzák. 1 "Arneth, Alfred, 1819-1897, történetíró, 1868-ban lett a Staatsarchiv igazgatója. 1

' Winter, Gustav, 1846-1922, történetíró, 1897-1909 volt a Staatsarchiv igazgatója. 12 Károlyi Árpád, 1853-1940, történetíró, 1909-1913 volt a Staatsarchiv igazgatója. 13 Wertheimer Ede, 1848-1930, publicista, történetíró. 14 Friedjung, Heinrich, 1851-1920, publicista, történetíró.