Levéltári Közlemények, 50. (1979)

Levéltári Közlemények, 50. (1979) 2. - FORRÁSKÖZLÉS - Ember Győző: Szekfű Gyula 1918-ban írt cikke a bécsi levéltárakról / 311–323. o.

312 EMBER GYÖZÖ Ennek bizonyságául szolgál, hogy Hatvány Lajos, az ismert író és irodalomtörténész, aki Károlyi Mihály kormányzata idején jelentős szerepet játszott a kulturális életben, Esztendő című folyóirata számára cikket kért Szekfű Gyulától a bécsi levéltárakról. Szekfű november 28-án kelt levelében közölte Hatvanyval, hogy a kérésnek eleget tesz. December 14-én pedig Dick Manó könyvkiadóhoz írt levelében ez olvasható: ,,Előbb egy hosszú, cikket írtam Hatvány felszólítására az Esztendőnek a levéltárról, most pedig az egész levéltári likvidálás az én nyakamba szakadt és folyton memorandumokon kell kínlódnom ... A hivatali jövő is sok gondot okoz, az otthoni szervezetlenség miatt még nem látok világosan."

1 Úgy tudom, hogy a Hatvány részére írt cikk nem jelent meg. Az sem biztos, hogy eljutott Hatványhoz. A cikk, Szekfű Gyula saját kezűleg írt szövege hozzám került. Úgy gondolom, érdemes arra, hogy a Levéltári Közleményekben mások is megismerjék, mert több vonatkozásban jelentős történeti forrásértéke van. * A cikk címe: Bécsi levéltárak - tulajdonképpen nem felel meg a tartalmának. Bécsben több központi levéltár, pontosabban levéltári intézmény volt már jóval 1918 előtt, és van ma is, nem is szólva Alsó-Ausztriának, Bécs városának stb. a levéltárairól. A cikk a központi levéltárak — összefoglalóan ma österreichisches Staatsarchiv a nevük, és a Bundeskanzleramt főhatósága alá tartoznak - közül csak eggyel foglalkozik, a Haus-, Hof- und Staatsarchiwal, amely kétségtelenül a legjelentősebb, amelynek Szekfű Gyula is alkalmazottja volt, és amelynek anyagát ebből következőleg a legjobban ismerte. Történeti forrásértékét a cikknek elsősorban az adja, amit Szekfű a levéltár létrejöttéről, fejlődéséről, anyagának eredetéről, összetételéről és magyar vonatkozásairól mond. Az egész cikkre meghatározóan az jellemző, hogy nem annyira a szakközönség, hanem inkább a nagyközönség, az Esztendő olvasói számára készült. Vonatkozik ez főleg a levéltár történeti fejlődéséről tájékoztató első részre, amely arra helyezi a súlyt, hogy a levéltár használata, az anyagában való kutatás mikor és hogyan vált lehetővé, a levéltári munka igazgatási alapjellege miként vált fokozatosan tudományossá. Már inkább a szak- mint a nagyközönséghez szól Szekfű Gyula akkor, amikor elmarasztalja a Staatsarchivot és egyben a magyar központi levéltárat is azért, mert anyagának feltárására, segédletek készítésére és kiadására, forráskiadványok megjelentetésére, nem helyeztek olyan súlyt, mint pl. a francia és a porosz levéltárak tették. Még szakszerűbbé válik természetszerűleg, de továbbra sem szűnik meg a nagyobb közönség érdeklődésére is figyelemmel lenni, a cikk második része, amelyben a Staatsarchiv anyagának eredetéről, összetételéről, magyar vonatkozásairól és a felosztás, a likvidálás lehetőségéről van szó, elsősorban Magyarország szemszögéből tekintve e kérdést. A cikk történeti forrásértékét a levéltártörténetinél nem kisebb mértékben historiográfiai tájékoztatása biztosítja. Azt világítja meg, hogy Szekfű Gyula mint levéltáros is elsősorban történész volt. Már említettem, hogy a levéltárak fejlődését azon mérte le, hogy a tudományos kutatást, mégpedig elsősorban a történészek kutatómunkáját, miként teszik lehetővé. Ez a mérce tagadhatatlanul nagyon fontos, de korántsem az egyedüli. Ne feledjük el azonban, hogy 1918-ban mind Ausztriában, mind nálunk, az igazgatási feladatok még túlságosan domináltak a tudományosak rovására a levéltárakban. Ez érthetővé teszi, hogy Szekfű Gyula e helyzet megváltoztatását szerette volna minél előbb elérni. A legkifejezőbben mutatja Szekfű Gyula szemléletének elsődlegesen történészi voltát cikkének az a helye, ahol az osztrák államtanács iratainak felosztásáról így ír: „Az aktákat a levéltár

2 beérkezésük, iktató számuk sora szerint tartalmazza, tehát földrajzi vagy állami összefüggés nélkül, úgy hogy a szétválasztásnál a magyar darabokat egyenkint kell majd kiemelni." • 1 Fenti adatok és az idézet Dénes Iván Zoltán könyvéből: A „realitás" illúziója. A historikus Szekfű Gyula pályafordulója. Bp. 1976. 145-146. A hivatali jövőre tett célzás azt jelenti, hogy állása a Staatsarchivban bizonytalanná vált. 2 Pontosabban: az államtanács irattára.