Levéltári Közlemények, 50. (1979)

Levéltári Közlemények, 50. (1979) 2. - Fallenbüchl Zoltán: A sóügy hivatalnoksága Magyarországon a XVIII. században / 225–290. o.

A SÓÜGY HIVATALNOKSÁGA MAGYARORSZÁGON 277 Egy másik sótisztviselő, Winckler József szolnoki tutajmester szintén nem kis élelmességről tett tanúságot. Winckler, miután előbb sóhivatali írnok, majd tutajmester volt Szolnokon, felfigyelt arra, hogy a tutajok kimustrált deszkái a Tiszaparton korhadnak. Épületfának már nem voltak alkalmasak: eszébe jutott azonban, hogy a rothadó deszkákból szenet lehetne égetni, amire itt szükség volna, ötletét megvalósította, bevezette a rendszeres szénégetést a korhadó deszkákból s ezzel a kincstárnak új jövedelmi forrást nyitott meg.

2 L0 Néha a szerencsés véletlen is hozzásegítette a sóhivatalnokokat, hogy valami rendkívüli módon szerezzenek érdemet a pénzügyigazgatás előtt. Ilyen esete volt Göttersdorffer János Antal somlyói sóperceptornak, 1759 februárjában. Az történt ugyanis, hogy a közelben egy bivalycsorda alatt beszakadt a föld és a bivalyok egy nagy gödörbe estek bele. Ebben a gödörben - nyilvánvalóan egy elfalazott régi alagút darabjában találtak egy kincsleletet.

211 E leletre vonatkozó adat azért is érdekes, mert Somlyón 1797-ben és 1889-ben két ízben találtak római és népvándorlás kori aranyleleteket, amelyeket az archeológia első és második szilágysomlyói aranyleletként ismer. Mint Göttersdorffer jelentésébó'l kitűnik, ezeket megeló'zően már volt egy - legkorábbi - harmadik is. A leletre vonatkozó magyar nyelvű jegyzó'könyvet egyébként Göttersdorfer, jelentéséhez mellékelve, felküldte a Kamarához. Az ilyen kincsleletek egyébként a bejelentőit részére azzal a haszonnal is jártak, hogy utánuk jutalmat várhattak. Valószínű, hogy Göttersdorffer is kapott ilyet, bár adatunk erre vonatkozólag nincsen. összefoglalás Végére érve a hivatal- vagy inkább hivatalnok-történeti, történeti-szociográfiai helyzetképnek, amely a sóhivatali tisztviselőkről a források alapján felvázolható volt, úgy tűnik, néhány konklúziót lehet levonni. Mindenekelőtt forráskritikailag figyelembe véve azt a tényt is, hogy az emberek, kivált ha helyzetük javítását vagy nehézségeik enyhítését szeretnék elérni, hajlamosak arra, hogy viszonyaikat dramatizálják és súlyosabbaknak tüntetik fel, mint amilyenek azok valójában — ismételve: ennek figyelembevételével is, a sóügyi hivatalnokság körülményei, megélhetési viszonyai kétségkívül igen kedvezőtlenek. Bár életszintjük nyilvánvalóan felülmúlta a földműves népét, semmi esetre sem volt olyan, amilyet az uralkodói szolgálat presztízse megkövetelt volna. A nyomorúság, az anyagi gond és a bizonytalanság gyakori vendég volt a sóhivatalnoki házakban is, pedig egy aránylag jól dotált, az állami jövedelemforrások egyik legjelentősebbjének kezelésével megbízott tisztviselői és alkalmazotti rétegről van szó, amelynek helyzete más hivatalnok kategóriákhoz, így például az írnokokéhoz képest kedvező, bár az is bizonyos, hogy a fizetésrendezési igényeknél az utóbbiak a közvetlen közelség, az együttes fellépés lehetősége miatt helyzeti előnyben voltak — ha ugyan a Királyi Kamara a fizetésemelésre vagy fizetéspótlékok adására hajlandóságot mutatott. A sóügyben szétszórtan élő és működő, amellett jellegénél fogva is heterogén hivatalnokságnál nem sok lehetősége volt a közös akcióknak. Ha nem volt otthonról, a szülői háztól hozott vagyonuk, a sótisztviselők bizony igen nehezen éltek. Életformájuk is ennek megfelelően igen szerény. Címük a plébániai anyakönyvekbe való 2 10

üo., 1758-312. 2

'» Uo., 1759 - 58.