Levéltári Közlemények, 50. (1979)
Levéltári Közlemények, 50. (1979) 2. - Fallenbüchl Zoltán: A sóügy hivatalnoksága Magyarországon a XVIII. században / 225–290. o.
A SÓÜGY HIVATALNOKSÄGA MAGYARORSZÁGON 255 melyes költői túlzást, színes szuperlatívuszt is lehet feltételezni, az kétségtelen, hogy a sóhivatalnokok, néhány kivételtől eltekintve, szegényesen és nehezen élő emberek az ország minden részében. Különösen éppen a régebben kinevezettek, akik már szolgálati érdemeket szereztek, s akiktől annak idején az Udvari Kamara vagy utóbb a Magyar Kamara sem követelt meg kauciót. • j Az, hogy erre éppen 1758-ban került sor, a hétéves háború harmadik esztendejében, amikor a hadikiadások tetemesen nőttek, világossá teszi: a hivatalnokokból igyekezett az államvezetés a háborúhoz újabb összegeket előteremteni, semmibe véve a sokévi szolgálatot, becsületes munkát, sőt — mint láttuk - gyakran a régi hadi érdemeket, egykori katonáskodást is. A lényeg a vezetés számára ez volt: pénzt szerezni, mindenáron. Elmúlt már régen az az idő, amikor Szavojai Eugén államszervező tehetsége vissza tudta szorítani az állás-eladásoknak Európa-szerte folytatott, de a közre és az államra egyaránt ártalmas gyakorlatát, amelynek egyik megnyilvánulásmódja éppen a kaució-követelés volt. A kaució-kötelezettség megszigorítása igen nehéz helyzetet teremtett a tisztviselők részére. Olysói Gabányi Tamás, késmárki sóperceptor, aki pedig birtokos nemes ember, nem tartozik a legszegényebb sótisztvíselők közé, a kaució alóli felmentést azon a címen kéri, hogy „impossibilis" fizetni, hiszen 8 gyermeke van. Folyamodását magához az uralkodónőhöz, „a trónhoz" intézi, nem is a Kamarához. Bemutatja a szepesi káptalannal folytatott levelezést, melyben a káptalantól kölcsönt kért; a káptalan azonban igazolja, hogy nincs kölcsönadható pénze. A lőcsei jezsuita rektor is igazolja: ő se tudott kölcsönt adni Gabányinak. 1 ' 1 Az, hogy mért folyamodott a sóperceptor éppen az egyháziakhoz kölcsönért, könnyen érthetővé válik akkor, ha tudjuk, hogy az egyháziak nem, vagy csak alig kívántak kamatot kiadott pénzeik után, s fizetésképtelenség esetében a keresztényi könyörületre inkább számíthatott náluk az adós, mint a rigorózusabb polgári, kölcsönügyletekkel gyakran hivatásszerűen foglalkozó egyéneknél, vagy éppenséggel az uzsorásoknál. Mások ideiglenes felmentéssel is beérnék. De Bias Jakab Ferenc sámbokréti sóperceptor, ki „dermahliges ohn vermögen" állapotát panaszolja, addig kér felmentést^ míg a pozsonyi Hutter-gasseban levő, eladásra kínált házát értékesíteni tudja. 112 Ám mindezek a méltánylást érdemlő panaszok és kérések meddőek maradtak, mert a kaució-kötelezettséget az állam az eddiginél sokkal szigorúbban vitte keresztül. Ezek az intézkedések erősen hozzájárultak a hivatalnokság anyagi helyzetének romlásához, ami természetszerűen kihatott társadalmi közérzetükrre is. így Petersky Pál Antal, somlyói sómázsamester azt panaszolja, hogy ő, aki az osztrák örökösödési háborúban von Weber báró oldalán vett részt és a tábori irodában (Cancellaria Castrensis) működött, megjárva Csehországot, Bajorországot és a Birodalom más részeit, mióta itteni állását kapta, vagyonát felélte, távol került hazájától. Mindenét, amije csak volt, eladta; még sincs házában más, mint neje és gyermekei panasza és sírása („fletus et ejulatus"). 113 Azok, akiknek nemcsak kauciót kellett letenniök, hanem, mint pl. Somogyi József, elmozdított pesti sóperceptornak, szolgálatuk során létrejött pénztári hiányaikat is kellett törleszteniök — ami sokszor önhibájukon kívül jött létre, vagy legalábbis nem egészen marasztalhatók el ezek miatt - számukra az új, szigorúbb pénzügyi politika egyenesen a 1I1 Uo.,1759 - 38. 11J Uo.,1758 - 888. ,13 Uo„ 1758 -235.
