Levéltári Közlemények, 50. (1979)

Levéltári Közlemények, 50. (1979) 2. - Fallenbüchl Zoltán: A sóügy hivatalnoksága Magyarországon a XVIII. században / 225–290. o.

256 FALLENBÜCHL ZOLTÁN kétségbeejtő nyomorúságot, az elárvereztetést és teljes tönkretételt jelentette. Somogyi így ír: miután mindenét el kellett adnia, ,jam nil aliud mihi et meis superest, quam mors". Saját halálát kívánja, hogy a nyomorból megszabaduljon.

114 Kétségtelen, hogy az új politika az állami ügyintézés szempontjából előrehaladást jelentett, a jövedelmek fokozását és nagyobb rentabilitást. Másrészt viszont tönkretette azt a régebbi típusú, részben a vállalkozás elvén felépülő hivatalnokréteget, amely az előbbi időszakban éppen az államhatalom megerősítésének hathatós eszköze volt. Mert nemcsak az elmaraszt álhatókat nyomorította meg, hanem azokat a tisztviselőket is szegénységre kárhoztatta kis fizetésekkel, akiknek munkája és anyagi hűsége ellen nem lehetett kifogása. Höller József viroviticzai sóperceptor például, kinek 18 évi szolgálata, 300 forint fizetése és aránylag nem is túl nagy családja, 4 gyermeke van, 1761-ben kénytelen megismételni 1758-ban tett kérését, hogy rendkívüli fizetésemelést adjanak neki. Kérvényében előadja, hogy kevés marhahússal, de gyakran csupán száraz kenyérrel kénytelen családostól táplálkozni. Amellett gyermekeit taníttatnia is kellene; mert ha meghal, koldusokként maradnak utána.

1 x s A hatgyermekes Dodell komáromi ellenőrző sómázsamester azt panaszolja, hogy 200 forintnyi évi fizetése a napi kenyérre és a ruházatra sem elég. Ha elengedik a kauciót neki, Isten megáldja a királynőt jótettéért.

116 Crocus János Henrik bajai sómázsamester már 1757-ben azért kér fizetésemelést, mert oly szegény, hogy napi eledelét is össze kell kéregetnie. (Nyilván hol itt, hol ott kapott egy-egy ebédmeghívást, s ezen élt.)

117 Hanowsky János András, puchói ellenőrző sómázsamester pedig azért oly szegény, mert sokáig csak 100 forint volt a fizetése, miből megélni nem tudott; adósságokra tett szert, s most oly nehéz helyzetben van, hét gyermekével, hogy még a ruhajavítás is probléma a számára.

118 A nagy szegénységhez kétségtelenül hozzájárult az is, hogy a sótisztviselők, szétszórva élvén, nem léphettek fel egységesen fizetésemelési igényeikkel, bármily nyomorúságosan éltek is, és szétszórtságukban kénytelenek voltak egyéni megoldást keresni. Hatott bennük a vállalkozó hivatalnokságnak az a tulajdonsága is, hogy önmaguk helyzetének adottságaival eleve számolva, az állásukban való megmaradhatás érdekében sokszor nagyon súlyos áldozatokra is elszánták magukat: elköltötték örekségüket, nejük hozományát, felélték erőforrásaikat abban a reményben, hogy idővel előbbre jutva, helyzetük majd jobbra fordul s anyagilag is megtalálják számításukat, vagy éppenséggel nem az anyagiakban, hanem az állás adta társadalmi tekintélyben látták munkásságuk ellenértékét. Kétségtelen, hogy a kormányzat ezt messzemenően ki is használta, és nem törekedett jó hivatalnoki fizetések biztosítására egészen addig, amíg II. József ebben az irányban erőteljes lépéseket nem tett. Ezért aztán a hivatalnoki nyomor igazán csak akkor került felszínre, mikor egy olyan intézkedés, mint a kaució-követelés megszigorítása, vagy korábban, az osztrák örökösödési háború idején a hadi célra megkövetelt fizetéslevonás megmozgatta a kedélyeket. Mária Terézia korának tisztviselőkara tűrt, és ellátta nehéz és felelősségteljes szolgálatát. „Bérkövetelés", fizetésemelési igényű kollektív fellépés elsősorban ott mutatkozott, ahol nagyobb számban volt együtt bátor és kezdeményező 114

Uo., 1758 -411. és 414. 1,s

Uo., 1761 -145. 116

Uo., 1758 -806. 117

Uo., 1757 -551. lls

Uo., 1758-778.