Levéltári Közlemények, 50. (1979)
Levéltári Közlemények, 50. (1979) 2. - Fallenbüchl Zoltán: A sóügy hivatalnoksága Magyarországon a XVIII. században / 225–290. o.
252 FALLENBÜCHL ZOLTÁN Mint a fentiekből látható, a bánásmód a megtévedt hivalnokok esetében is jóindulatúnak nevezhető, amiben Mária Terézia királynő személyes együttérzését nyilván kapcsolatok is elősegítették. Mégis, a bebörtönzés tényéből arra lehet következtetni, hogy a szigorodó állami fegyelem megnyilvánulásáról van szó. Korábban ugyanis, ha a sókasszából pénz hiányzott, egyszerűen megállapították a tisztviselő megtérítési kötelezettségét, de — ha nyílt rablásról nem volt szó — nem börtönözték be, hanem úgy tekintették, hogy kölcsön vette az összeget egyéni szükségleteire. A 60-as évektől, mikor a nyugdíjszabályozásokkal az állam többet biztosít a tisztviselőknek, többet is követel meg, szigorúbban lép fel velük szemben. ' Bármennyire morális kérdés is volt a maleversio, nem lehetett teljesen elkülöníteni a munkakörülmények problémájától. Aligha szorul ugyanis magyarázatra, hogy a nehéz munkafeltételek és a nem túl nagyszámú, de nem is ritka maleversiók közt összefüggés állt fenn. Nagyon nehéz munkafeltételek, nem kielégítő ellenőrzés, és egy nem elhanyagolható pszichológiai tényező: a magárahagyatottság tudata egy távoli — sokszor igen távoli — sóhivatali állomáson együttesen hatottak úgy, hogy az állandó szegénységgel, sőt státusához képest nyomorúsággal küszködő hivatalnokság némelyik tagja hozzányúlt a rábízott sóhoz vagy pénzhez. Egy beteg gyermek, vagy akár saját betegség a nagyon labilis tisztviselői háztartás egyensúlyát azonnal felbillenthette. Amellett a nehéz munkakörülmények mellett némileg jogosan érezhette azt a hivatalnok, hogy a kincstár számára általa begyűjtött pénzből neki, a munka, az őrzés, a felelősség ellenértékeként több járna. Mert a kincstárból a pénz csak ritkán térül olyan létesítményekre vissza az országba, amelyeknek akár ő, akár a többi országlakos is hasznát látja: zömét elnyeli egy dinasztikus háború vagy egy távoli reprezentáció, amely idegen tőle, és amely- ha érintkezésbe kerül vele — oly távol áll saját és környezete szegényes életmódjától. Megélhetés, vagyon és életforma A fizetés és a kaució Az Udvari Kamara a sóügy újjászervezésekor, 1704-ben állapította meg a sótisztviselők fizetését. Egy perceptor ekkor 4—600 forintot, egy ellenőr általában 400, egy mázsamester 300, egy kerülő (Überreiter) átlag 100—150, egy mázsaszolga 75-100 forint járandóságot kapott." Az újjászervezés után, 1715-ben sópénztárosok és ellenőreik, valamint a mázsamesterek fizetése körülbelül ugyanannyi volt, a mázsaszolgáké azonban nőtt, átlag 100—150 forintra, s némely állomást leszámítva ugyanannyi maradt a kerülők fizetése is. De az 1716. április 6-i státusban a mázsaszolgák egyetlen kivétellel, rangban mindenütt megelőzik a kerülőket, rangjuk tehát magasabb lett, mint az utóbbiaké. 100 Az akkor még túlnyomóan ideiglenes kinevezéseknél is az állás adományozása a mázsaszolgáknál is a hűbériesen hangzó „provisorisch verliehenne Stelle" formulával történik, "Wien, Hofkammerarchiv, Handschrift 777. 100 Uo. Hoffinanz, Ungarn, rote Nr. 491. (alt 14821.) 6. April 1726, fol. 78-93. Státus. Ez évben a fizetések összege 41.535 frt 40 1/2 kr.
