Levéltári Közlemények, 50. (1979)

Levéltári Közlemények, 50. (1979) 2. - Fallenbüchl Zoltán: A sóügy hivatalnoksága Magyarországon a XVIII. században / 225–290. o.

A SÓÜGY HIVATALNOKSÁGA MAGYARORSZÁGON 239 téren is korlátokat teremtett. A vállalkozásszerűség főleg a magasabb állásokba szorult vissza, és a sóhivatalnokságban, különösen az alsóbb státusokban, kötelességtudó és becsületes kistisztviselői réteget találunk, amely szegényesen él és keményen dolgozik a királyi szolgálatban. Zuanna vizsgáló körútja után, melynek során az udvari kamarai tanácsos a Felvidék sóbányáit és sóhivatalait 1724/1725-ben bejárta, s azok újjászervezésére intézkedéseket is tett, Neffczern Farkas Konrád szepesi kamarai tanácsos és a felső-magyarországi sólerakatok inspektora részére 1726. június 25-én keltezett instrukcióban már sokkal részletesebben kötik meg az inspektor kezét. A rendelkezés szerint Neffczern a tokaji és a sóvári sóhivatalnokokkal levelező viszonyban áll (2. §), feladata a sószállítás (3. §), a híd- és útjavítás (7. §), a szállítások bérletének intézése (8. §) és egyáltalán minden szervezőmunka. Szabályozza az instrukció a sóeladás módozatait is: „soll kein Salz ausgeberget oder vertauschet, allein gleichen paaren wehrt Verkauffet. . . werden" (14. §). A mázsaszolga — Waagknecht — jelenléte nélkül nem szabad sót eladni (15. §), ami a mázsaszolgai állás bizalmi jellegét is elárulja. Januárban és júliusban mérleghitelesítésre van szükség (24. §); egyébként a sókereskedelem mindenkinek engedélyezve van, kivéve a tisztviselőket, s e téren a nemesek sem élveznek elsőbbséget (38. §). Elrendelik az ügyintézésben a naplóvezetést is (40. §). A lerakati helyeken a sör- és szeszes ital kimérése tilos a sóügyi alkalmazottaknak is (9. §). Nagy súlyt helyez az instrukció az Überreiterek, a kerülők jó megválasztására, kiknek állása bizalmi, tehát kipróbált embereknek kell lenniök (34. §), s akiknek napidíj is jár (36. §). A felettük való felügyelet az inspektor feladata (33. §), tehát nincsenek közvetlen fölötteseiknek kiszolgáltatva. A sóelosztók fizetése egységesen 300, kauciójuk 1000 forint. A mázsaszolgák, kiket az instrukció Salzwaagheyduckhen, Wagner oder Heyduckhe névvel megkülönböztet, a „Salzheyduckhe"-től 58 forint fizetést húznak, ugyanannyit, mint az egyszerű sóhajdúk, de ők fél centena sódeputatumban is részesülnek. A Salzüberreiterek fizetése magasabb, 150 forint egységesen (47. §).

49 Mindebből az tűnik ki, hogy a sómázsálók helyzete ebben az időszakban alatta áll a kerülőkének, akiknek nemcsak az állása nagyon megbecsült, bizalmi állás, hanem fizetésük is lényegesen magasabb. Ami a legfigyelemreméltóbb: az instrukció a sóelosztók után nem szól ellenőrökről. 1704-ben az akkori státusban már vannak sóellenőrök, de ekkoriban, úgy látszik, takarékoskodtak az ilyen állások létesítésével. Bizonyos, hogy a sólerakatok, főként a Vág folyó mentén fekvők, személyzetének alakulása némileg másként ment végbe, mint az alsó-magyarországi sóhivataloké, vagy akár a sóvári, régi és tagozott sóbányaüzem és a vele kapcsolatos pénztár és értékesítés hivatalaié. Ebből arra következtethetünk, hogy az olyan állomásokon, mint Zsolna, Rózsahegy, Bárfa, Palocsa stb. az 1720-as években inkább csak egy-egy igazi ügykezelést végző tisztviselő lehetett, a többiek: a kerülők, a sóhajdúk és különösen a mázsahajdúk, bár állásaik idővel tisztviselői jellegű állásokká lettek, ekkor itt még nem voltak azok, és bizonyos fokú felemelkedési lehetőséget biztosítottak azoknak, akik azokat betöltötték. Az ellenőrök hiánya is arra mutat, hogy az olyan státusú emberek, akik másutt mázsamesterek- vagy ellenőrökként kezdenek, itt legfeljebb kerülőként kaphattak alkalmazást, a sóelosztói állás igen kevés lévén. 49 OL Magy. Kam. Lt. Instructiones (E 136) 29. cs. Salinaria.