Levéltári Közlemények, 50. (1979)

Levéltári Közlemények, 50. (1979) 2. - Fallenbüchl Zoltán: A sóügy hivatalnoksága Magyarországon a XVIII. században / 225–290. o.

234 FALLENBÜCHL ZOLTÁN már nem kevesebb, mint 20 állomás és 7 filia van említve. A XVIII. század közepéig tehát a növekedés csaknem 300%-os. Az 1721 után alakult új állomások: Kassa, Terebes, Palocsa (1729-ben már fennállt), Hradek (1726-ból már van róla adat), Devin (Nógrád megyében; 1757-ben áthelyezve az állomás Gácsra), Besztercebánya, Bicse (Popradno filiával), Puchó (1738-ban már fennállt), Nemsova, Selmecbánya, Szucsán, Sztropkó. Palocsának Tarczalon és Lublón, a régi Bártfának Orlichon, az ugyancsak korábbi Szmisánnak Biaczoveczen, Késmárknak, amely szintén régi, Ófalun és Toporczon van filiája, a személyzeti adatok szerint jórészt régóta szolgáló, meggyökeresedett filialistákkal. Főként a régebbi állomások azok, amelyek filiákat is alakítottak ki. A sóvári kerület tehát dinamikusabban fejlődött. Talán nem tévedünk, ha úgy gondoljuk, hogy Neffczer kísérleteinek a só alkalmasabb szállítására és elosztására ebben jelentős része volt. Szilézia elvesztése után azonban ez a lendület alábbhagyott, s Neffczer távozása is, a területnek saját ellátására elégséges hálózat elkészülte is abba az irányba hatott, hogy újabb állomások már nem alakultak, csupán 1771-ben Nagymihály, míg a Lengyelország felosztásával keletkezett két késői állomás: Neo-Forum = Neumarkt (Nowy Targ) és Vetero-Szandecz (Stary Sacz) rövid agónia után gyorsan múltak ki. Annál egyenletesebben fejlődött most már a Máramarosból és Erdélyből ellátott, nem Sóvár alá tartozott terület állomáshálózata. 1744-ben alakult Földvár, Fajovoszello (utóbb Xuppanje) és Csáktornya állomás. 1745-ben Szatmár, Nagyvárad és Sámbokrét, Busztaháza; 1746-ban Makó; 1749-ben Körmend, Sopron és Eger; 1750-ben Virovitiza és Várasd, 1751-ben Vízvár; 1752-ben Vágvecse és Vágújhely; 1753-ban Titel; 1758-ban Veszprém, 1759-ben Soborsin, 1762-ben Újvidék, 1765-ben Dunavecse és Lőrinc, 1766-ban Belényes, Ipolyság, Nagykároly és végül 1770-ben Dernye, Somorja és Sziget.

42 A sóhivatali alkalmazás A kezdeti adottságok Az 1704-es státus

43 arról tanúskodik, hogy a császári kormányzat Magyarország és Erdély sóellátását jól kívánta megszervezni. A hálózat kitűnő helymegválasztásról tanúskodik. Ahol lehet, a vízi úton való szállítást részesíti előnyben a tengelyen, szekéren való transzportálással szemben. A Tisza és a Maros az elsődleges szállítóutak: a Vág és a Duna még csak másodlagosak, bár a magyarországi központ: Pest, a Duna mellett fekszik. Más kérdés, hogy ilyen jól sikerült-e a személyzeti kiválasztás is? A személyzet kiválasztását tekintve két szempontot kell fontolóra venni. Az egyik: a körülmények, amelyek közt a szervezés létrejött. A másik: mi volt a példakép, és mennyiben lehetett a reális adottságokat a példaképhez alkalmazni? Az első szempont alapvető. Magyarország a török elleni harcokban azon frissiben szabadult fel, még nyögi a hosszan elnyúlt háború következményeit. Az ország jó részén magasabb állású sóügyi tisztviselők neveit. Sóvárra vonatkozólag 1. Wien, Hofkammerarchiv, Hoffinanz Ungarn, Fs. rote Nr. 830. 8. Juli 1751. (Status personalis; 1751. jan. 15-i állapot szerint.) 42 Az állomások felsorolását 1. OL Magy. Kam. Lt., Praesid. (E 68), Extraser. Erdó'dy, Nr. 126. alapján; a tényleges kinevezési időpontok szerint e felsorolást több esetben helyesbíteni kellett. 43 Wien, Hofkammerarchiv, Handschrift 777.