Levéltári Közlemények, 50. (1979)

Levéltári Közlemények, 50. (1979) 2. - Iványosi-Szabó Tibor: A tallér Kecskeméten, 1626–1711 / 201–224. o.

202 IVANYOSI-SZABÓ TIBOR jelzi: egyre nagyobb az igyekezet annak biztosítására, hogy egységben láthassuk az ország három részének minden irányú fejlődését.

1 A fentiek talán még fokozottabban érvényesek a gazdasági élet egy szűkebb területének, a pénztörténetnek a kutatására, melynek eredményei nélkül nagyon nehéz, olykor pedig lehetetlen a gazdasági és a társadalmi fejlődés folyamatát, sajátosságait érzékelni és érzékeltetni. Az itt elérhető minden újabb eredmény elősegítheti mind a hódoltság, mind más országrészek fejlődésének jobb megértését is. Mindenképpen utalnunk kell arra is, hogy a hódoltság XVII. századi történelmének viszonylagos mellőzését visszavezethetjük részben arra is, hogy forrásanyaga nagyon gyér, feltárásuk pedig rendkívül munkaigényes. A kutatás több területén, így a pénztörténetben is az átlagosnál több a fehér folt. Pénztörténetünk legjelentősebb forrásai kétségtelenül a pénzveréssel kapcsolatos központi rendelkezések, előírások, a pénzverdék működésére vonatkozó utasítások, feljegyzések. Az írott emlékek mellett ez esetben érthetően különlegesen nagy fontosságot kapnak maguk a forgalmazott érmék is, amelyek nem kis arányban a különféle leletek alapján váltak ismertté. A hódoltság e tekintetben is egyedülálló sajátossággal rendelkezik. Itt pénzverdék nem működtek, a különféle idegen pénzek forgalmazásával kapcsolatosan Erdélyben és királyi területen hozott utasítások itt nem, illetve másképpen érvényesültek. A török közigazgatás pedig az itteni pénzforgalomra és pénzértékre vonatkozóan szinte semmiféle szabályozó szerepet nem töltött be, így tájékoztatásul sem szolgálhat. A tényleges gyakorlatra a különféle régészeti feltárásokon túl egyedül a helyi írott források, illetve a hódoltsággal kapcsolatban álló személyek és hivatalok feljegyzései nyújtanak támpontot. így fokozott forrásértékkel rendelkeznek a jelentősebb hódoltsági városok XVII. századi levéltári anyagai. A magyar nyelvű közigazgatási, bírói stb. iratanyag csak azokban a városokban keletkezett és maradt meg, amelyekben török helyőrség nem állomásozott, és közigazgatás nem működött. Ennek köszönhető, hogy Nagykőrös a hódoltságra vonatkozóan nagyobb irategyüttesekkel rendelkezik, mint Pécs vagy Székesfehérvár, Kecskemét e korból való forrásai bővebbek, mint Szegedé vagy Budáé. Bár e forrásokat részben a Rákóczi-szabadságharc alatt, részben a második világháború idején súlyos károk érték, 1 Reménytelen vállalkozás lenne e helyen a témával foglalkozó polgári és marxista történelmi szakirodalomnak akár felvázolása is. Egy jegyzeten belüli mégoly bőséges felsorolás is óhatatlanul önkényes válogatásnak minó'sülne. Témánk és annak szűk terjedelme remélhetőleg felment e hatalmas szakirodalom ismertetésének kötelezettsége alól. Kivételt csupán a pénztörténettel kapcsolatos irodalommal teszünk, mivel mindenképpen utalnunk kell az alábbi kutatók tevékenységére, kiknek éppen az utóbbi évtizedekben folytatott munkássága sokban segítette a XVII. századi magyar pénztörténet és ezen keresztül a gazdaságtörténet jobb megismerését. Búza János érdeme, hogy a Duna-Tisza közének XVII. századi gazdasági és pénzügyi életéről a hosszasan megülő ködöt fellebbentette, és később idézendő tanulmányaiban több olyan megállapítást tett, amelyek az egész korszak pénztörténetének jobb megértését és eredményesebb kutatását lehetővé tették. Horváth Tibor Antal nem kifejezetten a hódoltsággal foglalkozott ugyan, de tanulmányainak és közléseinek gazdag anyagát nem lehet mellőzni e terület kutatása során sem. Huszár Lajos életműve határainkon túl is jól ismert. Nemcsak e szűk területen, hanem a magyar pénztörténet bármely részének megismerésénél, művelésénél nélkülözhetetlen munkásságának szerteágazó eredménye. Feldolgozásunk során legtöbbször az ő eredményeikre támaszkodhattunk és leggyakrabban rájuk hivatkozunk.