Levéltári Közlemények, 50. (1979)
Levéltári Közlemények, 50. (1979) 2. - Iványosi-Szabó Tibor: A tallér Kecskeméten, 1626–1711 / 201–224. o.
A TALLÉR KECSKEMÉTEN 203 ennek ellenére a gazdasági és a társadalmi életükre vonatkozóan összetett és viszonylag bő adatokat tudnak szolgáltatni. Mivel a mezővárosok közigazgatását, gazdasági és pénzügyi életét, sőt legtöbbször a katonai védelmét is a helyi hatóságok, hivatalok végezték, szervezték, az ez irányú írásbeliség a XVI. század végétől kezdve elég széles körű és részletes. 2 Pénztörténeti szempontból mindenekelőtt a számadáskönyveket kell kiemelnünk, amelyek az évenként történő bíróválasztás eredményeként rögzítették az előző év főbírájának pénzügyi elszámolását is. Ezek során legtöbbször felsorolták, milyen összeget adott át egy-egy tisztségviselő utódjának. Nemritkán arra is sor került, hogy az átadott pénzösszeget pénzféleségenként is jelezték, és ilyen alkalmakkor ezek értékét is gyakran rögzítették. Több alkalommal történt utalás arra is, hogy milyen forrásból, bevételből eredt a jelzett összeg. Kecskeméten ezek a főbírói és a másodbírói számadáskönyvek 166*7-től állnak rendelkezésünkre, de csak töredékesen. Ezt megelőző időszakból csupán néhány lap maradt fenn. Nem kevésbé jelentősek az adókönyvek, illetve adólajstromok, melyek 1662-től folyamatosan ránk maradtak. Ezek a kötetek a mezőváros még nem minden tekintetben differenciált közigazgatása miatt az adózók lajstromain túl egyéb feljegyzéseket is bőven tartalmaznak, pl.: a város szolgáinak bére; a város különféle adóinak, a földesúri cenzus lerovásának rögzítése; a jelentősebb kiadások feljegyzései; kölcsönök felvétele és kifizetésének időpontja, módja; a törököknek és a tatároknak adott ajándékok leírása; a bírságpénzek nyilvántartása; a bor- és székbírák elszámolásának vezetése stb. Tekintettel arra, hogy az adólajstromokban szinte a szabadságharc végéig igen gyakran rögzítették a fizetendő összeg nagyságán túl a kifizetések során átvett pénz nevét, értékét és számát is — sőt a természetben történt kiegyenlítés esetén ennek módját is —, az egyik legrészletesebb, a napi gyakorlatot legpontosabban követő forrásunknak bizonyulnak e lajstromok. Az adófizetés során a pénzek sajátos forgalma alakulhatott ki. Egyrészt a leggazdagabbak és szinte a legszegényebbek egyaránt eleget kellett, hogy tegyenek e kötelezettségüknek, Kecskeméten ugyanis az alig több, mint egy tucat nemes éppúgy adózott, mint bármely más polgár. 3 így sokszor a szinte kisebb vagyont kitevő adóösszegek mellett, melyeket nemritkán a legkelendőbb értékpénzekben fizettek, előfordulnak a nyilvántartásokban a szegényebbek nehezen összekuporgatott garasai és polturái is. 4 Másrészt, 2 Kecskeméten a 15 éves háború óta török közigazgatási tisztviselő nem tartózkodott. Katonai őrség korábban sem volt a városban. így a mezőváros ügyeit a XVII. században már maga intézte. Sajnos, a II. világháború során a város Zárt Levéltárának teljes anyaga, a céhes iratok nagy része és a tanácsi jegyzőkönyvek csaknem egésze elpusztult. Ezért különlegesen fontossá váltak Hornyik János publikált munkái, mindenekelőtt Kecskemét város története oklevéltárral. (Kecskemét, 1860-1866. I-IV-. köt.) (Később: H. J.) Köteteiben a szerző, a közölt sok száz oklevélen túl, bőségesen idéz az eltűnt jegyzőkönyvekből, melyek pénztörténeti szempontból is jól hasznosíthatók. ^Révész László: Kecskemét harca a beköltöző nemesekkel a 18-19. században. Kecskemét, 1956. 4 Garason Kecskeméten mást értettek, mint az ország nyugati részében. Búza János kimutatta, hogy a garas, illetve az öreg garas néven a hódoltság területén forgalomban levő pénz azonos a 15 krajcárossal, melynek értéke a hódoltság idején jelentős változásokat mutat, a török kiűzése után 30 dénáros értéke állandósult. Búza János: öreg garas (A hódoltság utolsó éveinek pénzforgalmához.) Történelmi Szemle (Később: T. Sz.) 1971. A poltura Magyarország területén legjobban elterjedt lengyel pénz. Fél garassal, azaz másfél krajcárral (— 3 dénár) volt egyenértékű. Nevét is innen kapta:
