Levéltári Közlemények, 50. (1979)

Levéltári Közlemények, 50. (1979) 2. - Bélay Vilmos: Referens-szolgálat a Magyar Országos Levéltárban, 1875–1944 / 187–200. o.

188 BÉLAY VILMOS vizsgálatánál és megállapításánál követendő eljárásról" című (3052/1896. BM ein. sz.) rendelet arról intézkedik, hogy a címertervezetet két példányban „minden csatolmányával szakvizsgálat és jelentéstétel végett" az Országos Levéltárnak küldi át a belügyminiszter, s a Levéltár állásfoglalása után hozza meg döntését.

2 Fenti rendelet a nemesi címerekről szól. Még ugyanebben az évtizedben — az 1890-es években — mindenfajta nemességgel kapcsolatos ügyben kikérte a belügyminiszter az Országos Levéltár szakvéleményét. 1896-tól kezdve a nemességi, családtörténeti vonatkozású ügyek száma évről évre nőtt. A referens-szolgálatnak ez az ága a tárgyalt 70 év alatt sohasem szünetelt (csak a Tanácsköztársaság négy hónapja alatt), sőt — mint már említettük - ez volt a referensi szolgálat legtöbb energiát és időt követelő ága. A Levéltár, mint a jelzett iratanyagból kitűnik, igen alaposan, nagy hozzáértéssel foglalkozott ezekkel az ügyekkel: sok ezer ügyben foglalt állást, adott szakvéleményt a belügyminiszternek vagy az érdeklődő magánfeleknek. Kétes, vitás esetekben is igyekezett azonos elvek alapján állást foglalni, ezen a téren ingadozás, opportunista engedékenység nem tapasztalható. Az alábbiakban néhány példán mutatjuk be, milyen volt a Levéltár álláspontja vitás, problematikus családtörténeti vagy nemességi ügyekben. Milyen elveket kell követni az újonnan adományozott nemesség vonatkozásában? Miként kell eljárni a régi (1874 előtt adományozott vagy ősi) nemesség igazolásával kapcsolatban? Az újonnan nemességre emelt családok általában azt igényelték, hogy minden tekintetben hasonlók legyenek a régi nemesekhez: tehát viselhessenek nemesi előnevet, latinul praedicatumot, használhassanak családi címert, családnevüket régies írásmóddal írhassák és így tovább. Rendszerint már a nemesség elnyerése érdekében benyújtott folyamodványukban megjelölték, hogy milyen előnevet, címert szeretnének. A folyamodók történeti műveltsége azonban az esetek többségében felületes, hiányos volt, tehát az általuk kért előnevek vagy címerek sok esetben nem feleltek meg az évszázadok során kialakult gyakorlatnak. így az Országos Levéltárnak újra és újra le kellett szögeznie a követendő elveket. Ez az alábbiakban foglalható össze: miután az ősiség intézménye 1848-ban végleg megszűnt, a nemesi előnévnek semmi jelentősége nincs. Minthogy azonban az új nemesek külsőségekben utánozni kívánják a régieket, az új nemesek részére előnév adományozását a Levéltár nem ellenzi. A név kiválasztásánál azonban ügyelni kell arra, hogy csakis létező helység, éspedig Magyarországon létező helység nevéből lehet képezni a nemesi előnevet.

3 A nemességért folyamodónak bizonyítania kell, hogy családját ahhoz a helységhez valami valóságos szál fűzi, pl. a családnak 1848 előtt birtoka volt ott (esetleg a folyamodónak van ott birtoka), vagy ősei nemzedékeken át abban a helységben laktak. Csak egészen kivételesen hozható javaslatba olyan helység, amely Magyarország határain kívül fekszik. (Ilyen pl. Breit József nemességet nyert ezredes előneve: „dober2 Országos Levéltár, Általános iratok, 1944-ig (Y 1.) (a továbbiakban OL Ált. ir.) 1-65-1896. A miniszteri rendelet fogalmazványát Pauler Gyula saját kezűleg vetette papírra 1896. május 19-én. Perczel belügyminiszter ugyanazon év július 3-án adta ki kisebb módosításokkal. 3 OL Ált. ir. 1-1754-1918. Nem hozható tehát javaslatba olyan előnév, mintamilyent 1815-ben Simonyi József „óbester" kapott, ti. „vitézvári".