Levéltári Közlemények, 50. (1979)
Levéltári Közlemények, 50. (1979) 1. - Sashegyi Oszkár: Az Országos Levéltár kiadványkészítő tevékenységének száz éve, 1874–1974 / 3–21. o.
18 Sashegyi Oszkár felszabadulás után bekövetkezett fejlődés mindazonáltal lényegesen módosította a Közlemények tartalmát, kitágította tematikáját, ugyanakkor profilját szakszerűbbé, elméletibb jellegűvé tette. Mindenekelőtt megszűnt korábbi egyoldalú feudális-kori orientációja, érdeklődését kiterjesztette a polgári kori és a szocialista kori levéltári forrásanyagra s az azt létrehozó szervek hivataltörténetére is. Tovább csökkent a folyóirat adatközlő jellege, kevesebb levéltárismertetést közölt, a forrásközlések pedig néhány kisterjedelmű, a történeti fejlődés szempontjából jelentős irat közzétételére korlátozódtak. Nőtt ezzel szemben a levéltártani és egyéb történeti forrástudományok körébe vágó tanulmányok aránya. Mindez nem jelenti azt, hogy a Levéltári Közlemények egy szűk szakma közlönyévé vált. Ellenkezőleg, forrástudományi és igazgatástörténeti tanulmányai révén a Levéltári Közlemények történettudományi irodalmunk jelentős orgánuma. A második levéltári folyóiratot, a „Levéltári Híradó"-t, a LOK 1951-ben sokszorosított formában, azzal a szerény célkitűzéssel indította el, hogy külföldi levéltári cikkek fordításának közlésével, kisebb tanulmányok, beszámolók közreadásával, ismertetésekkel és a levéltárak híreinek közzétételével tájékoztassa a szakmai közvéleményt a külföldi és hazai tapasztalatokról. Tíz év múltán, 1961-ben, a folyóirat címe „Levéltári Szemle" lett, jelezvén ezzel is a magasabb igényeket, amelyeket immár kielégíteni igyekezett. Attól kezdve, hogy a Levéltári Közlemények 1968-ban ismét az Országos Levéltár folyóirata lett, a Szemle szerkesztésével járó technikai és kiadásával járó pénzügyi teendőket is az Országos Levéltár látta el, a Szemle azonban a Levéltári Igazgatóság folyóirata maradt. A két folyóirat profilja nem válik el élesen egymástól. Mindenesetre az elméletibb jellegű Közlemények mellett a Szemle gyakorlatibb, már megjelenési formájánál fogva is mozgékonyabb, a hazai levéltári hálózat aktuális kérdéseivel, híreivel, terveivel, kísérleteivel többet foglalkozik. A második levéltári folyóiratot az egységes magyar levéltári szervezet kiépülésével fellépő igények hozták létre, olvasóik is nagyrészt a hazai levéltárosok növekvő táborának tagjaiból kerülnek ki. A száz esztendő kiadványprodukciójának mennyiségi adatait (kötetekben, illetőleg füzetekben kifejezve) az alábbi két táblázat tünteti fel. (1. a 19. lapon) A két táblázat mennyiségi adataiban az a minőségi változás manifesztálódik, amit országunk levéltárainak életében, funkcióiban, a közéletben elfoglalt helyében a szocialista átalakulás jelentett. 1936 óta, amikor Szabó István programadó cikkében a magyar levéltári irodalom feladatait vizsgálta, ez az irodalom sokat fejlődött, impozáns eredményeket ért el. Legújabban, a változott helyzetnek megfelelően, Ember Győző foglalkozott e folyóirat hasábjain a levéltári kiadványkészítés elvi és gyakorlati kérdéseivel. 34 Az ő elemzését a Szabó Istvánéval összevetve kitűnik, mennyire kitágult, differenciálódott s milyen új perspektívák felé mutat a komplex levéltártudomány, s hogy a történettudomány levéltári vonatkozásainak milyen széles területe van, amelyet szintén a levéltárosoknak kell megművelniük. A megtett út, a felszabadulás után megjelent kiadványaink pedig bizonyíthatják, hogy a magyar levéltári irodalom termékei nemcsak egy szűk szakma művelőihez szólnak, hanem hathatósan segítettek a hazai osztályharcok történetének s osztályviszonyoknak a polgári történettudomány által elkendőzött összefüggéseit is feltárni, s így a szocialista tudatformálásban is komoly eredményeket értek el. 3 *Ember Győző, Levéltári kiadványok, LK 1976. 171-195. 1.
