Levéltári Közlemények, 50. (1979)

Levéltári Közlemények, 50. (1979) 2. - Varga János: A felszabaduló rusztikus világ / 175–185. o.

182 VARGA JÁNOS korrigálni. Ebből következett az, hogy a későbbiek során jórészt magának a rusztikus lakosságnak kellett e területeket - sokhelyt egyenesen meghatározott hányaduk földesúri kézre adásával — megváltani a teher alól, ami a parasztbirtok csökkenését jelentette. De ebből következett az is, hogy a magyarországi rusztikusság nem elhanyagolható csoportja, hacsak nem hagyta oda allodiális jellegű lakhelyét, még nagyon hosszú ideig feudális színezetű kizsákmányolás alatt maradt. Sőt, a problémának két körülmény nagyobb súlyt kölcsönzött, mint amekkora a kérdéses és vitatott területek nagyságának aránya után várható lett volna. Az egyik az volt, hogy e problematikus 25% magának a rusztikus lakosságnak nem 25, hanem több mint 46%-át érintette, mert az allodiális jogállásúakkal együtt körülbelül ekkora hányada birtokolt az úrbéresek közül is valamilyen nem tisztán úrbéres jellegű, azaz továbbra is járadékköteles, vagy legalábbis földesúri oldalról annak állított földet. Ezen a 46%-on belül a nagy többség gazdaságának túlnyomó hányadát úrbériség alkotta ugyan, de mivel földje kisebb vagy nagyobb része nem mentesült minden teher alól, nem érezte teljesnek a maga felszabadulását. A másik súlyosbító tényező az volt, hogy több mint 20 000 olyan család külsősége került a fentiek alapján az allodialitás kategóriájába, amelynek belső telke úrbériségnek számított. Ezzel pedig gyakorlatilag növekedett azok száma és a rusztikus társadalmon belül elfoglalt részaránya, akik csak személyileg, egyébként azonban nincstelen módjára, birtoktalanul kerültek ki a feudalizmus igájából. Mert ezt a rusztikus népességet, akár földjének összességével vagy egy részével, akár pedig csak személyére korlátozottan szabadult fel, a földdel való ellátottság vagy ellátatlanság mértéke viszonylag szélsőséges rétegekre osztotta. A vagyonosság, illetőleg vagyontalanság tényleges foka, és ennek alapján az egyes rétegekhez sorolhatók száma megbízhatóan ma még nem állapítható meg. Nemcsak azért, mert mindezek meghatározásánál nem pusztán a földterület veendő figyelembe. De nem is azért, mert egyazon földterület — jövedelmezőségétől függően — különböző nagyságú termelőértéket képviselhet. Az első akadály ebben az, hogy ha az egyes rusztikusok úrbériségének az adott helységre megszabott teleknagysághoz, illetőleg a telket alkotó holdak számához igazított terjedelme ki is nyomozható, olyan kompakt összeírásokkal, amelyek az úrbéres rusztikusok nem úrbéres birtokait is személyekre bontva, ugyanakkor országos összesítésben tartalmaznák, nem rendelkezünk. Ennek hiányában néhány általánosabb, kevésbé részletező mutatóval kell jelenleg még megelégedni. Ezek szerint 568 700 rusztikus család vált a 48-as törvények alapján olyan polgári tulajdonossá, aki ezentúl mind belsőtelkét, mind úrbéres jellegű külsőségét sajátjáénak mondhatta. Mindez a tegnapi jobbágyháztartásoknak kis híján 44%-át tette ki. Az ily módon polgári tulajdonossá lett lakosságnak mintegy 95%-a egynyolcad teleknél nagyobb, 5%-a viszont ennél kisebb mezőgazdasági terület gazdájává lépett elő. Hozzá kell tenni mindjárt, hogy a nem úrbéres jellegű, azaz a felszabaduláson kívül rekedt földek nagy többsége ugyancsak a rusztikusok 44%-ának kezén volt. A rusztikus családok másfél százalékának beltelke felszabadult, birtokolt külsősége viszont teher alatt maradt. 42%-uknak, a birtoktalan úrbéres zsellérségnek a belsőség kezére szállt, külsőséget azonban, mivel ilyent előzőleg sem használtak, e réteg tagjai nem is kaptak. Több mint három százalékuknak sem az általuk birtokolt beltelek, sem a hozzá csatlakozó külsőség nem került tulajdonába; négy százalékuk előzőleg is csupán beltelket használt az allodiumból, ezért a jövőben ugyancsak szolgálnia kellett; végül több mint 7%-uk sem úrbéres,