Levéltári Közlemények, 50. (1979)

Levéltári Közlemények, 50. (1979) 2. - Varga János: A felszabaduló rusztikus világ / 175–185. o.

A FELSZABADULÓ RUSZTIKUS VILÁG 183 sem allodiális beltelket nem bírt, következésképpen csupán személyében felszabadult hazátlan zsellérként lépett át a polgári társadalomba. Vagyis 1848 a tegnap még feudális kötelékekbe zárt rusztikusoknak csaknem 44%-át földtulajdonos parasztokká emelte, az ugyanezen lakosság kezén talált beltelkeknek 87,5%-át mentesítette minden szolgáltatás alól, a családok több mint 56%-át — ha az elkövetkező időkben nagyon is fontos szerephez jutó legelőilletményt ezúttal nem vesszük tekintetbe — mezőgazdasági tulajdon nélkül hagyta, illetőleg több mint 5%-ukat az általuk használt allodiális külsőségek, 4%-ukat az ugyanilyen jellegű belsőség után, azaz összesen valamivel több mint 9%-ukat összes belsőségük és külsőségük után továbbra is járadékfizetésre kötelezetteknek minősítette. A rusztikus világ megrajzolásánál már az előbbiekben is számos kérdőjelbe ütközött a kutatás, amelyek jórészt csak hipotetikus — bár nem minden alapot nélkülöző — következtetésekkel iktathatok ki. Még bizonytalanabb helyzetbe kerül a történetírás, ha e rusztikus népesség gazdálkodásáról, termelési technikájáról, további rétegekre bomlása folyamatáról, annak szakaszairól, siettető és fékező okairól kell oly módon számot adnia, hogy az ne csak tendenciákat jelezzen, hanem egy-egy időpontban a táji és társadalmi különbözések arányait is viszonylag megbízható hitelességgel tükrözze. Ennek kimunkálása tudományunk azon önzetlen napszámosaira vár, akik aprómunkájának a már ma is összegezhető eredmények köszönhetők. Mert tudjuk például, hogy 1848-ig az ország helységeinek több mint 27,5%-ában befejeződött, 30,5%-ban folyamatban volt, 42%-ában viszont még nem kezdődött meg a véglegesnek szánt ürbéri szabályozás. Arról azonban, hogy a végrehajtott szabályozások hány esetben jártak együtt tagosítással, a legelői zsellérilletmény feltörésével, milyen mértékig eredményezték a nyomásos gazdálkodás továbbfejlődését a zöldugarlás, majd rajta keresztül az esetleges vetésforgó rusztikus alkalmazása felé stb., az elszórt adatok eddigi ismeretében mindössze sejtéseink vannak. De többé-kevésbé ez mondható el a paraszti munkaeszközökről, a termelésben alkalmazott eljárásokról is. Helyi jellegű adatokat — úgy tűnik — nem is csekély számmal hozott már felszínre az agrártörténet és a néprajztudomány. Az ország egészének ilyen szempontú feltérképezése, illetőleg térképre vetítése, azonban még hátra van. Ezért vagyunk tanácstalanok például az olyan kérdések előtt, hogy a társadalmi formaváltás idején az aratási munkákban a különböző szemestermények vonatkozásában mekkora lehetett a kasza, illetőleg a sarló alkalmazásának aránya, milyen széles körben alkalmazták a nyomtatást stb. Tudjuk például azt is, hogy a kapitalista rend első szakaszán megnőtt a törpebirtokosok számaránya a földtulajdonosok között. Ismert az is, hogy ez a jelenség többszörösen a társadalmi formaváltásból, illetőleg annak előkészítéséből veszi eredetét. Elég utalni, a már említett legelőre vonatkozó zsellérilletmény szántógazdálkodás formájában történő hasznosítására, továbbá arra, hogy az új rend kimondatlanul is hatályon kívül helyezte azt a törvényes előírást, amely bizonyos határ alatt megtiltotta a jobbágytelek felaprózását. Ám — noha részeredményeket e téren is elkönyvelhetünk — mindmáig tisztázatlan, hogy országosan hogyan, mikor, milyen ütemben és elsődlegesen mely okból haladt előre egyik oldalon a törpebirtokosodásnak, másikon a gazdag parasztság megizmosodásának folyamata; hogy a fentieken kívül mekkora szerephez jutott e kétágú folyamatban egyfelől a 48-ban felszabadítatlan maradt területek későbbi paraszti megváltása, másfelől a hajdani úri birtok részleges elolvadása és rusztikus kézre kerülése.