Levéltári Közlemények, 50. (1979)

Levéltári Közlemények, 50. (1979) 2. - Varga János: A felszabaduló rusztikus világ / 175–185. o.

A FELSZABADULÓ RUSZTIKUS VILÁG 181 rusztikus csoportok, amelyeknek mind belső telkei, mind külsőségei valóban az allodiális területek részét képezték, maguk a lakosok pedig nem is az úrbéri előírások szerint adóztak utánuk. E kategóriába sorolhatók a kertészségek, a majorsági zsellérfalvak, a kurialista vagy udvartelkes települések, illetőleg családok telkei és földjei. Allodiális jogállású rusztikusnak urbérisége nem lehetett. Ugyanakkor — mint említettük - úrbéres rusztikus urbérisége mellett birtokolhatott allodiális — vagy legalább vitatható - jellegű földet; úrbéres beltelek lakosának külső illetménye tartozhatott úrbéres, ám tartozhatott allodiális kategóriába is; allodialitásra települt rusztikus használhatott allodiális külsőséget, sőt helyenként előfordult, hogy úrbéri külsőséget is; az úrbéres rusztikusok nagy tömege, de az allodialisták jelentékeny hányada is csak belteleknek örvendhetett, az előbbiek úrbéres, az utóbbiak viszont allodiális, tehát a felszabadulásból kizárt minőségben. Mindez érzékelteti azt a szövevényességet, amelybe a jobbágyfelszabadítás belebotlott, és amelyet fenntartott, amikor ragaszkodott a rusztikusok által használt területek úrbéres és allodiális megkülönböztetéséhez - e megkülönböztetés minden részletre kiterjedő tisztázása nélkül, és ahelyett, hogy valamennyi rusztikus kézen talált földet és helyet paraszti tulajdonnak nyilvánított volna. Az eltérő státusú földek keveredése ugyanazon vagy eltérő jellegű rusztikus-kategóriák kezén országosan szinte áttekinthetetlenné teszi a rusztikus népesség tényleges vagyoni-anyagi rétegződését, és még egy kicsi közösség vizsgálatánál is családokig lemenő vizsgálódásokra kényszeríti a kutatót, ha egyáltalán talál elemezhető adatokat. Az e téren kapott eredményeket a részkutatások minden bizonnyal finomítani fogják, addig azonban be kell érni azzal, amihez a kutatás részint széles körű vizsgálódásokból, részben viszont mégiscsak következtetések és általánosítások útján jutott. Ezek szerint 1848 tájékán szántó-, rét- és szőlőgazdálkodás formájában 18 523 000 hold földet hasznosítottak Magyarországon. Ennek 24,9%-a, összesen 4 745 000 hold a volt földbirtokosok, a szabad királyi városok és a szabad kerületek tulajdonát alkotta, 261 000 holdat pedig, azaz 1,9%-át még 1848 előtt az örökváltságra lépett helységek szereztek meg maguknak. A többi 73,2%, azaz 13 517 000 hold olyan területet jelentett, amelyre a forradalom előtt valamilyen formában feudális járadékszolgáltatási kötelezettség nehezedett. Ebből a mennyiségből a forradalmi törvényhozás minden tehertől mentes paraszti tulajdonná változtatott 10 251000 holdat, vagyis az ország megművelt területének 55,4%-át, a parasztkézben tartott területnek viszont csaknem 76%-át. Tisztázatlanul hagyta 1 956 000 hold olyan rusztikus birtoklásban tartott földnek, a tényleges rusztikusbirtok 14,4%-ának sorsát, amelyet mind a parasztok, mind a volt földbirtokosok önmagukénak állítottak, és használóiktól ez utóbbiak továbbra is járadékot követeltek. Végül az alaptörvény a felszabadulásból kirekesztett és egyértelműen a volt földesuraknak ítélt 1 310 000 holdat, amely az ország megművelt földjének 7,2%-át, a parasztbirtokul tekinthető területnek viszont mintegy 9,8%-át alkotta. Mind a rusztikus lakosság, mind a további agrárfejlődés szempontjából az a döntőbb, hogy a polgári rend a feudális kötöttségben élő népességnek polgári és szabad tulajdonul adta annak a földterületnek több mint háromnegyedét, amelyet nem tulajdonként, hanem használatképpen előzőleg is e népesség birtokolt. A végrehajtott agrárreformnak mégis több mint szépséghibája az, hogy a tulajdonképpen rusztikus-birtok csaknem egynegyedének tulajdonjogát illetően vagy nem, vagy a volt földesurak javára ítélt, noha e hibát a forradalomból született kormányzat és törvényhozás menetközben megkísérelte