Levéltári Közlemények, 50. (1979)

Levéltári Közlemények, 50. (1979) 2. - Varga János: A felszabaduló rusztikus világ / 175–185. o.

180 VARGA JÁNOS kapitalizálására módja lesz, más formában keressen kiutat. Ez irányú kísérletei közül különösen kettő volt jelentős, a mezőgazdaság további alakulására kiható. Az egyik a bérleti gazdálkodás olyan formájának gyors — ám jórészt átmeneti — térhódítása, amellyel egy-egy uradalom vagy birtokkomplexum egészében kerül valamely tehetős, rendszerint viszonylag tőkeerős bérlő kezére, akár jogi, akár nem jogi személyről van szó. A másik a zömével földtelenül, illetőleg csak parcellányi földdel felszabadult rusztikusok kistulajdonosi vágyának és birtokéhségének felhasználása, konkrétan annak a már a feudalizmus idején megszületett ledolgozási rendszernek a felfejlesztése, amely mellett a földbirtokos a maga birtoka egy részét munkavégzés fejében bocsátja meghatározott időre az arra rászorult rusztikusok használatába, és ezáltal azok munkaerejét önmaga számára köti le. Mindkét kísérlet valósulása már a kapitalizmus további esztendeinek jelensége. Kétségtelen viszont, hogy mindkettő elválaszthatatlanul függ össze a rusztikus világ felszabadulásának körülményeivel; nélkülük a magyar agrárfejlődésben egyikük sem jutott volna akkora szerephez, amelyet — bár nem azonos súllyal — a magyar mezőgazdaság történetében betöltöttek. Mindez átvezet egy másik lényeges kérdéskörhöz. 1848 teljes joggal minősíthető a rusztikus népesség történelmi jelentőségű eseményének. Mérhetetlenül sokat kapott általa, még akkor is, ha a felszabadulásért a földesuraknak járó kártérítés egy részét közadó formájában később ő maga rótta le. Másrészt tény marad, hogy a rusztikus lakosságnak az a zöme sem egyformán részesült a formáció-váltás áldásaiból, amelynek pedig az személyi szabadságot hozott. Következett ez a felszabadítás körülményeiből, módjából, illetőleg éppen abból, hogy a felszabadítók hol tekintetbe vették, hol pedig figyelmen kívül hagyták e meghatározó kategória struktúráját, belső gazdasági-vagyoni és jogi tagozódását. Ez konkrétan azt jelentette, hogy minden család vagy személy csupán azoktól a feudális kötelezettségektől mentesült, amelyeket a hivatalos nyilvántartások szerint kezén levő, egyszersmind úrbéres jellegűnek minősülő földek használata fejében követelhetett tőle a korábbi tulajdonos. Ebből több súlyos probléma keletkezett. Először is a rusztikus lakosság korántsem annyi földet birtokolt, amennyi az új törvények szerint és a hivatalos összeírások alapján minden vitát kizáró egyértelműséggel úrbérinek minősülhetett, hanem jóval többet. Két körülményből adódott ez. Részint az úrbériség lehetett a valóságban névértékénél nagyobb kiterjedésű annál, amelyet az összeírások a volt jobbágyra szálló úrbériség címén tartottak nyilván. E különbség: a maradvány vagy remanencia csupán a telkiállomány hiteles felmérésekor bukkant elő. Ám ilyenkor rendszerint a földesúr formált hozzá jusst, nem utolsósorban arra hivatkozva, hogy bár a jobbágy a dézsmát e feleslegföld terméséből is kiadta, robotot azonban, mivel a munkajáradék mértéke a hivatalos, azaz névleges teleknagysághoz igazodott, nem teljesített utána, következésképpen a kérdéses terület majorsági jellegű, mert csakis az allodiumból foghatta fel, csipegethette el jobbágybirtokosa. Másrészt azon tegnapi jobbágyok bizonyos hányadának birtokában, akik immár tulajdonul kapták meg az általuk művelt úrbériséget, a remanencián túlmenően is voltak olyan földek, amelyeknek allodiális jellege vagy kétségtelen, vagy legalábbis problematikus volt, amelyekre tehát a felszabadító törvények hatálya egyáltalán nem, vagy csupán jóindulatú és vitatható értelmezéssel vonatkoztatható. Ilyennek számítottak az irtások, a szőlők, a különféle cenzuális és indusztriális földek, valamint a hosszú használat által már-már örökbérlet formáját öltő területek. Továbbá léteztek olyan