Levéltári Közlemények, 50. (1979)

Levéltári Közlemények, 50. (1979) 2. - Varga János: A felszabaduló rusztikus világ / 175–185. o.

A FELSZABADULÓ RUSZTIKUS VILÁG 179 bérmunka értékénél, illetőleg intenzitásánál 20—33%-kal alacsonyabb, akkor - ha agitációjuk szükségszerű túlzásait leszámítjuk, és az általuk megadott kereteknek csupán minimumát fogadjuk is el - arra a következtetésre kell jutnunk, hogy 1848-ban 38 550 000 nap bérmunkáját elvégezni tudó munkaerő szabadult fel, azaz lett áruvá. Természetszerűleg a valóságban ennél kisebb mennyiségű munkaerő jelent meg a piacon. Hiszen a rusztikusoknak nem csekély rétegei az előzőekben lekötött munkaerejüket most már teljes egészében saját termelési egységükben használták fel. Ezt nem ellensúlyozta az a körülmény sem, hogy az események folytán számukra esetleg feleslegessé vált a háztartásukban foglalkoztatott, illetőleg a robot elvégzésére fogadott munkaerő további alkalmazása, mert az országosan rendelkezésre álló munkaerő mennyiségét ez semmilyen vonatkozásban sem befolyásolta. Annak még csak hozzávetőleges kalkulációja is, hogy a robot eltörlésével felszabadult munkaerőnek mekkora hányada hasznosítódott magukban a rusztikus háztartásokban, illetőleg hány százaléka keresett vevőt magának, a kutatás további feladata. Az viszont nem lehet vitás, hogy a piacon hirtelen nagy tömegű munkaerő bukkant fel. Még akkor is, ha a létfeltételek javulásával e munkaerő egy töredéke nem kényszerült olyan kiterjedtségben áruba bocsátani magát, mint előzőleg, és akkor is, ha a rusztikus birtok most már akadálytalan aprózódása, valamint a legelőfelosztások és feltörések folytán saját földjüket is művelő háztartások termelési egységei az aránylagosan kellőnél nagyobb munkaerőt kötöttek le. A felszabadulást követően azonban e nagy tömegű szabad munkaerő megjelenése egyelőre éppen hogy nem a munkaerő árának csökkenéséhez, hanem emelkedéséhez vezetett. A növekedés tájanként különböző fokú volt, országosan mintegy 10 és 40% közt mozgott, és inkább az igás napszám területén jelentkezett. Mindebben azon a meghatározó körülményen kívül, hogy a robotkiesés miatt viszont a munkaerő-kereslet nőtt nagymértékben meg, két mozzanat éreztette hatását. Az egyik a megélhetési feltételeknek a feudális terhek eltűnéséből eredt számottevő javulása volt. A másik abban a tényben gyökeredzett, hogy a tegnapi ingyenes és kényszerített munkaerő tulajdonosa immár szabad emberként állt szembe munkaerejének igénylőivel, és béklyóitól megmenekülve némileg maga is beleszólást kapott, helyesebben inkább csak vindikált magának munkaereje árának megszabásába. Úgy is mondhatjuk, hogy minőségileg változtak meg az osztályharc feltételei, és a rusztikus világ a lehetőséggel öntudatlanul is élni kívánt. Ennek világos példája az, hogy 1849-ben zajlott le a Duna-Tisza közén eddigi ismereteink szerint a legelső nagyszabású magyarországi aratósztrájk. Igaz, hogy ekkorra a harcoló sereg már felszívta az előző tavaszon felszabadult munkaerő egy részét. De az említett sztrájk még ezt tekintve is jelzett valami fontosat. A munkabérek emelkedésének persze korlátokat állított az a körülmény, hogy a munkaerőt igénylők - mindenekelőtt a tegnapi feudális birtokosok - oldalán a szükséglet és a kielégítésre kellő anyagi tehetség messze nem álltak egymással arányban. A gazdálkodás korszerűsítésére és ésszerűsítésére a tőkehiány miatt azonmód képtelen birtokosok jelentékeny hányada a munkaerőnek tulajdonosaik által igényelt megfizetésére szintén tőkehiány folytán ugyancsak képtelennek bizonyult. E tény, valamint a munkaerő volumenének hirtelen meggy arapodása határt szabott a munkabér jelentősebb növelhetésének, egyszersmind arra késztette a hajdani birtokos osztályt, hogy ebből a problémából, amelybe a robotmunka kiesése juttatta, addig is, amíg gazdaságának modernizálására, azaz