Levéltári Közlemények, 50. (1979)

Levéltári Közlemények, 50. (1979) 2. - Benda Kálmán: A magyar történeti forráskiadás múltja és mai helyzete: I. rész / 163–173. o.

170 BENDA KÁLMÁN Veress Endrének, a korszak talán legszorgosabb iratgyűjtőjének Basta generális, majd Báthori István erdélyi fejedelem és lengyel király levelezését tartalmazó kötetei, az 1940-es években. A századforduló idejétől kezdve egyre nagyobb számban megjelenő, részletkutatások jegyében fogant speciális forráskiadványok azonban már a tárgy és az anyag egységére törekszenek, gyűjtésük teljességre tarthat számot, s technikai és kritikai apparátusuk is egyre javul. A korábbi egyoldalúan politikai és katonai, legföljebb még jogi vonatkozású diplomatáriumok mellett feltűnnek az első gazdaságtörténeti publikációk - köztük a két legjobb: a Fejérpataky által közreadott Magyar városok számadáskönyvei és a Tagányi által szerkesztett Erdészeti Oklevéltár. Mindezeket a fogyatékosságokat már jól látta az a Fejérpataky vezetésével módszeresen képzett történésznemzedék, amely az első világháború végével hangadóvá lett a Történelmi Társulatban. A mulasztások legnagyobbika, az utolsó kétszáz év történetének szinte teljes elhanyagolása késztette a Társulatot arra, hogy 1922-ben megindítsa nagy sorozatát, a Magyarország Újabb kori Történetének Forrásait, latin nevén a Fontes Históriáéi Aevi RecentiorisX. Ahogy a Társulat elnökének, gróf Klebelsberg Kunónak a bejelentésében olvashatjuk: az új sorozat rendeltetése az, hogy egybegyűjtse és közreadja a mohácsi vész utáni, s mindenekelőtt a Budavár 1686-os visszafoglalása és a kettős monarchia összeomlása közti harmadfél évszázados korszak központi forrásanyagát. A feudális korszakból a nádoroknak és kancellároknak a kormányzás és közigazgatás történetét megvilágító iratai, a szabadságharc idejéből Kossuth kormányzóságának, a Szemerekormánynak iratanyaga, majd a kiegyezés előkészítésének és megkötésének okmánytára s a dualizmus kori államférfiak levéltára képezi a vállalkozás gerincét. Emellett külön kötetek adják közre a fontosabb közjogi, kulturális és közgazdasági törekvések dokumentumait, a Neoaquistica Commissio, a XVIII. századi telepítések, a jobbágyság helyzetével kapcsolatos központi rendelkezések, az országgyűlési bizottságok munkálatainak iratait és a magyar nemzetiségek XVIII-XIX. századi törekvéseit, a kormánynyal való kapcsolatait megvilágító forrásanyagot. Külön sorozat publikálja a diplomáciai vonatkozású iratokat, elsősorban a török hódoltság korából. Mindezt kiegészítik a kimagasló politikusok, történeti személyek emlékiratai, levelezésük és irodalmi jellegű munkáik. A Fontes sorozat, ahogy az ebből a rövid összefoglalásból is kitűnik, elsősorban a központi kormányszervek, az ország sorsát kezében tartó feudális uralkodó osztály politikai elképzeléseinek feltárására törekedett. A kormány úrbér-rendezési törekvéseit bevették a tervbe, a parasztság mozgalmait nem; a magyar jakobinusok szervezkedését vérbefojtó nádor jelentései kiadásra kerültek, a kivégzett forradalmárok iratai nem, s a dualizmus korából is a miniszterek iratainak publikálását vették tervbe, és hallgattak az agrárszocialista, valamint a munkásmozgalmakról. Ahogy a Társulat elnöke világosan megfogalmazta, a sorozat az „építő, nemzeti jellegű reformok" történetének megmutatását tűzte ki célul, s nem kíván, „ahisztorikus és anacionális forcadalmi mozgalmakkal" foglalkozni. A megvalósításban azután ezek az elvek még erősebben kiütköztek. Még Kossuth vagy a Szemere-kormány iratai sem kerültek kiadásra, csak Széchenyi István műveit publikálták vastag kötetekben. Mindez természetesen következett az irányító körök felfogásából, mely élesen szemben állt a tömegek részéről megnyilvánuló demokratikus forradalmi törekvésekkel, és „radikalizmusa" legföljebb a konzervatív reformokig ért fel.