Levéltári Közlemények, 50. (1979)

Levéltári Közlemények, 50. (1979) 1. - IRODALOM - Körmendy Adrienne: Monumenta Rusticorum in Hungaria rebellium anno MDXIV. Maiorem partem coll. A. Fekete Nagy, ed. V. Kenéz, L. Solymosi, red. G. Érszegi. Bp. 1979. (Publicationes Archiv Nationalis Hungarici II. Fontes 12.) / 139–141. o.

140 Irodalom A dokumentumok keletkezésük időrendjében követik egymást. Az élen a kiadás kelte (feloldott formában) és a kiadás helye, valamint a dokumentum sorszáma áll. Ezt követi a regeszta, majd a dokumentum kritikai leírása: 1. a dokumentum külső formai jegyeinek megadása (az eredeti oklevél méretei, a pecsét leírása, másolat esetén a másolat korának meghatározása, fénykép alapján történő közlés esetén az e tényre való hivatkozás), 2. a dokumentum levéltári vagy könyvtári jelzete (mai jelzet és a korábban használatos régi levéltári jelzetek), 3. amennyiben a dokumentum már korábban teljes szövegben vagy regesztában kiadásra került, a megjelenés bibliográfiai adatai, 4. a forrással foglalkozó értekezések, közlemények bibliográfiai adatai. Ha több példányban maradt fenn az illető forrás, minden példány külön kerül kritikai leírásra. A kiadók pontosan megindokolják, hogy melyik változatot tekintik alapszövegnek és milyen megfontolások alapján, szükség esetén bemutatják az oklevélvariánsok „geneológiai táblázatát". Igyekeznek megállapítani a dátum nélküli források keletkezési idejét; véleményüket megindokolják. Ezután következik a forrás szövegének a közlése (az esetek döntő többségében a kiadók a teljes szöveget közlik, regesztában az olyan források közzétételére kerül sor, amelyek csak részben és csak áttételesen vonatkoznak a parasztháborúra). A kiadási alapelveknek megfelelően a teljes szövegközléshez tartozik a „főszöveg" közlésén kívül a dokumentumon található minden egyéb feljegyzés, megjegyzés közlése is, így a kancelláriai jegyzeteké, a közjegyzői hitelesítési záradéké, a dokumentumok hátlapján olvasható címzéseké, megjegyzéseké. Az áttekinthetőséget a különböző betűtípusokkal történt szedés, a források szövegének értelem szerinti szakaszokra tagolása és sorszámozása biztosítja. Érszegi Géza, Kenéz Győző és Solymosi László nemcsak a Fekete Nagy Antal által összegyűjtött dokumentumok kritikai kiadását végezte el, hanem saját kutatásaik alapján kiegészítette a már meglévő anyagot, s ezzel az 1973-ban megjelent parasztháború-monográfiában felhasznált és értékesített forrásoknál több, a kutatás számára eddig ismeretlen anyagot tett hozzáférhetővé. (Esetenként az új forrásra más hívta fel a kiadók figyelmét, ez - példamutató módon - az adott forrás közlésénél mindig megjelölésre kerül.) Amüyen igénnyel készítették a kiadók az oklevélszövegek közlését, épp olyan igényességgel készítették a mutatókat és a táblázatokat. Időrendi mutató, névmutató (személynevek és helynevek), tárgymutató (cseh, német, magyar, olasz és latin nyelven, a források szövege nyelvének megfelelően), s végül tartalommutató segíti - magas színvonalon - az okmánytárban való gyors és biztos tájékozódást. Külön ki kell emelni a névmutató pontosságát, lelkiismeretes utalásait, amelynek segítségével megvalósult egyrészt a névforma különböző változatainak betűhív visszaadása, másrészt az egymáshoz tartozóknak - a nevek eltérő formában szereplése ellenére is - az együvékerülése. A kötetet táblák egészítik ki. A tipikusnak talált források fényképei a dokumentumok külső megjelenési formáiról, a különböző írástípusokról adnak ízelítőt. Bemutatásra kerülnek a címereslevelek címerképei is. A pecsétek táblája a dokumentumokon fellelhető királyi és magánpecséteket mutatja be köriratukkal együtt. A kötetet Magyarország 1514-es térképe egészíti ki, amelyen feltűntették a forrásokban szereplő helységeket (a névmutató külön utal az illető helység térképi elhelyezkedésére, megtalálhatóságára). Történetírásunk már régóta hangoztatja a vizsgált problémák összeurópai vagy legalábbis keletközép-európai háttérbeágyazásának szükségességét; a kutatások nem állhatnak meg az ország politikai határainál. A parasztháború okmánytára szép számmal közöl német, cseh, olasz nyelvű dokumentumokat Boroszló, Prága, Brünn, Modena, Milánó, Nürnberg, Velence, Weimar, Bécs és a Vatikán levéltáraiból, München és Madrid könyvtáraiból. [Valószínűleg akadnának a Jagellók családi kapcsolatainak következtében a parasztháborúra vonatkozó dokumentumok a lengyel királyi könyvekben is (Metryki Koronne), amelyeknek több száz kötetre rúgó sorozatát a Varsói Régi Dokumentumok Főlevéltára (AGAD) őrzi.] A kiadvány azonban nemcsak anyaggyűjtésében tekint túl a határainkon, hanem eredményeinek megismertetésében is. Mind az előszó, mind a regeszták és a kritikai apparátus latin nyelven készült, ezzel megkönnyíti az okmánytár használatát és eredményeinek értékesítését a nem magyar anyanyelvű kutatók számára. Az okmánytárban kiadott források 1507-1584-es évkörűek. A parasztháború ideje alatt keletkezettek a közölt 426 dokumentumnak mintegy egyharmadát teszik csak ki. Már maga a számarány is mutatja, hogy a parasztháború közvetlen történetén túlmenően sokkal szélesebb képet kapunk mind időben, mind térben Magyarország helyzetéről, állapotáról, a parasztháború gazdasági és politikai