Levéltári Közlemények, 50. (1979)

Levéltári Közlemények, 50. (1979) 1. - IRODALOM - Körmendy Adrienne: Monumenta Rusticorum in Hungaria rebellium anno MDXIV. Maiorem partem coll. A. Fekete Nagy, ed. V. Kenéz, L. Solymosi, red. G. Érszegi. Bp. 1979. (Publicationes Archiv Nationalis Hungarici II. Fontes 12.) / 139–141. o.

Irodalom 139 (1520), Jakob Fugger levele (1524), 1507-ből való térkép a lipcsei vásár kiváltságolt körzetéről, Wismar város viasztáblái, amelyet a papír és a pergamen mellett használtak (1450), szász bányászviselet (1521). Luther Mártonnak a wormsi birodalmi gyűlésen tartott válaszbeszéde sajátkezű vázlata (1521), ugyancsak tőle az újtestamentum egy oldalának fordítása (1530), Rotterdami Erasmus levele (1519), Thomas Müntzer prágai manifesztuma (1521), Lucas Cranach számadásai (1536-1552), a münsteri béke (1648), a moszkvai Kreml térképe (1641), a drezdai Zwinger tervrajza (1711), I. Péter cár levele Frigyes porosz királyhoz (1709), Mária Terézia írása II. Frigyes porosz királyhoz (1740), a bautzeni manufaktúra szín- és szövetmintái (1780), a Sanssouci kastély tervrajza (1744), Leibnitz tervezete a brandenburgi tudományos társaság alapítására (1700), Melchior Bauer repülőterve (1770), Goethe: Prometheus kézirata (1774), Marx levelei, útlevele (1849), az Internacionálé partitúrája (1888), Lassalle levele a könyvkiadóhoz (1860), rendőri jelentés a berlini szociáldemokrata gyűlésről, amelyen Engels is részt vett (1893), a Német Kommunista Párt röplapja (1919), a rapallói szerződés (1922), Brecht levele (1928), Wilhelm Pieck kézirata a német népfrontról (1936), a Német Kommunista Párt 1945. június 11-i felhívása, az NDK államalapító oklevele (1949. október 7.) stb. A kötetnek magyar vonatkozása is van: a 211. sz. hasonmás Kossuth 1852. évi tízdollárosát mutatja be, német fordítással Kállay István MONUMENTA RUSTICORUM IN HUNGÁRIA REBELLIUM ANNO MDXIV. Maiorem partém coll. A. Fekete Nagy, ed. V. Kenéz, L. Solymosi, red. G. Érszegi. Akadémiai Kiadó, Bp. 1979. 727 1. XXXVIII1.1 térk. (Publicationes Archivi Nationalis Hungarici II. Fontes 12.) 1972-ben emlékezett meg az ország Dózsa György születésének 500. évfordulójáról. Az ünnep irányította ismét a figyelmet az 1514-es parasztháborúra, története korszerű feldolgozásának szükségességére. Nagyobb lélekzetű monográfia 1913-ban jelent meg utoljára Márki Sándor tollából, aki Dózsa György életrajza címszó alatt a parasztháború történetét is feldolgozni igyekezett (Márki Sándor: Dózsa György. Bp. 1913. Magyar Történeti Életrajzok 29.). A második világháború utáni történetírásunk módszertani és tematikai megújulást akarva, nagy energiával fordult a gazdasági fejlődés kérdései és az osztályharc mindennemű megnyilvánulási formáinak a kutatása felé. A látszat ellenére az 1514-es parasztháború nem tartozott az ún. „hálás", gyorsan megoldható és megírható témák közé. Fekete Nagy Antal évek hosszú sorát szentelte a kitűzött cél megvalósításának, az 1514-es parasztháború korszerű monográfiája megírásának. Nagy hozzáértéssel és a tudós lelkiismeretességével gyűjtötte össze a parasztháborúra vonatkozó hazai és külföldi dokumentumokat, összeállította a felkelésre vonatkozó levéltári források regesztarepertóriomát, elkészítette a monográfiát. Művének megjelenését azonban 1969-ben bekövetkezett halála miatt nem érte meg. A Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete 1971-ben a monográfia sajtó alá rendezésével és kiegészítésével Barta Gábort bízta meg, az oklevéltár kiadásával pedig - a Magyar Országos Levéltárral közös vállalkozásban — Érszegi Gézát, Kenéz Győzőt és Solymosi Lászlót. A monográfia (alaposan átdolgozva) 1973-ban jelent meg (Barta Gábor-Fekete Nagy Antal: Parasztháború 1514-ben. Gondolat, Bp. 1973. 359 1.). Az oklevéltár hosszabb ideig váratott magára. A kiadók ugyanis úgy vélték, hogy aFekete Nagy Antal által összegyűjtött anyag olyan értéket képvisel, amely a források nagyrészt teljes szövegű és csak kisebb részben regesztakénti kritikai kiadását igényli. Az okmánytár bevezetésében a kiadók ismertetik annak az új szövegközlési módnak az alapelveit, amelynek következetes alkalmazásával teszik közzé a dokumentumokat. A közlés alapja minden esetben a forrás eredeti példánya, ettől csak akkor térnek el, ha a forrás időközben megsemmisült, vagy ha valamilyen okból kifolyólag a kiadók számára az eredeti példány hozzáférhetetlen volt. Ebben az esetben igyekeztek fényképmásolat segítségével dolgozni. Felkutatták ugyanannak a forrásnak több példányban fellelhető másolatait, változatait. A kiadásban feltüntették és a felhasználó számára rekonstruálhatóvá tették a különböző példányok szövegeltéréseit.