Levéltári Közlemények, 48–49. (1978)
Levéltári Közlemények, 48–49. (1978) - Dóka Klára: A vízügyi szakigazgatás kezdetei, 1772–1788 / 81–100. o.
92 Dóka Klára birodalmi ügynek, mint a korábbi időszakban. Sérelmezték azt is, hogy a kérdés elintézését nemcsak a Duna terjes hosszára kívánták kiterjeszteni, hanem a Szávára és Kulpára is, amit ők teljesen értelmetlennek tekintettek. Panaszolták, hogy a sóalap költségeihez minden tartomány egyenlő mértékben járul hozzá ahelyett, hogy aszerint osztanák el, amilyen hosszan a szabályozásra kerülő folyó áthalad a területen. A hajózási igazgató mindig Magyarországon tartózkodik, és így nincs áttekintése a Duna teljes hosszán folyó munkákról. Ezért semmi nem rendszeresen történik, hanem csak ott adnak segítséget, ahol már nagy probléma van. A kiadásokat csökkenteni kell. A Hajózási Igazgatóság legyen újra birodalmi szerv, amely 4 osztrák és 4 magyar állomásból épül fel. Az udvari kancellária elutasította a cseh javaslatot, 51 azonban nem teljesítette a magyar hatóságok kérését sem, akik kölcsönből kívánták a folyók szabályozásának további költségeit biztosítani. 52 Walcher külön kérésére csak azt engedték meg, hogy a korábban megkezdett part- és medertisztítást a veszélyesebb folyószakaszokon befejezhessék. Ennek költségei mindössze 6000 Ft-ot tettek ki. 53 Az 1777-ben megszervezett Hajózási Igazgatóság 1781-ben már teljesen megszűnt. Személyzetét és munkaeszközeit a magyar kamara vette át. 54 Az 1777—1781 között eltelt négy év a magyar vízszabályozás történetének fontos fejezete volt. A magyar kormányszékek irányítása alá került Hajózási Igazgatóság a Dunán elvégezte a legfontosabb parttisztítási, mederrendezési munkákat, és a folyó nagyobb részéről elkészültek az első térképek is. 55 A partok általában járhatóvá váltak, és a meder tisztítására is sor került. Átvágásokat csak a Száván és a Kulpán hajtottak végre, ami technikailag is könnyebben megoldható volt. Bár a szabályozási munka a Hajózási Igazgatóság megszűnésével nem fejeződött be, a magyar kamara nem tudta azt a támogatást biztosítani hozzá, amit a sóalap felhasználása jelentett. Még az elért eredmények is veszélybe kerültek. A partok újra bozótossá váltak, az eltorzult folyómedrek az egyszeri kotrás után ismét ki voltak téve a feliszapolódás veszélyének. A kereskedők, hajósok, a helyi törvényhatóságok vezetői kérvényekben fordultak a magyar kancelláriához, hogy a szabályozás ügyét ismét karolják fel. Majláth József fiumei kormányzó 1780. március 18-án benyújtott javaslatával a Száva és a Kulpa folyók további szabályozását szerette volna előmozdítani. Ennek érdekében újjá kívánta szervezni a Hajózási Igazgatóságot, melynek illetékessége a Dunára, Tiszára, Szávára, Kulpára, Marosra terjedt volna ki. A központot Zimonyban akarta elhelyezni, amely a déli területek kereskedelmében központi szerepet játszott. Zimony a magyar, horvát, erdélyi területekről egyaránt könnyen elérhető volt. Már ekkor felvetődött, hogy a dunai kereskedelmi utat egészen a Fekete-tengerig meghosszabítják, és akkor Zimony még inkább a központban lesz. A Száva határfolyó volt a magyar és a török fennhatóság alatt álló boszniai területek között. Majláth — korábbi tervet elővéve — azt javasolta, hogy a Bednya és Lonya patakok felhasználásával teremtsenek közvetlen kapcsolatot a Dráva és a s, Uo. 1780:1059. 5 3 Uo. 1780:980,1724. 53 Uo. 1780:2335. 54 Ember Győző: A magyarországi építészeti igazgatóság történetének vázlata. Levéltári Közlemények 1942-45. 347-348. SS A térképeket 1. OL S 12.
