Levéltári Közlemények, 48–49. (1978)

Levéltári Közlemények, 48–49. (1978) - Dóka Klára: A vízügyi szakigazgatás kezdetei, 1772–1788 / 81–100. o.

V A vízügyi szakigazgatás kezdetei (1772-1788) 8 9 A „támogatás" mibenlétéről egyelőre nem esett szó. Az intézkedésben azonban feltűnő, hogy már a helytartótanács került előtérbe — a folyószabályozási és hajózási ügyek intézésében — szemben a nagyobb műszaki múltra visszatekintő kamarával. A szabályozási munka a Száván és a Kulpán a tervezett mértékben haladt előre. A meder és a part tisztítása után elkészültek az első átvágások is. Bár a munka a helyi hatóságok támogatásával folyt, ez az együttműködés nem volt mindig harmonikus. A hatóságok sokszor a helyi érdekeket pártolták Gruber nagyobbszabású terveivel szemben. Az 1773-as árvíz alkalmával bekövetkezett elöntéseket egyértelműen a már végrehajtott átvágásoknak tulajdonították,

31 és kérték Gruber munkájának felülvizsgálását.

32 Probléma volt Walcher tevékenységével is. Bár a második divisió létrehozásakor lehetőséget kaptak arra, hogy a Tiszát és mellékfolyóit is rendezzék,

33 Walcher a dunai munkálatok miatt ezt a kérdést meglehetősen elhanyagolta. 1775-ben Bereg megye közgyűlése kérte, hogy a Tisza mellékfolyóit az ő területükön is szabályozzák.

34 Az 1770-es évek közepén — a délvidéki folyókkal szemben — már a Duna szabályozása kapott egyre nagyobb jelentőséget. A kiadásokat nem lehetett az eddigiekhez hasonlóan az állami költségvetésből fedezni. Ezért a királynő — a korábbi elképzeléseknek megfelelően — úgy döntött, hogy a só árát felemelik, abból hajózási alapot létesítenek, és ebből fedezik majd a Duna-szabályozás költségeit. A számításokat a magyar kamara készítette el. A királynő a dunai hajóút szabályozására a sóalapból évi 20 000 Ft-ot szánt.

35 Az új pénzügyi lehetőség megkövetelte, hogy a vízügyi munkákkal foglalkozó szervezeteket is átalakítsák. A második divisiót — az ausztriai részek leválasztásával ezentúl Hajózási Igazgatóságnak nevezték. Élén továbbra is Walcher József állt, ezentúl hajózási igazgató (Navigations Director) címmel. A Duna magyarországi szakaszán működő Hajózási Igazgatóság 4 állomásból épült fel: Pozsony, Buda, Dunaföldvár, Zimony kirendeltséggel. Az igazgató Budán tartózkodott, és ezzel kezdett kialakulni a korábbi divisiók helyén a vízügyi szakigazgatás központi és területi szervezete. Az új hivatalt Mária Terézia 1777. május 10-én keltezett rendeletével hozta létre. A rendelet kiadása során a királynő összegezte a Hajózási Igazgatóság feladatait.

36 Az egyes állomások élére vezetőket (igazgatókat) helyezett, akik a melléjük rendelt műszakiakkal segítették a hajósok munkáját. A rendelet megállapította, hogy a hajózás legfőbb akadályai továbbra is a malmok és a rosszul megépített hidak. Az állomások vezetői büntetést szabhattak ki a molnárokra, ha a hajózást akadályozták. Csak olyan malmokat lehetett felállítani, amelyeknek nem voltak nagy köveik, láncaik és homokzsákjaik. A hajóvontatás érdekében fontos volt, hogy a kötél mozgását semmi se akadályozza, és a meder tiszta legyen. A vontatóút számára 3-4 m széles helyet kellett hagyni, és előírták a dunai kőhidak átalakítását is. A vontatóerőt továbbra is a jobbágyok robotjából kívánták biztosítani, de ha a folyómeder vagy a part tisztításához valaki bérmunkára jelentkezett, lehetőség volt alkalmazására. 31 OL A 39. 1775:1621. 3 a

Uo. 1776:1090. 33

Uo. 1772:5214. 34

Uo. 1775:2033. 3 'Nagy István i. m. 1971. 212. 3í

OLA39. 1777:3609.