Levéltári Közlemények, 48–49. (1978)

Levéltári Közlemények, 48–49. (1978) - IRODALOM - Komjáthy Miklós: Jakó Zsigmond: Irás, könyv, értelmiség. (Tanulmányok Erdély történelméhez) Bukarest, 1976 / 284–288. o.

284 Irodalom kiadványokban publikálják. 1974 elején a központi és területi levéltárakban 400 személy dolgozott, ebből 157 egyetemi végzettséggel. Talán hasznos lett volna itt megemlíteni, hogy ebből hány rendelkezik tudományos fokozattal. A levéltárak őrizetében levő iratanyag 150 000 iratfolyóméter, a levéltárak gyűjtőkörébe 1500 szerv tartozik. (A 6. lapon olvasható 150 000 szerv nyilván elírás.) Bőven olvashatunk a bevezetésben a levéltárak segédletkészítési munkáiról, az alapleltárakról, az ismertető leltárakról, a fondjegyzékekről, a tematikai segédletekről és az Országos Levéltár 60 köteten már túllépett segédletsorozatáról. Ez utóbbiról szívesen olvastunk volna néhány közelebbi közlést az Országos Levéltár címszónál is. A levéltárak tudományos kiadványmunkáját a forrásközlésen, a történeti statisztikán, a levéltártörténeten, igazgatástörténeten és a helytörténeten keresztül ismerhetjük meg. Olvashatunk a két levéltári folyóiratról, a levéltárak közművelődési munkájáról (a fontosabb kiállításokról), az iratanyag népgazdasági felhasználásáról, a kutató és ügyfélszolgálatról, a levéltári könyvtárakról, a nemzetközi kapcsolatokról, a Kulturális Minisztérium Levéltári Osztályának szervezetéről, hatásköréről és a levéltáros képzésről. A levéltári szervezet összefoglaló értékeléseként a bevezetés kiemeli, hogy a magyar levéltárügy felszabadulás utáni szabályozása megteremtette a feltételeket a társadalmi átalakulás követelményeinek megfelelő, hivatásszerű feladatok elvégzéséhez. Lehetővé tette az iratanyag begyűjtését, szakszerű kezelését, az alapelvek egységesítését, a segédletek közzétételét. A levéltárak kiadvány- és közművelődési munkája a legkülönbözőbb utakon bontakozott ki, tudományos munkájuk a társadalmi igényeket igyekezett kielégíteni. Bevezetés nemcsak a kötethez, hanem minden levéltárcsoporthoz készült. Kivételt sajnos a központi levéltárak képeznek, melyekről mindössze három összefoglaló sort olvashatunk (19. L). Több teret kaptak a területi (44-45.1.) és a szaklevéltárak (153-154.1.) elé írt bevezetések. Itt a területi levéltárak szervezetéről, munkájáról, illetve a szaklevéltárak létrejöttének körülményeiről és tevékenységéről olvashatunk. Az egyes levéltárakról szóló ismertetéseket a levéltárak igazgatói írták. Érződik, hogy nemcsak a már eddig ismert adatokat dolgozták fel, hanem újabb - levéltár- és közigazgatástörténeti - kutatásokat is végeztek. Ugyanez vonatkozik a fent említett bevezető tanulmányokra is. A 44-47. lapon pl. igen jó áttekintést kapunk a megyei és városi közigazgatás fejlődéséről. A kalauzt hét kép egészíti ki; egyrészt levéltárakról (az Országos Levéltár és a Heves megyei Levéltár épülete, a Győr-Sopron megyei 2. sz. Levéltár, Sopron, kiállítása), másrészt iratokról (Hunyadi János címereslevele 1453; a Függetlenségi Nyilatkozat 1849; a tihanyi alapítólevél 1055; Luther végrendeletének részlete). Nem a kötet hibája, inkább a rohamos fejlődést mutatja, hogy a kalauz elkészítése és megj'-'aése óta több adata már időszerűtlenné vált. Megváltozott pl. az Új Magyar Központi Levéltár : с; ezete (36-37.1.), a Fejér megyei Levéltárnak már van filmleolvasója és másoló gépe (91.1.), és sajnos — nem indult meg 1976-tól az ötéves levéltáros képzés (14.1.). összefoglalva az elmondottakat, igen jól használható, színvonalas kalauzt kap kezébe az olvasó. Azí szeretnénk remélni, hogy nem sokáig várat magára a magyar nyelvű, nagyobb példányszámú kiadás sem. Kállay István JAKÓ ZSIGMOND: ÍRÁS, KÖNYV, ÉRTELMISÉG (TANULMÁNYOK ERDÉLY TÖRTÉNELMÉHEZ) Bukarest, 1976. Kriterion Könyvkiadó. 3741. 241. Számadásnak szánta a szerző számos tanulmányát összhangzatos egységbe foglaló kötetét. Annak ajkáról, aki a tudományos haladás egyik előfeltételét a folytonosságban látja, emberi és történelmi hitvallásként hangzik, hogy több mint négy évtizeddel a tudományos pályán indulása után, rég porló professzorainak, s a még vele együtt kortársként munkálkodóknak, s azoknak, akik tőle tanulták, amit ő tanult mestereitől, s amit ő magas szinten folytatott, tanítványainak, és túl e szűkebb körön, az erdélyi, magyarországi és szerte a világban szétszórt magyar olvasóinak, kíván bizonyságot tenni e kötetével, életműve legsajátabbnak érzett eredményével arról, miképp sáfárkodott a rábízott talentumokkal. A három nagy szakaszra és 18 fejezetre oszló hatalmas kötet színes-változatos mondanivalóját egy központi kérdés, írás és társadalom viszonyának vizsgálata fogja össze. Súlyos problémákat komplex