Levéltári Közlemények, 48–49. (1978)
Levéltári Közlemények, 48–49. (1978) - Sashegyi Oszkár: Az Országos Levéltár személyzeti viszonyai a XX. század elején, 1903–1922 / 23–43. o.
26 Sashegyi Oszkár azokat az ügyeket, amelyekről Pettkó ezt be is vallotta, más előadóknak osztotta ki, ő maga pedig minden ügyet revideált. A Pettkó-ügy később mégis kellemetlen fordulatot vett. Prágában 1902 novemberében oklevélhamisításért két évi börtönbüntetésre ítéltek egy Müller Alajos nevű ügynököt s a bűnügy során kiderült, hogy Müllernek bizonyos magyarországi kapcsolatai is voltak. Hamis oklevelek alapján több cseh polgári család számára igazolást szerzett arról, hogy magyar nemesi ősöktől származnak. Ezáltal csorba esett az igazolást kiadó magyar belügyminisztérium és szakvéleményező szerve, az Országos Levéltár tekintélyén. Emiatt a minisztérium 1904-ben fegyelmi eljárást megelőző vizsgálatot indított Pettkó ellen, aki a szóban forgó nemességigazolási ügyek előadója volt az Országos Levéltárban s akiről az is kederült, hogy Müllerrel személyi kapcsolatot tartott fenn. E vizsgálat ugyan bizonyos okokból megakadt, de miután Pettkó ellen újabb vádak merültek fel, a miniszter 1910-ben új vizsgálatot rendelt el s annak lebonyolításával Csánkit bízta meg. Az eredmény Pettkóra nézve terhelő volt. Ezt követően az ügy a belügyminisztérium fegyelmi bizottsága elé került, s annak javaslatára a miniszter Pettkót 1913 januárjában megfosztotta állásától. 9 Az Országos Levéltár helyzetét hátrányosan befolyásolta az a tény is, hogy Óváry nyugalomba vonulását követően az utódlás kérdése a kulisszák mögötti huzavonák miatt hosszú ideig nem jutott dűlőre. Csánki ekkor már maga szeretett volna főlevéltárnok lenni s e törekvésében tekintélyes pártfogókra támaszkodhatott. Andrássy Gyula végül mégis a rangidős Tasnádi Nagy Gyulát terjesztette fel kinevezésre, s az uralkodói kinevezés 1909 január 22-én meg is történt. 1 ° Tasnádi, amikor másfél évi helyettesítés után végre megkapta a főlevéltárnoki rangot, úgy érezte, hogy Csánki felett győzedelmeskedett. Azt kellett azonban tapasztalnia, hogy Csánki továbbra is a háta mögött tartja a kapcsolatot a minisztérium elnökségével s informálja azt a Levéltár ügyeiről és személyeiről, sokszor kedvezőtlen módon. Csánki ugyanakkor a minisztertől közvetlenül, Tasnádi megkerülésével kapott megbízatásokat s ezekre hivatkozva alig vett részt a Levéltár munkájában. így 1908 óta az Ausztria és Magyarország közötti vitás határkérdés történeti előzményeit kutatta, 1910-ben pedig szinte egy teljes évig jóformán mást sem csinált, csak a Pettkó-üggyel foglalkozott. Amikor Tasnádi 1911-ben a Levéltár személyzetéről és munkásságáról írott beszámolójában e problémákat felvetette és Csánki levéltári munkáját kedvezőtlenül minősítette, a minősítés mellé Bosnyák államtitkár, Csánki pertu barátja, odaírta: „Legkitűnőbb ember a levéltárban". 1 J Tasnádi főlevéltárnoki működését az áldatlan személyi viszonyok igen megnehezítették. Az a tény pedig, hogy felülről támogatás helyett inkább a bizalmatlanság légkörét tapasztalhatta, végképp el kellett hogy keserítse. A bajok egyik fő forrása az a szerepkör volt, amit a Levéltár még Pauler idejében bizonyos közjogi ügyekben kapott, s amelynek következtében az első évtizedek lendületes levéltári munkája egyre inkább háttérbe szorult. Tasnádi így ír erről egy 1908. évi felterjesztésében: „. . . a személyzet idejének és munkaerejének (még pedig a legjobb erőknek) több mint háromnegyed részét egyfelől az országos községi törzskönyvbizottsági 9 OL K 148. - 1920- 14 -232. ,0 OLK148.-1909-5-28. ' 'OLK 148. - 1911 - 14 -6173 (6742).
