Levéltári Közlemények, 48–49. (1978)
Levéltári Közlemények, 48–49. (1978) - Koroknai Ákos: A Vasárnapi Munkásképző Bizottság működése és György Aladár szerepe a munkásművelődésben : adalékok a dualizmuskori közművelődés történetéhez / 165–194. o.
A VMB működése és György Aladár szerepe a munkásművelődésben ni Létrehozásukat legalább oly fontosnak tartotta, mint Széchenyi a polgári kaszinókét. A népművelői munka céltudatosságát hirdette meg egységes és egyszerű szervezeti formák közepette. Ebben jelentős szerepet szánt a rendszeres előadásoknak, melyek a közművelődési tevékenység alapját kellett hogy képezzék. A hallgatóság megnyerésének legfőbb eszközéül — legalábbis kezdetben — a gyakorlati ismeretek nyújtását ajánlotta. Eltérően bizottsági társaitól, szerinte nem létezett kényes téma, csak rossz előadó, ,,mert nincs oly kérdés, amelyről kellő alakban és kellő előkészítés mellett a nép előtt nem szólhatnánk. S bizonyos fokig mindent tudatni kell velők." Olyan előadókkal számolt, akik a tudomány eredményeit közérthető formában az igazság megcsorbítása nélkül — ha kell, akkor a felsőbbfokú elemi oktatás szintjén - közvetítik. György Aladárnál fontos szerep jutott az előadóknak, az előadói képességeknek. Az előadások élénkítésére különféle segédeszközöket ajánlott. Elégedetlen volt a Vasárnapi Bizottság munkájával, a tárlatlátogatások szervezésével, „mert múzeumaink csak a tudósok számára valók". A tömegkultúra problémáját vetette fel, hogy a múzeumi hálózat nem a közművelődésre hangolt, és a múzeumlátogatók műveltségi szintje és a kiállított tárgyak értékeléséhez szükséges ismeretanyag mennyisége között áthidalhatatlan ellentét feszül. Emiatt követelte a kiállításrendezési elvek megváltoztatását. Az érzelmi nevelést a hazafias neveléssel kötötte össze. A közös rendezvényeket főként a „nemzetiségek által elözönlött" vidékeken tartotta szükségesnek, ahol „a népiskolában tanult magyar szó is elvész, ha a magyar dal nem jő segítségére s ezzel az édes melankóliával nem erősítjük meg azt a ma már fájdalom! - kiveszésnek indult tudatot, hogy e földön (ti. Magyarországon) nincs és nem is lehet más, mint magyar, habár megoszlunk és itt-ott pl. oláhul beszélő magyarra vagy zsidó vallású magyarra, kiknek mindenike, mert nem az egyesítő kapcsot kereste, hanem azt hangsúlyozta, ami a magyart elválasztja a magyartól, idegennek kezdi érezni magát". A magyarság primátusának ideológiájától tehát György Aladár sem tudott szabadulni. A nacionalizmus fogva tartotta. Állásfoglalásán átsütnek a hivatalos ideológia érvei. Kifejtett nézetei bizonyítják, hogy politikától független népművelés nem létezett, amint képzelte. Az önművelésre támaszkodó népművelés jelentőségét felismerve szorgalmazta az olvasást, a népkönyvtárak anyagának felfrissítését és a tömegkultúra szolgálatába állítását. György Aladár 1895-ben (!) felvetette egy olyan irodalmi vállalkozás megindítását, „melyben a leghíresebb és legjobb előadók egyes a munkásosztály által is teljesen élvezhető dolgozatai közöltetnének". A Munkás Füzetek György Aladár az 1895-ben kidolgozott népművelési programját 1898-ban változatlanul ismételte meg. Az alapelvek azonossága mellett a programhoz újabb javaslatot is mellékelt „Munkások olvasmányai" címen, ami engedményekre utal. (L. a Függeléket.) Az átfogó népművelési koncepció kidolgozásáról lemondott. A népművelést már csak a munkásművelődésre korlátozta. Javaslata éppen ezáltal az első olyan dokumentum a munkásművelődés köréből, ami arra utal, hogy a kérdéssel az államigazgatás is foglalkozott. 26 26 OL - K 232 - 1899 - 2 - 6797: György Aladár bizottsági tag előadói javaslata. Munkások olvasmányai, 1898. nov. 12 Levéltári Közi. 77-78.
