Levéltári Közlemények, 48–49. (1978)

Levéltári Közlemények, 48–49. (1978) - Koroknai Ákos: A Vasárnapi Munkásképző Bizottság működése és György Aladár szerepe a munkásművelődésben : adalékok a dualizmuskori közművelődés történetéhez / 165–194. o.

176 Koroknai Á kos A György Aladár-féle népművelési koncepció Bár az Országos Népművelési Tanács nem alakult meg, ötlete mégis alkalmat adott György Aladárnak általános népművelő-módszertani elvei kifejtésére, amelyek ürügyén kritikát mondhatott kortársai felfogásáról nyugat-európai tapasztalatai alapján. György - mint láttuk - a művelt polgár tipikus alakja volt, akinek műveltsége a kor átlagos műveltségi követelményeinek megfelelt. Társadalmi helyzete, műveltségi szintje így meghatározta és korlátozta is művelődéspolitikai elképzeléseit. A művelt polgár fölényével közelített a munkásművelődés kérdéséhez, a hatalom oldaláról szólt. Mindez kifejeződik abban, hogy a munkásokat mint a nép- és munkásművelődés alanyait „emberbarátként", valójában kívülről közelíti meg. Az egyenlőtlen bánásmód így nem lehetett több, mint külső segítség. A György-féle koncepció „pótszer" volt, jellemzően kapitalista felfogás — mégha számos pozitív vonással —, amely a kapitalista társadalom számára a legolcsóbb megoldási kereste, a legolcsóbbat, hiszen a kor alapvető problémáját: az alacsony színvonalú oktatási rendszert nem szándékozta megváltoztatni. A György Aladár-féle út eleve csak félmegoldást eredményezhetett. Függetlenül a „szív és érzelemre" hatás korabeli általános polgári frázisától, mely a társadalmi feszültségek feloldására lett volna hivatott, a Györgyféle népművelési koncepció - megbukott gyökértelensége miatt —, bár felismerte és joggal hibáztatta a gyakorlatot, hogy a népművelést „a műveltebb osztályok szokása szerint" végezték, hogy az egyletekben „az úri hölgyek és a középosztály más tagjai" jelentek meg a munkások helyett. A rendkívül erősen rétegződött hazai társadalomban, az egyes társadalmi rétegek kasztszerűen különültek el egymástól, s ez az egyleti mozgalomra is rányomta bélyegét. A nagyvállalatoknál.a tisztviselők részére fenntartott ún. „tiszti kaszinókban", nünt pl. Ózdon, külön asztaloknál foglaltak helyet a vezető tisztviselők és az alkalmazottak alsóbb rétegei. Az Óbudai Hajógyárban ugyanakkor a gépüzemvezetőknek önálló köre működött. A falusi agrárnépességet hasonló viszonyok jellemezték. Az egyleti mozgalom így a kívánt célt nem érhette el, aminthogy a Szent István Társulat is hiába jelentetett meg több mint ezer népies hangvételű füzetes olvasmányt a gyenge színvonalú ponyvairodalom ellensúlyozására, a várt hatás elmaradt. Az olvasmányok nem feleltek meg a valóságos igényeknek. Hasonló volt a helyzet azzal a 3-4000 népkönyvtárral, amelyek közül „a gyakorlatban nincs száz használt népkönyvtár", amint erre György Aladár rámutatott. Ráadásul a jó szándékkal kezdeményezett népművelést dilettánsok és képzetlen népművelők végezték. A tanító volt a szellemi élet egyetlen központi szervezője, nála rendezték meg a különféle tanfolymokat, itt működtek a népkönyvtárak. A népművelést a népiskolai oktatóprogramba vonták be. Ezáltal a népművelés az iskolai képzés részévé vált, s nem tölthette be eredeti funkcióját, ti. az iskolán kívüli önművelést. Lehetetlenség volt feltételezni, hogy a népiskolába 10-12 éves korig járók a négy-ötéves képzési idő alatt valamennyi szükséges ismeretet megszerezzék. Különben sem azok „népművelése" volt a cél, akik iskolába jártak, hanem azoké, akik már befejezték az amúgy is hiányos ismereteket nyújtó iskolát. A társadalom alig néhány százaléka részesült iskolai oktatásban a 12. életév betöltése után. Az oktatás megreformálása helyett azonban György inkább a művelődési csarnokok, vagy ahogyan nevezte: a „köznépi kaszinók" létesítésének kérdésével foglalkozott. 0