Levéltári Közlemények, 48–49. (1978)

Levéltári Közlemények, 48–49. (1978) - Koroknai Ákos: A Vasárnapi Munkásképző Bizottság működése és György Aladár szerepe a munkásművelődésben : adalékok a dualizmuskori közművelődés történetéhez / 165–194. o.

166 Koroknai Ákos Magyarországon br. Eötvös József 1867. július 3-i rendelete tett először kísérletet, hasonló céllal, „népmívelési egyletek" alakítására, amelyek működésénél a francia mozgalom lett a példa. Erre az emigrációból hazatért Türr István tábornok hívta fel a figyelmet. A felnőttoktatás ügyét Irányi Dániel és a megalakult Központi Népoktatási Kör törvénnyel kívánta rendezni. Ez azonban nem valósult meg, sőt Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter az analfabéta-tanfolyamok állami támogatását beszüntette. Ezzel a vidéki népművelés gyakorlatilag meg is szűnt. Budapesten azonban a Pesti Népmívelési Kör mellett létrejöttek olyan egyesületek, amelyek évtizedeken át tartottak népszerű felolvasásokat, előadásokat. E testületek és a vidéki irodalmi társaságok azonban elsősorban az alsóbb és középpolgárság intézményeinek számítottak. A század végén megélénkülő nemzetiségi mozgalmak szintén számos közművelődési egyesületet hoztak létre, de sem az Országos Közművelődési Tanács, sem a nemzetiségi művelődési egyesületek nem számoltak a munkássággal. A korabeli népművelésben jelentősebb szerepet töltött be az 1891-ben megalakult Szabad Lyceum, mely előadássorozatokat tartott, és amely az 1920-tól működő Szabad Egyetem jogelődjének tekinthető. A Szabad Lyceum testvéregyesületeként alakult meg 1902-ben az Erzsébet Népakadémia és az University Extension magyar változata Népszerű Főiskolai Tanfolyam (1901) név alatt a budapesti és kolozsvári egyetemek mellett. Az Uránia tudományos népszerűsítő egyesület 1897-től kapcsolódott be a népművelésbe, és 1907-től munkásgimnáziumi tanfolyamokat szervezett. Az általános műveltségi szint emelését, de elsősorban a szakképzettség színvonalának javítására tartott a Kereskedelemés Földművelésügyi Minisztérium, valamint a Magyar Mérnök- és Építész Egylet Munkástovábbképző Bizottsága szaktanfolyamokat. Az agrárnépesség „szabadoktatásban" részesítése 1904-ben kezdődött meg ismét. A Magyar Gazdaszövetség később, 1914-ben — a skandináv népfőiskolák mintájára „gazdagimnázium" elnevezéssel tartott előadássorozatokat. A vidéki népművelés kérdése azonban továbbra sem oldódott meg. Némi fellendülést az 1911-ben felállított Országos Szabadoktatási Tanács hozott, mely a VKM szűkös anyagi támogatásában részesült (a Tanács 1922-ben beolvadt a VKM egyik ügyosztályába). Bár 1900-ban a Szociáldemokrata Pártban felvetődött a munkástanfolyamok szervezése, a rendszeres oktatás mégsem valósult meg. A nevelői tevékenységhez hiányzott a képzett káderállomány, de a tanfolyamok elmaradásában anyagi okok szintén közrejátszottak. Másfelől a pártvezetés figyelmét ekkor inkább a választójogi küzdelmek kötötték le, így a munkásképzés ügye háttérbe szorult. A századfordulót követő években azonban egyre sürgetőbben jelentkezett a szakegyleti oktatás megszervezése az oktatás különféle szintjein. A párton belül fellendülő oktatás nem csupán a hivatalos iskolarendszer hiányosságait igyekezett pótolni, hanem a munkásoknak a mozgalmi életre nevelésére is irányult. A párt balszárnya ennek a mozgalmi oktatásnak a megvalósításáért következetesen küzdött. A századforduló elején azonban a szociáldemokrata munkásképző tanfolyamok korábbi hiánya folytán keletkezett űrt töltötte be a haladó tudósokat, radikális, de egyúttal a liberális polgárság képviselőit is tömörítő Társadalomtudományi Társaság, mely 1904-től rendezett munkástanfolyamokat. Ezekből a tanfolyamokból fejlődött ki 1906-ra a Társadalomtudományok Szabadiskolája. A tanfolyamokat a szervezett munkásság számára tartották (1904-ben pl. 12 tanfolyamot 2013 hallgatóval), mégis a hatás szűk körben érvényesült. A Társadalomtudományi Társaság