Levéltári Közlemények, 48–49. (1978)

Levéltári Közlemények, 48–49. (1978) - Bölöny József: Közös miniszterek - horvát bánok - fiumei kormányzók, 1867–1918 / 123–164. o.

Közös miniszterek - horvát bánok - fiumei kormányzók (186 7-1918) 127 A közös miniszterek az 1867: XII. te. 27. §-a értelmében egyik állam külön kormányzatának ügyeire sem gyakorolhattak befolyást (a közös hadügyminiszter sem avatkozhatott bele a magyar honvédelmi miniszter ügykörébe), a külön kormányok befolyása azonban kiterjedt a közös miniszterek ügykörére is. A törvény 8. § -a határozottan kimondja, hogy a közös külügyminiszter csak „mindkét fél minisztériumával egyetértésben és azok beleegyezése mellett" járhat el. Amíg tehát a magyar kormány a közös minisztériumtól (kormányzati szervektől) független volt, addig ez a „közös minisztérium" a magyar minisztériumtól is függött; nem valamilyen, a két állam felett álló egységes állam hatalmát gyakorolta, hanem meghatározott ügyekben a két államét. A Magyarország és Ausztria között 1867-től 1918-ig fennállott kapcsolatot intézményes perszonáluniónak nevezhetjük, amely ugyan erős elhajlást mutatott a tiszta perszonáluniótól a reálunió felé, ez azonban természetes következménye volt annak, hogy azonos volt a két állam mindenkori uralkodójának a személye, az ily módon fennálló perszonális unió célját pedig nem biztosíthatta az uralkodó személyes kormányzása. Ennek ugyanis az 1848: III. te. értelmében meg kellett szűnnie, szükséges volt tehát olyan intézményeket létesíteni, melyek az ellentétes érdekek kiegyenlítésével és a kölcsönös védelem megvalósításával biztosítani tudták a perszonális unió fennmaradását. Az Ausztriával közös érdekű viszonyokról szóló 1867: XII. te. 8. § -ában meghatározza a közös külügyminiszter teendőit, 9-15. § -ában megállapítja a hadügy közösségéből következő elveket, 16. § -ában a közöseknek elismert tárgyakra fordítandó költségekre vonatkozó pénzügy közösségét, 41. § -ában a közös költségek fedezésére szolgáló összegek áttételét a közös pénzügyminiszterhez és az utóbbi felelősségét ezek hováfordításáért. A közös minisztérium, illetve miniszterek felelősségének elvét már a 27. § -ában leszögezi: „Felelős lesz e minisztérium minden tagja mindazokra nézve, amik köréhez tartoznak, felelős lesz az egész minisztérium is együtt, oly hivatalos intézkedéseire nézve, melyeket együtt állapított meg." A felelősségre vonás módját az 50. §. szabályozza: „mindenik bizottságnak joga leend oly esetekben, midőn az alkotmányos törvények megsértése miatt szükségesnek látja, a közös minisztériumnak vagy e minisztérium egyes tagjának perbefogását indítványozni, s ezen indítványát írásban a másik bizottsággal is közölni. Ha a perbefogást mindenik bizottság elhatározza, vagy ha az, eltérő vélemények miatt, a fentebbiek szerinti szavazó ülésben többséggel elhatároztatik: e határozat azonnal jogérvényesnek tekintendő." A per bírósága megalakításának módozatait az 51. §. írja elő. Az eljáró bíróság ugyanúgy tizenkét személyből áll, mint a magyar miniszterek felett ítélkezni jogosult bíróság. Ennek a politikai felelősségen túlmenő jogi felelősségre vonásnak az alkalmazására azonban éppoly kevéssé került sor a közös miniszterekkel szemben, mint ahogyan nem vont felelősségre a parlamenti bíróság magyar minisztert sem. A közös minisztérium három tagja közül a törvény csak a közös külügyminisztert, valamint a közös pénzügyminisztert és ezek feladatkörét említi meg. A közös hadügyminiszterről, mint ilyenről, külön nem beszél. A törvény ekkénti fogalmazásának természetesen nincs különösebb jelentősége, mert már a hadügy közösségéből következik, hogy ezeknek az ügyeknek az élén is egy közös miniszternek kell állnia. Mégis az első delegáció 1868. január 29-i ülésén, amikor Ghyczy, Kerkapoly és társai, általában a Deák-párt, a közös minisztériumot interpellálták, miért nevezi magát törvényellenesen birodalmi minisztériumnak és miért nem tartatik