Levéltári Közlemények, 47. (1976)
Levéltári Közlemények, 47. (1976) 1. - Tömöry Márta: Thallóczy Lajos és az Országos Levéltár / 25–60. o.
30 Tömöry Márta kis könyvtára növelésére. Szinte elképzelhetetlen, hogy jutott a sok gyaloglás, ideoda rohangászás közben még tanulmányaira, az egyetem látogatására is ideje. II. éves egyetemi hallgató korában, talán a szükség is sürgette — de főképpen az alkalom, Pauler levéltári pályázati felhívása —, hogy a Levéltárba felvételét kérje. Ez az az időszak, amikor Pauler hozzáfogott beosztottjai összeválogatásához. 1877-ben a tervbevett 4 levéltári osztályt szervezte, s a tudományos — fogalmazói — karhoz neves, fiatal történetírók toborzását kezdte el. Pauler ekkor még meglehetősen gyengén állt szakemberek dolgában, mert csak Jakab Elek s Óváry Lipót 18 jöhettek számításba, mint tudományos munkatársak — Török János Pauler kinevezése előtt röviddel, 1874-ben halt meg. (Ide kívánkozik, mert igen jól jellemzi nemcsak Török Jánost, hanem az akkori levéltári állapotokat, Thallóczynak későbbi, de jó szemmel írt feljegyzése: „Az öreg Török János 19 régi érdemeiért nyerte el a levéltárnokságot, 1867-ben sine cura volt az neki s hatásköre csak a Regnicolaris Archívumra terjedt ki. Ketten: ős a vén Slezák, egy vén, a Bachkort végigvitézlett tót szolgával őrizték azokat az iratokat, amelyeket az ifjú Kovachich az absolutizmus idején megmentett. Ő szóba sem jöhetett már, mint az új levéltári institúció főnöke. Thalyt emlegették, szóban volt Horváth Mihály kedvence: Fraknói is..." Tulajdonképpen Thallóczy egy hónappal előbb 1877 februárjában, azaz másodéves egyetemi hallgató korában a belügyminiszterhez intézett kérvényben kért levéltárosi állást, amire azonban — levéltárosi vizsga hiányában — nemleges választ kapott. Ezután Paulert kereste meg, s kérte, tűzzön ki számára a levéltári meghirdetett állásra levéltárosi vizsgaterminust. Ezt a lehetőséget március 5- és 7-ére meg is kapta, szó- és írásbeli vizsgán igen jól megfelelt. Ezután adta bekérését a fogalmazói állás elnyerése iránt. E másodszori próbálkozása is sikertelenül végződött. Ugyanis más pályázó is volt: Nagy Gyula, a Nemzeti Múzeumban dolgozó levéltáros. Természetesen ő nyerte el a meghirdetett állást. Egyébként, mint Pauler a belügyminiszterhez küldött, a pályázókat értékelő végső jelentésében írja: mindenben nagyobb tehetség Thallóczy, több a tudása, de mert Nagynak van némi paleográfiai gyakorlata, ezt figyelembe kellett vennie. 20 Pauler azonban nem nyugszik bele, hogy az igen megfelelőnek talált fiatal embert elveszítse. Még 1877-ben egy szerényebb díjazású hivataltiszti 18 Óváry Lipót (1833—1919) történetíró, levéltáros. A szabadságharc bukása után olaszországi levéltárakban kutat, 1876-tól az ÓL tisztviselője. 1904—8. között főlevéltárnoka, miniszteri tanácsosi címmel megy nyugdíjba. 19 Török János (1807—1874) publicista, végül levéltáros. A 30-as években mezőgazdasági kérdésekkel foglalkozott, később több napilap szerkesztője, 1866-ban otthagyja az újságírást, kinevezik levéltárnokká. 20 Pauler ekkor a következőket jelentette főhatóságának: 140/1877. sz. „Thallóczy Strommer Lajos és Nagy Gyula 1877. március 5. és 7-én letette a szabályszerű történelmi és palaeographiai írás- és szóbeli vizsgát. Mindkettő nyereség volna az Országos Levéltárra nézve és nem könnyű a választás, kit ajánljak első helyen. A latin nyelvet mindkettő bírja. A történelemben Thallóczy kétség-, telenül alaposabb, szélesebb látókörű Nagy Gyulánál. A latin palaeographiában Nagy Gyula sokkal jártasabb és gyakorlottabb Thalloczynál. Egyik sem jogvégzett, bár Thallóczy Strommernek sokkal több jogi ismerete van, mint Nagy Gyulának. írása mindkettőnek jó, talán Nagy Gyulának még jobb, míg Thallóczy Strommernek a nyelvismerete látszik többnek. Egészében véve Thallóczy Strommer hasonlíthatatlanul nagyobb tehetség Nagy Gyulánál, s az irodalomban szép jövőt jósolnak neki. Történelmi dolgozata oly helyes ítélettel van megírva, minőt sok régi, hírneves író munkáiban is hiába keresünk. Nem is kételkedem, hogy egy évi gyakorlat után a palaeographiában is el fogja érni, ha túl nem szárnyalja Nagy Gyulát. De a szóban forgó alsóbbrangú hivatalnál — melynél a genialitás éppen nem elsőrangú kellék, — a palaeographiai ismeret oly foka nagy fontosságú, s ez okból — de csakis ez okból, bátor vagyok első helyen Nagy Gyulát, Thallóczy t pedig második helyen ajánlani. (Az aláhúzás Pauleré.) OL 704/1877. sz.
