Levéltári Közlemények, 47. (1976)

Levéltári Közlemények, 47. (1976) 2. - FORRÁSKÖZLÉS - Chastain, James: Iratok Franciaország magyarországi politikájának történetéhez 1848-ban / 269–294. o.

278 James Chastain A magyarok egyetlen reménye a frankfurti parlament, Anglia és Franciaország közös együttérzése volt. Magyarország súlyos problémája az volt, jelentette Bernays, hogy nem volt szilárd polgársága, amely támasza lehetett volna a forradalomnak.

31 Bernays „ des pouvoirs d'une certaine étendue" kifejezése arra utalt, hogy az ő célkitűzései sokkal messzebbmenőek voltak annál, hogy napilapokban cikkeket helyezzen el. Valószínűnek látszik, hogy tárgyalt Magyarországnak a Habsburgok fegyveres erejével szemben való megvédéséről, s arra a következtetésre jutott, hogy a magyarok egymagukban képtelenek lennének győzelmet aratni. Magyarországnak a fennmaradáshoz hathatós külső segítségre van szüksége: „általános világégésre" vagy isteni beavatkozásra.. Bernays később azt hangoztatta, hogy magyarországi küldetésével sokat ártott a Habsburg-háznak. „Elveszíteni magát Ausztriát, megbuktatni saját maga által: ez volt az egyetlen eszköz ahhoz, hogy Itáliában engedményeket lehessen kicsikarni, — s én minden lehetőt megtettem, hogy ezeket az eszméket a kormánynál érvényesítsem" — írja.

32 S hogy kapcsolatait a magyarokkal valóban sokáig megtartotta, bizonyítja a bécsi forradalom előestéjén írott, Batthyányval való találkozásáról és a volt magyar kancellárián működő magyarokkal való szoros érintkezéseiről tanúskodó jelentése — s az a körülmény, hogy Batthyány perében Pulszky Bernays-val való kapcsolatait is terhére rótták fel. * A történészek általában egyetértenek abban, hogy Franciaország 1848-ban sem nem akart, sem nem volt képes harcolni. A. J. P. Taylor érvekkel bizonyította, hogy a franciák kizárólag belpolitikai okokból ítélték e) a bécsi kongresszus rendszerét és tették meg magukat a népek pártfogóinak az egyeduralkodókkal, a nemzetiségének a legitimitással szemben. „A kijelentések az érzelgős idealizmus frázisai, a tettek a reálpolitika megnyilvánulásai. Maga e szó, bármilyen különös is, német, a gyakorlat azonban francia. Ugyanis, míg a németeknek csupán egyetlen reálpolitikusuk volt Bismarck személyében, a franciáknak nem is volt másuk, mint reálpolitikusuk."

33 A hazai állapotok, magyarázta Lamartine, lehetetlenné tették Franciaország számára azt, hogy növelje a szabadságukért küzdő elnyomott népek megsegítését. A burzsoáziának a kommunizmustól való rettegése megbénította Franciaországot, és a francia hadsereget a belső rend megőrzése teljesen lefoglalta. A francia pénzügy siralmas állapotban volt; még a belső kiadásokat sem volt képes fedezni. Elsősorban a gazdasági válság idézte volt elő a forradalmat, és a végzetes júniusi napokat és a párizsi polgárháborús állapotot az ateliers nationaux, valamint az ötven centime-es adó ügyetlen megoldási kísérleteinek egyenes folytatásaként lehet tekinteni. Franciaország 1848-ban katonailag erőtlen és csődbejutott volt.

34 A hagyományos történeti kép egész sor tagadhatatlan tényen alapszik. A vörös veszedelemtől való félelem 1848-ban fontos szerepet játszott. Konzervatív szellem kerítette hatalmába a francia politikát, miután a júniusi vérontás előestéjén Cavaignac került uralomra. A porosz ügyvivő jelentései, különösen szeptemberben és októberben Franciaországban legitimista-monarchista hangulatról számoltak be. A Cavaignac-kormány éppen úgy, mint hónapokkal később Louis Napoleon, érdekelt volt abban is, hogy Rómában IX. Piust visszahelyezze az őt „jog szerint megillető" méltóságba, és felszámolja az „anarchiát" abban a városban, mely a pápát menekülésre késztette. Ezzel szemben viszont a februári forradalom főbb eszményei a következők voltak: a társadalmi osztályok kibékülése, együttműködés a tőke és a munka között, szocializmus és kereszténység társulása, szilárd meggyőződés afelől, hogy a történelem a szabadság története, hogy a nép végső győzelme elkerülhetetlen, s hogy a világban a döntő erőt az eszmék jelentik. Bastide-hoz hasonlóan a publicisták elsőrendű fontosságot tulajdonítottak a közvélemény befolyásolásának. A viszonylag vértelen februári és márciusi „győzelmek" Rudolf Stadelmann-tól ismertetett olyan eufóriát idéztek elő, amelynek alapja az a bizonyosság volt, hogy a jövő ígérete a szabadság.

35 A tudományos realizmus képviselőitől mint Cavour, Marx, Engels és Bismarck eltérően, 1848 nemzedéke utópista idealista volt anélkül, hogy világos elképzelése lett volna a hatalom és a reálpolitika természetéről. 1848 őszén Bastide sem levert, sem csüggedt nem volt. Teleki ezt mondta Pulszkynak: „Ő [Bastide] felismerte ügyünk igazságos voltát és meg van győződve róla, hogy Magyarország győzni, 31 Uo. 32 Bernays a Külügyminiszterhez, St. Louis, Mo., 1849. február 23. (Vö. 27. jegyz.) — Iratok 4. Vö.: Károlyi Árpád: Németújvári gróf Batthyány Lajos első magyar miniszterelnök főbenjáró pöre. II. k. Budapest, 1932. p. 67. 33 Taylor i. m. (Italian Question) p. 6. 34 Legújabban Jenn'mgs i. m. (France and Europe) tárgyalja. 35 Rudolf Stadelmann, Soziale und politische Geschichte der Revolution von 1848 (München, 1948).