Levéltári Közlemények, 47. (1976)

Levéltári Közlemények, 47. (1976) 2. - Sashegyi Oszkár: Az Országos Levéltár személyzete, 1874–1903 / 217–245. o.

240 Sashegyi Oszkár sanak maguk kiképzésére s arra, hogy a levéltári fogalmazói vizsgára felkészülhessenek. Gyakornoknak csak olyan, 30. életévét még be nem töltött fiatalembert vettek fel, aki az egyetem jogi vagy bölcsészeti tanfolyamát már elvégezte és a latin nyelvet olyan mértékben bírta, hogy bármely prózai szöveget szótár segítsége nélkül megértett. A gyakornok legalább három hónapig ingyen gyakornokoskodott, s csak ez idő alatt ha minden tekintetben bevált, kaphatott az Országos Levéltár átalányából bizonyos összeget.

69 így pl. Szamota István számára, aki 1892 májusától kezdve Tagányi irányítása mellett a diplomatikai osztályban működött, fó'nöke teljes megelégedésére, Pauler, buzdításul és megtartása érdekében, augusztustól kezdve évi 300 forint kifizetésének engedélyezését kérte a minisztertől, amihez az hozzá is járult. Megtartani mégsem sikerült Őt, mert miután két és fél évi gyakornokoskodás után sem nevezték ki, a Nemzeti Múzeumnál viszont 1894. október 1-vel múzeumi segédőri kinevezést kapott, a Levéltárnál a gyakornokságtól való felmentését kérte s ezt megkapva eltávozott.

70 Hogy hasonló esetek gyakrabban meg ne ismétlődjenek, az 1895. évi költségvetésben rendszeresítettek egy fogalmazógyakornoki állást, évi 500 forint fizetéssel. Két évvel később pedig, az 1897. évi költségvetés parlamenti tárgyalásakor, Eötvös Károly és Thaly Kálmán is interpellált a fogalmazógyakornoki állások szaporítása érdekében. Thaly már ezt megelőzően többször szóvá tette a képviselőházban, hogy az országos levéltári rendező munkák lassan haladnak. Neki különösen a kamarai ún. lymbus rendezése volt szívügye, mert ebben az anyagban a Rákóczi-szabadságharc korára vonatkozó sok értékes forrás lappangott. Később azt állította, hogy Pauler az Ő egyik felszólalása következtében bízta meg a személyzet egy részét azzal, hogy a lymbust évek szerint rendezze. Thaly ugyan azt javasolta, hogy megbízható idősebb embereket, latinul értő nyugdíjas tanárokat és papokat alkalmazzanak napidíj mellett e munka elvégzésére, Paulernek azonban aggályai voltak hivatali esküt nem tett embereknek a Levéltárban való alkalmazása tekintetében. 1897 januárjában, a költségvetés vitája során, először Eötvös Károly szólalt fel az Országos Levéltár ügyében. Létszámszaporítást kért s a rossz előmeneteli viszonyok miatt bizonyos időközönkénti automatikus fizetésemelést. Az interpellációra Latkóczy Imre belügyminisztériumi államtitkár azzal válaszolt, hogy Pauler sohasem kért létszámszaporítást a minisztériumtól, s hogy „néma gyereknek az anyja se érti a szavát". Thaly erre azzal replikázott, hogy „Pauler Gyula, amilyen nagy tudós, épp annyira szerény ember is és különben is jól tudja, hogy a pénz Önöknek először a választásokra és más politikai célokra kell és kegyelemmorzsa csak, amit hellyel-közzel a tudománynak odadobhatnak, hogy tessék-lássék valami". Perczel Dezső' belügyminiszter ezután kijelentette, a legnagyobb örömmel veszi „az Országos Levéltárnál esetleg általam javaslatba hozandó személyszaporítás iránt" megnyilvánuló áldozatkészséget.

71 A vita ezzel lezárult, s eredményeképpen az 1898. évi állami költségvetési törvény az Országos Levéltárnál 3 új, évi 500 forint „segélydíjjal" javadalmazott levéltári fogalmazógyakornoki állást és 1, évi 300 forint fizetéssel, 120 forint lakpénzzel és 50 forint ruhailletménnyel járó hivatalszolgai állást rendszeresített. Ezáltal a gyakornokok számára háromra, a hivatalszolgáké pedig végre a véglegesnek tervezett hatra emelkedett. 69 A m. kir. Országos Levéltárra vonatkozó, máig is érvényes törvények és rendeletek. Bp 1884. 24—25 1. 70 OLY 1. — 1892 —

II.— 5. 71 Levéltári vita az országgyűlésen. Magyar Könyvszemle 1897. 57—83 1.