Levéltári Közlemények, 46. (1975)
Levéltári Közlemények, 46. (1975) 1. - Kubinyi András: Királyi kancellária és udvari kápolna Magyarországon a XII. század közepén / 59–121. o.
84 Kubinyi András azok is kötelesek voltak tanácsot adni. 214 Az ellenkirályokkal, valamint a külföldi ellenfelekkel háborúskodó III. István 215 közvetlen elődeinél jobban rá volt szorulva főemberei beleegyezésére. Elképzelhetetlennek tűnik tehát, hogy amennyiben elődei általában kikérték az egyházi és világi főemberek tanácsát és beleegyezését, ez épp III. István alatt csökkent volna minimálisra. A kérdés persze az, hogy a beleegyezésre utaló szavak mennyire fedik a valóságot, és esetleg nem csupán a királyi jegyzők által külföldről átvett és tartalmatlan formulák. Nem zárhatjuk ki ugyanis ennek a lehetőségét, hiszen Freisingi Ottó szavai a magyar király teljhatalmáról annak ellenére, hogy részletesen beszél a magyarok gyakori tanácskozásairól 216 alkalmat adtak arra, hogy az irodalom egy részében a magyar uralkodó hatalmát az ázsiai nomád népek nagy kánjaiéval hasonlítsák össze. 217 A valóságban azonban a király rá volt szorulva a főemberek hozzájárulására, ami az 1123-as orosz háború idején vált nyilvánvalóvá, amikor a „principes Hungarie" tanácsot tartva megtagadták az ostrom folytatását és hazavitték a sereget. 218 A XII. század tényleges értékelésében Molnár Eriknek adhatunk igazat, aki szerint „a politikai hatalmat az uralkodó osztály felső rétege, a király és a nagybirtokosok... együttesen gyakorolták, egymáshoz való viszonyukban nem a hatalom-megoszlás jogi szabályozása, hanem a hatalom tényleges megoszlása alapján." 219 így a consensus, illetve consilium formulák" tényleges jelentőségét elfogadhatjuk, annál is inkább, mert hiszen többnyire felsorolják a beleegyezést nyilvánító urakat: a király környezetében éppen található püspököket és comeseket, ugyanazokat, akik más oklevelekben tanúként fordulnak elő. Az oklevél kiállításánál, illetve az abban foglalt jogi aktusnál jelenlevő tanúk egyetértését az általuk tanúsított üggyel nem lehet kétségbe vonni. XIV. k. (idézve fenn, 169. j.) 344—347. — Michael Mitterauer, Ständegliederung und Länder typen, (Herrschaftsstruktur und Ständebildung. Beiträge zur Typologie der österreichischen Länder aus ihren mittelalterlichen Grundlagen, Band 3, Wien, 1973) 123—124. 214 Vö. pl. Otto Brunner, Land und Herrschaft. Grundfragen der territorialen Verfassungsgeschichte Südostdeutschlands im Mittelalter, Brunn —München —Wien, 1942 2 , 301^-305. — Heinrich Mitteis, Lehnrechtund Staatsgewalt. Untersuchungen zur mittelalterlichen Verfassungsgeschichte, Weimar, 1958, 59, 532. — Robert S. Lopez, Naissance de l'Europe, Paris, 1962, 344. — Émile Lousse, La société d'ancien régime. Organisation et représentation corporatives, I. k. Louvain 1952, 75—78. 315 Ld. az adatokat pl. Deér József, A magyar törzsszövetség és patrimoniális királyság külpolitikája, Kaposvár, 1928, 136—148. 216 Gesta Frederici I, 33. (a 112. j.-ben idézett kiadás, 192, 194): „...nullám rem magnam sine crebra et longa consultatione adgrediuntur... ad curiam regis sui, singulis ex primoribus sellam secum portantibus, conveniunt ac de sue rei publice statu pertractare et discutere non negligunt... Nulla sententia a principe, sicut aput nos moris est, per pares suos exposcitur, nulla accusato excusandi licentia datur, sed sola principis voluntas aput omnes pro ratione habetur." 217 Josef Deér, Heidnisches und Christliches in der Altungarischen Monarchie, Acta R. Univ. Hung. Francisco-Iosephinae, Szeged, 1934, 106—-107. —• Peter von Váczy, Die erste Epoche des ungarischen Königtums, Pécs, 1935, 37—38. — Horváth János, Középkori irodalmunk székesfehérvári vonatkozásai (Székesfehérvár Évszázadai 2. Középkor, szerkesztette Kralovánszky Alán, Székesfehérvár, 1972 ) 123—127 a Freisingi Ottó-féle leírás patriarkális tanácskozási jellegét emeli ki, és ennek keleti párhuzamaira mutat rá. Nem fogadja el azonban a Deér által kiemelt despotikusnak tűnő vonásokat (i. m. 125. o. 6. j.), és ezt inkább a katonai demokrácia társadalmi fejlődési foka egy tovább élő maradványának tekinti. 218 Chronici Hungarici Compositio saeculi XIV, c. 155. SSrerHung, I. k. 437—439. — Ld. még a 212. j.-ben idézett irodalmat. — Bartoniek Emma, A magyar király választási jog a középkorban, Századok 70 (1936) 367. o. 2. j. sem fogadja el Freisingi Ottót a magyar királyok „abszolutisztikus" karakterére. 219 Molnár i. m. 313—314. — A polgári történészek „keleti despotizmusra" utaló nézeteinek kritkáját, egyben a tanács tényleges szerepére vonatkozó adatokat nyújtja újabban pl. György Székely,
