Levéltári Közlemények, 46. (1975)
Levéltári Közlemények, 46. (1975) 1. - Kubinyi András: Királyi kancellária és udvari kápolna Magyarországon a XII. század közepén / 59–121. o.
82 Kubinyi András primatum decreto) vállalta. 203 A következő három oklevelet megint Barnabás „írta". 1156-ban Martirius érsek a már említett királyi arany- és viaszpecséttel megerősített oklevelében káptalana javára tizedjövedelmekről mond le királyi engedélyből (concessio) és az egész ország beleegyezésével (consensu tocitus regni). A pecsételés is „tocius regni assensu" történt. 204 Walfer ispánnak 1157-ben a küszéni monostor javára kiadott adományleveléből már idéztük a király és az egész ország főpecsétjére utaló pecsételési záradékot. 205 Maga az adomány királyi kegyből (gratia, beneficio), ill. parancsra (precepto), az ország előkelőinek jóindulatából (favore), illetve az egész ország főembereinek beleegyezéséből (tocius regni primatum assensu), valamint a megyéspüspök akaratából és segítségével (voluntate et auxilio), illetve áldásával (benediccione) történt. 206 Végül egy 1158-as, a pécsváradi apátság javára kiadott hamisítványban a király előkelőinek tanácsából és beleegyezéséből (consilio et consensu meorum principum) erősíti meg elődei kiváltságait. 207 III. István alatt viszont mindössze két oklevélben találjuk a beleegyezésre való utalást. 1165-ben Becen „írta" a király adománylevelét a meszesi monostor javára. Az adomány a király főembereinek beleegyezésével (consensu) történt. 208 A másik — talán 1169-ben kelt — oklevélben III. István (Manfréd) bíboros pápai legátus közbenjárására lemond a püspökök letétele, illetve áthelyezése jogáról. Az oklevél nem teljesen gyanúmentes, de hitelessége esetén is kétségtelen, hogy szövegezésére a pápai legátusnak volt befolyása. Ez az ún. konkordátum utal az anyakirályné, az egyházi és világi főemberek tanácsára. 209 Viszont csak távolabbi mértékben használható fel a Sebenico dalmát város számára kiadott, és különben gyanús hitelű oklevél, amelyet Magyarország főemberei megerősítettek. 210 203 RA 83: „iussu gloriosissimi G(eise) regis Hungarie, Dalmacie, Crhoacie Rameque, et e, venerabilis M(artyrii) archiepiscopi cunctorumque regni primatum decreto R(ogerio) regi Siciliet Apulie Capueque verba legacionis laturus..." 204 RA 84: „decimas concessione prenominati regis et consensu tocius regni sui eis contuli... regii impressiohe sigilli tarn aurei, quam cerei tocius regni assensu stabiliri feci..." 205 Ld. fenn, 168. j. — Megjegyezzük, hogy Barnabás az oklevelet „ex precepto regis" „írta" és „iussu regis" pecsételte. 20S RA 87. 207 RA 93. — VÖ. az oklevélre, fenn, 167. j. 208 RA 107: „factum est autem hoc ... consensu cunctorum principum meorum, tam episcoporum, quam comitum, videlicet..." 209 RA 118: „hec autem de consilio gloriose regine matris nostre et archiepiscoporum, episcoporum et omnium electorum, prepositorum regalium atque abbatum, comitum, omnium procerum et aliorum principum, stabilita ac firmiter corroborata noscuntur." — Az oklevél kritikájára ld. uo., valamint CodSlov. I. k. 86—87. — Hitelességét tagadja: Győry János, Gesta regum — gesta nobilium. Tanulmány Anonymus krónikájáról, (Az Országos Széchényi Könyvtár kiadványai, XXIX. k.) Bp., 1948,15—19. — A régebbi irodalmat ld. az idézett három helyen. — Újabban Lederer Emma, Az egyház szerepe az Árpád-kori Magyarországon, Századok 83 (1949) 85, valamint Ladislaus Mezey, „Ungarn und Europa im 12. Jahrhundert." Kirche und Kultur zwischen Ost und West, (Vorträge ... Bd. XII., ld. fenn, 114. j.) 258—259, hitelesnek fogadja el. — György Bónis, Die Entwicklung der geistlichen Gerichtsbarkeit in Ungarn vor 1526, ZSRG Kan. Abt. 49 (1963) 188, viszont azt állítja róla, hogy: „dessen Echtheit neuerdings mit guten Gründen in Zweifel gezogen wird." — Különben Walther Holtzmann, aki az eredetileg 1926-ban megjelent tanulmányában: Papst Alexander III. und Ungarn, Ungarische Jahrbücher 6 (1926) 417—421 hitelesnek fogadta el, a tanulhiány új kiadásában sem változtatott álláspontján. Walther Holtzmann, Beiträge zur Reichs- und Papstgeschichte des Hohen Mittelalters, (Bonner Historische Forschungen Bd.), Bonn, 1957, 159— 163. Főleg 160. o. 1. j. 210 RA 113: "hoc autem sacramentum a rege Stephano secundi Geysa (!) regis filio et a principibus Hungarie confirmatum est." — Ez azonban teljesen azonos formában egy szintén gyanús II. Géza-kori oklevélben is megtalálható, RA 69. — Ha hitelesek lennének is, akkor is a magyar
