Levéltári Közlemények, 46. (1975)

Levéltári Közlemények, 46. (1975) 1. - Kubinyi András: Királyi kancellária és udvari kápolna Magyarországon a XII. század közepén / 59–121. o.

^78 Kubinyi András jelölése 1146-ban tűnik fel egy Barnabás nótáriustól származó oklevélben.)

162 Talán a „sigillum regié maiestatis" ^lőképe lehetett a „sigillum regié potestatis" II. Béla egyik oklevelében.

163 Ismerünk azonban olyan pecsételési záradékot, amelyből több királyi pecsétre következtethetünk. Talán ilyen lehetőséget takar az imént idézett „sigillum privilegii" formula

161

, és biztosan Martirius érsek 1156 évi oklevele, amely Barnabást nevezi meg „scriptor"-nak, és amelyet Miklós kápolnaispán két királyi pecséttel, az aranybullával és a viaszpecséttel erősített meg.

165 Viaszpecséten és aranybullán kívül ólombullát is alkalmazott oklevelein II. Géza: ilyen maradt fenn egy 1157. évi, az esztergomi káptalan javára kiadott kiadványán.

166 II. Géza három pecsétje között bizonyára volt valamiféle különbség, amely kihatott az általuk megpecsételt oklevél érvényére vagy tartalmára. Nyilván nem hangsúlyozták volna ki 1148-ban, hogy „sigiilo privilegii" pecsételnek, ha nem létezett volna egy, a privilégiumokra használt pecsét. (Sajnos, az oklevél eredetije hiányzik, és így nem tudjuk, hogy ez a három közül melyik pecséttel volt megerősítve.) Csak az a baj, hogy a „privilégium" szó értelme ebben a vonatkozásban bizonytalan.

167 Utoljára hagytuk Barnabás egyik legizgalmasabb kérdést felvető pecsételési formuláját. Egy 1157. évi oklevélben olvassuk: „hanc igitur cartam Barnabás nótárius ex precepto regis scripsit 162 RA 73. (Idézve fenn, 154. j.) — II. Géza és IV. István alatt az idézett 1146-os és 1148-as adatokon kívül a „maiestas" szó használata kizárólag a pecsétekhez kapcsolódik, és csak nótáriusokat említő oklevelekben tűnik fel. Becen ugyancsak csupán a pecsétekkel kapcsolatban említi, viszont két nótáriust meg nem nevező III. István oklevélben megtaláljuk „reus Maiestatis", illetve felségsértés formájában, ld. fenn, 149, 150. j. 163 RA 66/a. (Ld. fenn, 11. j., a bozóki oklevél kiegészítése.) 164 Ld. fenn, 161. j. 165 RA 84: „Ne verő cuiquam successorum meorum eas subtrahere, diminuere vei mutare liceat per presentis privilegii paginam sancciri constitui et regii impressione sigilli tarn aurei, quam cerei tocius regni assensu stabilirí feci." — Az aranybulla ugyan nem maradt ránk, de hogy volt, az más adatból is igazolható. Ivan Hrbek, Ein arabischer Bericht über Ungarn. (Abu Hamid al-Andalusi al-Garnäti, 1080—1170.), Acta Orientalia Academiae Scientiarum Hungaricae 5 (1955) 205— 230. — Megjegyezzük, hogy aranybulla és viaszpecsét együttes használata ritka, de nem példátlan ekkor Európában. Előfordul a birodalomban is, igaz, egyszer, és a magyar előfordulás után tizenegy évvel, 1167-ben: nostre maiestatis aurea bulla simul et cerea communiri precepimus, — írja I. Frigyes — Koch i. m. 104. Koch szerint — aki a magyar adatot nem ismerte — ez egyedülálló, de ezek szerint nem. 166 RA 86. — Bartoniek Emma, Az Árpádok ércpecsétei, Turul 38 (1924) 12—26. — A bulla facsimile-je: uo. 13. — Fejérpataky, III. Béla i. m. 3. — Vö. uo. 3. o. 2. j. — Az oklevélben nincs nótárius említve, corroboratio-ja: ,,Ne autem hoc aliquando a memoria laberetur piacúit scripto commendare et sigilli mei inpressione confirmare". — A „piacúit" kifejezés használata pecsételési záradékban egyetlen más II. Béla, II. Géza és III. István-kori oklevélben nem fordul elő. A „ne... ...hoc...a memória laberetur" formulának is csak egy 1138-as hamis oklevélben találjuk meg a megfelelőjét. RA 66. — Végül érdekes, hogy mindkét bullával megerősített oklevél a pecsételési az „impressio" szóval fejezte ki, 167 Ld. fenn, 161. j. •— A „privilégium" értelmezése szempontjából rá kell mutatni, hogy mind II. Béla, mind III. és IV. István oklevelei közül a döntő többség magát az oklevelet nevezi privilégiumnak. (RA 59, 63, 64 [hamis], 66/a, 102, 105, 106, 111, 116, 117. Ld. még az oklevél-elnevezésekre Szilágyi, Az Anonymus-kérdés i. m. 51—54.) — Más a helyzet II. Géza idejében. Leszámítva egyetlen nem Barnabás kezétől kelt és hamis oklevelet (RA 70) Barnabás mindössze négy oklevélben (szemben négy carta. két cartula, valamint cyrographum, pagina és scriptum elnevezésekkel) használja ezt a szót. Első említése épp a „sigiilo privilegii" formulában olvasható, 1148-ból. Csakhogy ugyanez az oklevél saját magát „carta"-nak nevezte: RA 77: „hec carta assignata est". Az oklevél különben adomány a budai káptalan számára. Másodszor egy ítéletlevelet, diplomatikai értelemben notitia-tnevezett Barnabás privilégiumnak: RA 81: „Barnabás... iussu regis hoc privilégium dictavit." Harmadszor Martirius érsek királyi arany- és viaszpecséttel erősített oklevelét értelmezte ennek, helyesebben „privilegii pagina"-nak. (Ld. fenn, 165. j.) A negyedik említés sajnos hamis oklevélben található, a pécsváradi apátság 1158-as kiváltságlevelében, ahol 13 ízben fordul elő. (RA 93.) Itt privilégiumnak nevezi I. István, I. László, II. Béla királyok, valamint Domoszló herceg elégett adományleveleit, valamint ezt az oklevelet is, amely különben az elveszett kiváltságleveleket erősíti meg. A megerősítést a „privilégium restaurare", illetőleg „renovare", továbbá a „renovatio privilegii" szavakkal fejezte ki. Bár az oklevél kétségkívül egy eredeti felhasználásával készült (vö. Szentpétery Imre, Szent István király pécsváradi és pécsi alapítólevele, Értekezések a történeti tudo-