Levéltári Közlemények, 46. (1975)

Levéltári Közlemények, 46. (1975) 1. - Kubinyi András: Királyi kancellária és udvari kápolna Magyarországon a XII. század közepén / 59–121. o.

Királyi kancellária és udvari kápolna a XII. század közepén 77 nacione" kifejezéssel szintén egyháziasította.

153 Két kivételtől eltekintve

151 az „anathema regis" Becen egyetlen poena saecularis-a — azaz szintén eléggé egyháziasított forma —, különben mindenütt poena spirituaüs-t használt. A corroboratiókkal a pecsétre vonatkozó megjegyzéstől eltekintve fentebb már foglalkoztunk. A pecsétre a leggyakoribb megnevezés a sigillum regale, regium vagy regis, amelyekhez még a sigillum nostrum, illetve meum kifejezéseket is hozzákapcsolhatjuk. Ezeket végig megtaláljuk, függetlenül attól, hogy említ-e az oklevél nótáriust, vagy sem.

165 Előfordul — egyszer — a sigillum proprium,

156 valamint a regium signum.

157 II. Béla alatt János nótárius olykor az „impressio regalis imaginis" kifejezést használta.

158 Mielőtt a különlegesebb pecsétmegnevezési formákra térnénk, említenünk kell a második leggyakoribb formát, a sigillum regié maiestatis-t, illetve sue maiestatis-t. Ez a típus 1152-ben tűnik fel abban az oklevélben, amelyet Barnabás „dictavit". Maga Barnabás ezenkívül csak egyszer alkalmazta, de megtaláljuk IV. István Hugó nótáriust említő oklevelében, valamint a tizenegy Becen-oklevél közül ötben. Olyan oklevélben hiányzik, amely nem említ nótáriust.

159 A kérdés nem lényegtelen, hogy ez a kifejezés a felségpecsét későbbi mintájára egy meghatározott pecséttípust jelöl-e, vagy pedig egyszerűen a király pecsétjére vonatkozik, azaz nem a pecsét jellegét adja meg, hanem az uralkodó felség jellegét hangsúlyozza. Véleményünk szerint ez utóbbit kell feltételeznünk, nemcsak azért, mert a felségpecsét, mint pecséttípus megjelölés későbbi,

160 hanem a pecsételési formák szövegezése alapján is.

161 (Megjegyezzük, hogy a király maiestas-szal való megkiadott 112-es oklevél (ld. fenn, 150. j.) a felségsértésen kívül ezt is alkalmazta, akár — amennyiben eredetire mennek vissza — a három dalmát oklevél, akár Becen hatására. 153 j^ io4: „dei omnipotentis iram incurrat et sancti regis feriatur indignacione et regali sine fine subiaceat anathemati." — Az első magyar szent király más alkalommal is előfordul Becen oklevelében: RA 110: omnipotentis dei grácia et sancti Stephani regis adiutorio careat, regieque maiestatis anathemati subiaceat." — A pápaságnál ebben az időben általánossá váló „indignationem dei incurrere" nem fordul elő Becennél. Stadtmann i. m. 315—316. 154 Az egyik a pénzbírság kikötése: RA 108. (Idézve a 142. j.-ben.) Megtaláljuk Barnabásnál is: RA 73: „auri libras quinquaginta persolvat magestati regié." — 78: „eiusdem regis decreto L libras auri persolvat, cuius dimidia pars regio fisco inferetur, dimidia verő ad cameram beati Martini pertinebit." (A destinatarius a pannonhalmi Szent Márton apátság.) — A pénzbírság — összeg megadása nélkül — előfordul még II. Géza egy nótáriust meg nem nevező hamis oklevelében, amelynek sanctio-ja azonban feltehetően egy hiteles oklevélre megy vissza, RA 71. — A pénzbírság kikötése lehet esetleg császári oklevelek hatása is. Vö., pl. Hans Hirsch, Aufsätze zur mittelalterlichen Urkundenforschung, mit einem Vorwort herausgegeben von Theodor Mayer, Köln—

Graz, 1965, 118—119, 130—131, 142—143. — Stadtmann i. m. 321. — Krause i. m. 67. — Becen másik poena temporalisa: RA 106: „tamquam regié benignitatis invidus violator regio iudicio subiaceat." — Analógiái egy Barnabás oklevélben (RA 84), valamint egy nem Becentől kelt III. István oklevélben találhatók. (RA 112.) 155 II. Bélától III. Istvánig: RA 59, 60, 63, 72, 73, 84 (itt két pecsét, ld. alább), 86, 90, 94, 101, 108,111,113,117,120. 156 R^ 93 (Hamis! Barnabás jegyzőt említi.) 157 RA 80. Barnabás nótáriusé. 188 RA 61, 62, 66. — Sajnos, csak az első oklevél hiteles. — Talán nem véletlen, hogy II. Béla kortársa, VI. Lajos francia király a „sigillum imaginis nostrae" kifejezést használta. Lecoy de la Marche, Les sceaux, Paris, é. n. 114. — Megjegyzendő, hogy III. Béla és Imre alatt újból megjelenik a „sigillum imaginis" forma, vö. Turchányi i. m. 29. 159 Barnabás: RA 81, 85. — Hugó: RA 102. — Becen: RA 105,106, 107, 110, 116. 160 Vö. pl.: A. Giry, Manuel de diplomatique, Paris, 1894, 639—641. — Korábbi kivételes példák, nemcsak királyok esetében: uo. 639. o. 4. j. — Talán az sem véletlen, hogy különösen II. Géza és III. István kortársa, I. Frigyes császár alatt válik gyakorivá a német császári oklevelek pecsételési formuláiban a „sigillum maiestatis nostrae" említése. Gustav A. Seyler, Geschichte der Siegel, Leipzig, é. n. (1894) 208. — Wilhelm Ewald, Siegelkunde, München und Berlin, 1914, 187—196. 161 Ld. a 159. j.-ben idézett okleveleket. Ebből a szempontból nagyon érdekes egy oklevél, amelyet Barnabás négy évvel az első-„sigillum maiestatis"-t említő oklevél előtt (1152) „írt". — 1148: „Et ut huius rei series firma irrefragabilisque permaneret, sigillo privilegii per regié maiestatis auctoritatem insignita est." (RA 77.)