Levéltári Közlemények, 46. (1975)
Levéltári Közlemények, 46. (1975) 1. - Ember Győző: Az Országos Levéltár száz éve, 1874–1974 / 13–47. o.
30 Ember Győző hanem mint levéltárosok is inkább történészek maradtak. Azt a lehetőséget, hogy mint levéltárosok közvetlen kapcsolatba kerültek a kutatók számára eddig hozzá nem férhető, nem használt, elsőrendű értékű levéltári forrásanyaggal, arra használták fel, hogy ezt az anyagot, munkaidőben és azon kívül is, mint kutató történészek ismerjék meg és dolgozzák fel. Tagadhatatlan, hogy az így szerzett ismereteiket mint levéltárosok is jól tudták hasznosítani a kutató és a tájékoztató szolgálatban, s ezzel a levéltári munka tudományos jellegét is erősítették, ha nem is olyan sajátosan levéltárosi területeken, mint az anyag rendezése, selejtezése, segédletekkel való ellátása, a levéltártudomány különböző ágainak a művelése. Röviden úgy jellemezhetjük azt az irányt, amelyben az új Országos Levéltár tudományos jellegének kibontakozása 1874 után megindult, s polgári korszakának már első szakaszában is jelentősen előrehaladt, hogy nem annyira mai értelemben vett levéltári intézménnyé, mint inkább a történettudomány kutatási bázisává, az ország legjelentősebb történelmi kutatóhelyévé fejlődött. Nemcsak a legjelentősebbé, hanem az egyetemek mellett az egyetlenné. A fejlődésnek ez az iránya nem volt egyedülálló Európában. Ilyen irányban fejlődtek a központi állami levéltárak a többi között Ausztriában is. Az ottani levéltári viszonyok voltak a legnagyobb hatással a magyarországi levéltárügy fejlődésére, amin, tekintve a két ország közötti több évszázados szoros történeti kapcsolatokat, nincs is mit csodálkoznunk. Az új Országos Levéltár tudományos jellegének inkább történelmi kutatóhelyi, mint levéltári fejlődési irányzata még tovább erősödött polgári korszakának második korszakában, amely, mint mondottuk, az új épületbe való átköltözéssel és új főhatóság, alá kerülésével kezdődött. » * A régi országos levéltár, amely 1848-ig a nádor főhatósága alatt működött, az első magyar minisztérium megalakulása után a belügyminisztérium irányítása alá került. A neoabszolutizmus idején különböző belügyi kormányszerveknek volt alárendelve, majd 1867-ben, a második magyar minisztérium megalakulásával újra a belügyminisztérium lett a felügyeleti főhatósága. Az újjászervezés után nem változott a főhatóság. A Belügyminisztérium alá tartozás megfelelt az új Országos Levéltár jellegének története első szakaszában, amely jellegben ekkor még az igazgatási elem túlsúlyban volt a tudományossal szemben. Ez utóbbi azonban egyre erősödött, s ez a folyamat 1922-re oda vezetett, hogy a Belügyminisztérium alól átkerült a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium főhatósága alá. Azt, hogy az Országos Levéltár elsősorban tudományos intézmény, és csak másodsorban igazgatási hivatal, először a Tanácsköztársaság idején ismerték el, és vonták le belőle a következtetést, kiemelve a belügyi népbiztosság alól és áttéve az oktatásügyi alá. 39 A Tanácsköztársaság megdöntése után ezt az intézkedése is visszavonták és a régi helyzetet állították helyre. Az 1922. évi 19. törvénycikkel elrendelt változás az Országos Levéltár tárcahovatartozását illetően gróf Klebelsberg Kunó előbb belügyi, majd vallás- és közoktatásügyi miniszter nevéhez fűződik. Klebelsberg tudománypolitikai koncepció39 Rákosi Sándor: A Magyar Tanácsköztársaság levéltári rendeletéről. Levéltári Közlemények, 26.évf. 1955.61. p.