Levéltári Közlemények, 46. (1975)

Levéltári Közlemények, 46. (1975) 1. - Ember Győző: Az Országos Levéltár száz éve, 1874–1974 / 13–47. o.

Az Országos Levéltár száz éve 1874—1974 29 1872-es ankét-bizottság ajánlott, és Pauler nagy programja is tartalmazott, hogy ti. az Országos Levéltárnak, olasz és bajor példára, legyen levéltárosképző iskolája is, nem került sor, bevezette azonban a Levéltárban letehető fogalmazói és kezelői levéltári szakvizsgákat, amelynek igen komoly követelményeit 1883-ban az országgyűlés törvényben is szabályozta.

38 Pauler következetesen ragaszkodott hozzá, hogy csak olyanok kerüljenek a fogalmazói és a kezelői szakba, akik a megfelelő vizsgát letették. Következetes személyzeti politikájával elérte, hogy az Országos Levéltár fogalmazói szakán országosan elismert tudósok dolgoztak. Az ő országos levéltárnoksága, majd főlevéltárnoksága 25. évében, 1899-ben, a Magyar Tudományos Akadémiának 7 tagját találjuk az Országos Levéltár státusában: Pauler Gyulát, Óváry Lipótot, Nagy Gyulát, Csánki Dezsőt, Barabás Samut, Komáromy Andrást és Tagányi Károlyt. Az említettek, de rajtuk kívül még sokan mások, jeles művelői voltak a magyar történettudománynak. Annak azonban, aki Pauler idejében, de még utána is, a Levéltár polgári korszakának első szakaszában, a Levéltár fogalmazói szakába, azaz tudományos státusába akart kerülni, nemcsak történésznek kellett lennie, hanem az is elengedhetetlen volt, hogy alapos jogi ismeretekkel rendelkezzék. A jogi ismeretek megkövetelése a Levéltár tudományos dolgozóitól, rávilágít arra a tényre, hogy noha a Levéltár polgári korszakának első szakaszában a feudális kori tisztán igazgatási intézményből fokozatosan egyre inkább tudományos intézménnyé változott át, a levéltári munka jellege még továbbra is erősen igazgatási maradt. Mégpedig nem csupán a kezelői szaknak a munkája, hanem a fogalmazói szaké, a Levéltárban dolgozó tudós történészeké is. A kezelői szak munkáját szinte teljesen lekötötte a kutató és a tájékoztató szolgálat, valamint magának a Levéltárnak az adminisztratív munkája, a segédhivatali szolgálat. A kutató és tájékoztató szolgálatra azonban a kezelői szak nem volt elegendő, még akkor sem, ha létszámát lassan emelni kényszerültek. A tudományos dolgozóknak is részt kellett vállalniok a kutatók kiszolgálásában, a tájékoztatástól kezdve egészen az őrj egyek kitöltéséig, a kiadásra kerülő iratok leszámolásáig. A tájékoztató szolgálat nehezebb, többoldalú tudományos, mert nemcsak történettudományi, hanem jogtudományi, elsősorban közjogi és jogtörténeti felkészültséget igénylő részét azok a szakvélemények jelentették, amelyeket a kormány számára kellett a Levéltárnak adnia. Olyan, esetenként felmerülő, egyes történeti. és jogi kérdéseken kívül, mint pl. az államcímer különböző változatainak a kialakulása és használata, állandóan és rendszeresen kellett a Levéltárnak szakvéleményt adnia nemességi, azaz a nemesi cím, előnév és címer használatának jogosultságával kapcsolatos ügyekben, hosszú időn át volt főhatósága, a Belügyminisztérium részére, amelynek hatáskörébe tartozott a használat engedélyezése. Ilyen körülmények között nincs mit csodálkoznunk azon, hogy a Levéltár tudományos intézmény lett ugyan, de ez nem abban nyilvánult meg, hogy a levéltári munkában a tudományos jelleg az igazgatásival szemben túlsúlyra, vagy akár csak egyensúlyba került, hanem abban, hogy a Levéltárnak tudós történészekből álló törzsgárdája alakult ki. Ezek a történészek azonban nem a levéltári munkát emelték tudományos szintre, nem a levéltártudományt művelték és fejlesztették, 88 1883. évi 1. te.