Levéltári Közlemények, 46. (1975)
Levéltári Közlemények, 46. (1975) 1. - Ember Győző: Az Országos Levéltár száz éve, 1874–1974 / 13–47. o.
28 Ember Győző Egyéb publikációi az átköltözés előtti időszakban nem is jelentek meg. Ez annál is feltűnőbb, mert a levéltári munka jellege már az 1874. évi újjászervezés után megváltozott, tudományos jelleget nyert a korábban tisztán igazgatási jelleg helyett. * Az újjászervezett Országos Levéltár, amely bélyegzőjén már 1875-ben a Magyar Királyi Országos Levéltár nevet használta 37 — amely utóbb hivatalos neve is lett, a mindennapi szóhasználatban azonban mindmáig csak Országos Levéltárnak nevezték és nevezik.— kezdetben nem sokban különbözött azoktól a korábbi levéltáraktól és irattáraktól, amelyeket 1874-ben beléje olvasztottak, s amelyekhez a következő években továbbiak járultak. A polgári korszak igényeinek megfelelő állami levéltárnak, amilyennek az Akadémia történészei elgondolták, s amilyeneket Pauíernak 1874/75-ben tett külföldi tanulmányútja során alkalma volt látni, semmiképpen sem volt tekinthető'. Első vezetőjének legnagyobb érdeme éppen az volt, hogy az ő irányítása alatt ilyenné, regisztratúrából levéltárrá, tudományos intézménnyé fejlődött. E fejlődés során és eredményeképpen a régi országos levéltárból ha nem is új, de új jellegű levéltári intézmény lett. E fejlődés alapját az 1874-ben történt újjászervezés vetette meg, amelyet ezért levéltárunk újjászületésének is joggal mondhatunk. Pauler az új Országos Levéltár tudományos jellegét elsősorban személyi feltételek biztosításával, tudományos munkára alkalmas tisztviselői gárda kialakításival akarta megteremteni. Elgondolása szerint a Levéltár dolgozóinak 3 kategóriáját lehet és kell megkülönböztetni. Az első a fogalmazói szak, amelybe a tudományos igényű munka végzésére alkalmas levéltárosok tartoznak. Ma tudományosnak nevezzük ezt a kategóriát. A második a kezelői szak, amelybe a tudományos felkészültséget nem igénylő, lényegében irattári jellegű munkát végző tisztviselőket sorolta, akiknek hosszú időn keresztül hivataltiszt volt a hivatalos nevük. Ma kezelőinek mondjuk ezt a kategóriát. Harmadiknak azt a kategóriát tekintette, amelyet ma kisegítőinek hívunk, amelybe tartozókat hosszú ideig hivatalszolgáknak, utóbb altiszteknek nevezték. Az újjászervezéskor csak 2 tudományos tisztviselője volt a Levéltárnak: Pauler és Jakab Elek, az erdélyi főkormányszéki levéltár volt igazgatója, aki országos allevéltárnoki címet kapott, és éveken keresztül nehezményezte, hogy Paulernek rendelték alá. A harmadik tudományos dolgozót, Óváry Lipótot, 1876-ban nevezték ki, Jakabhoz hasonlóan ő is allevéltárnok lett. Amikor a létszám a kincstári levéltár személyzetével 22-re nőtt, amennyi 1894-ig maradt is, még mindig csak a levéltárnok és a 2 allevéltárnok jelentette a fogalmazói szakot. A kezelői szakba 15-en tartoztak ekkor, a hivatalszolgák száma pedig 4 volt. Pauler következetes személyzeti politikájával rövidesen elérte kitűzött célját, a fogalmazói szak létszáma 12 lett, a kezelőié 5-re csökkent, a hivatalszolgáké 5-re emelkedett. Pauler ezt a létszámot, ebben a megoszlásban, 1878-ban elégnek tartotta nagy átrendezési és segédletkészítési programja végrehajtására. Szerencsére nem volt elegendő. Pauler személyzeti politikájának erős oldala volt, hogy nagy súlyt helyezett a jól képzett fogalmazók és kezelőtisztek megválogatására. Arra ugyan, amit az 37 Pl. Pauler egy augusztus 12-én kelt előterjesztésén. OL—K 150. 1875.1/4. 4141.
